9. fejezet -Laura

Szombat reggel. A normális emberek imádják, hisz mit is jelenthet nekik: sokáig való lustálkodást, mesenézést az ágyból, egész napos pihenést... Nekem már a reggeli maga is katasztrófa volt.
Mindig 8 óra 30 perckor szólal meg az ébresztőm, elmegyek letusolni, összeszedem magam a családi reggelihez és lemegyek a teraszon lévő üvegasztalokhoz, ami előre meg van terítve. Szokásom, hogy tehetetlenségembe töltök magamnak egy pohár narancslét, és azt kortyolgatom, míg anya rosszalló megjegyzéseket tesz a bátyámra, Chadre.
Idillinek tűnik az egész jelenet, de csak azok tudják, hogy mi is a valóság, akik benne élnek: vagyis mi. Nem tudom, hogy anya miért erőlteti annyira ezt a tökéletes dolgot, miközben csak egy hazugságokból felépített falat húzott körénk, ami akár rossz példaként is szolgálhat.
Anya igyekezete ellenére apa sose ért rá- lop egy meleg pirítóst és már rohan is.
- Jó reggelt!- köszöntem.
- Ó, Laura!- nézett rám anya az újság mögül- Chad?
- Nem tudom- ráztam meg a fejem.
- Megtennéd, hogy szólsz neki?
- Persze- visszamentem az emeletre és elkezdtem dörömbölni az ajtón.  Egy medvéhez hasonló dünnyögést kaptam válaszként. Szóval még fel se ébredt. Benyitottam.
A látvány, ami fogadott egyszerűen visszataszító volt: szennyes ruhától járni nem lehetett, félig megevett pizza és ki tudja még milyen kajamaradék mindenhol, a sötétítő behúzva, és rettenetes poshadt szag.
- Kegyetlen- mormogtam, odaléptem az ablakához pár poharat ügyesen kikerülve, elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakot- Kelj fel, gyere reggelizni.
- Hagyjál már!
- Chad!- kiáltottam rá és odamentem az ajtóhoz, megfogtam a kilincset- Kérlek- kimentem és bezártam az ajtót.
A szobám előtt elhaladva hallottam a bentről kiszűrődő csengőhangomat. Feltéptem az ajtómat és eszeveszetten keresni kezdtem a telóm. Hova tettem le?
Végül az ágy alá beesve megtaláltam, de mire odaértem volna, hogy felveszem, lerakta. Megnéztem a nem fogadott hívásaim között, hogy ki keresett. Matt.
Megnyomtam a hívó gombot.
- Szia, Laura vagyok, miért kerestél?
- Ó, csak Chloéval azon gondolkoztunk, hogy kivel mész az ünnepségre, mert ha nincs senki, gyere velünk- hadarta Matt. Elmosolyodtam. De rendes... És felettébb figyelmes!
- Köszönöm a meghívást, igazából még nem tudom, hogy anyáék mennek e... Reggeli után visszahívlak, rendben? De nagyon valószínű, hogy csatlakozok hozzátok.
- Oké, hali!- és kinyomta. Én még egy fél másodpercig tartottam a telefont a fülemnél, mintha vártam volna valamire. De mégis mire?
Megráztam a fejem és leraktam a telefonomat az íróasztalomra. Megnéztem a parafatáblámat. Ú, milyen cuki Erik Logan ezen a képen... Vajon élőbe is ilyen gyönyörű szemei vannak?
Miközben ezen tűnődtem, hallottam, hogy Chad kijött a szobából, ezért mellé csapódtam.
- Kivel mész az ünnepségre?- kérdeztem.
Megvonta a vállát.
- Nem tom még.
Kiléptünk a teraszra és néma csendbe helyet foglaltunk a szokásos helyeinken.
- Chad, máskor jobban összeszedhetnéd magad!- mordult rá anya és lerakta az újságot maga mellé, majd megkavarta a kávéját. Elvettem egy pirítóst, megvajaztam, majd raktam rá baracklekvárt.
- Jó reggel!- jött ki apa.
- Szia!- és minden ugyanúgy történt, mint máskor. Anya jobban kihúzta magát és reménykedett, hogy apa helyet foglal, de ő csak lekapott egy pirítóst a többi közül egy szalvétára és elmondta az aznapi teendőit:
- Jaj, drágám, sajnálom, hogy ki hagyom már megint a közös reggelit, de tudod milyen elfoglalt vagyok. Az ünnepség miatt muszáj ott lennem időben, különben a polgármester kiadja elég rendesen az utamat, amit ugyebár nem szeretnénk, mert akkor rengeteg pénztől esnénk el. Ráadásul rám bízta a városi kulcs megpucoltatását és a programok lebonyolítását- beleharapott reggelijébe, felkapta az aktatáskáját és fél úton mint mindig, most is visszafordult:- Jövő héten esküszöm, hogy nem hagyom ki szívem!- és már rohant is a fekete agyon csiszolt és polírozott BMW-jébe.
Anya arca ismét szomorúságról árulkodott, Chad kőkemény baltaarccal ült és a kávéjába rakott cukrot, én pedig kezdtem érzékelni, hogy anya lába alól egyre jobban csúszik ki a talaj.
- Mész ma az ünnepségre, Laura?- fordult hozzám.
- Igen.
- Kivel?
- Chloéval, Mattel, Zoeyval, Melissával és még pár barátommal, akiket nem hiszem, hogy ismersz.
- Értem- hangzott a monológunkat lezáró akkord. Már most túl léptük a szokásos szükséges beszélgetés limitjét.
Leraktam a tányéromba a maradékot, megtöröltem a számat a szalvétával- valahogy a gyomrom nem volt képes befogadni ezt a mai reggelit... Nem bírom tovább, nem bírom...
- Köszönöm- mondtam, kitoltam a széket és felálltam az asztaltól. Régebben megkérdezte anya, hogy jól laktam e, kérek e még, de már elmúltak azok az évek. Nem volt ideje a piti dolgokon rágódni, miközben nagy falat volt a horgászbotján, melyet nem bírt még mindig kimeríteni a sekélyes tó vizéből.
Felmentem a szobámba és egyből tárcsáztam Mattet.
- Hé, mizu?- szólt bele a telefonba. Olyan jó volt újra hallani egy olyan ember hangját, aki teljesen megért.
- Veletek megyek. Remélem már startra készen álltok!- ugrattam.
- Ez természetes. Gyere elénk, ha itt vagy csengess be, rendben?
- Ó- lepődtem meg- Ti valóban már készen is vagytok?
- Bármennyire is fura, de igen. Chloé be volt zsongva ma reggel és engem se hagyott békén... Flúgos a csaj- nevetett a telefonba. Én is elkezdtem idétlenül vihorászni Matten.
- 2 perc és ott vagyok. Szia!
- Szia!- és leraktam.
Odaszaladtam a tükörhöz, megigazítottam a hajam, kikentem a szám halvány szájfénnyel. Aj, valami még mindig nem jó... Olyan fura fejem van most...
Elővettem a szempillaspirálomat és elkezdtem kicicomázni magam, majd vizsgáltam a végeredményt. Túl sok... De most már késő bánat, nincs időm leszedni, mert még a végén azt hinnék rólam az ikrek, hogy miattuk készülök ennyit. Vagyis Matt miatt... És ez nem így van.
Beraktam a fiókomba a szempillaspirált, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek újra végig magamon a tükörben. Valami ultra gáz rajtam. A felső teszi? Nem, az nem lehet, ez a kedvencem. De mégis. Ó, mit foglalkozok ennyit azon, hogy nézek ki? Mások mindig ugyanolyannak látnak. Legalábbis remélem...
- Elmentem- vetettem oda anyának a teraszon, majd sietős léptekkel kitessékeltem magam az utcára.
Imádtam az utcánkat: az autósok által használt utakat végig hatalmas zöld fák vették körül, melyek ősszel káprázatos piros-sárga-zöld színekben játszottak, a szomszédok előszeretettel ültettek füvet az autó feljárókra, és a kerítések tövében színesebbnél színesebb virágok élték a maguk kis életét. Annyira harmónikus és családias volt az utcánk, hogy imádtam sétálni fel- alá rajta.
Megálltam a hatalmas ház előtt, melynek a postaládáján ott virított a Bender név. Matt Bender. Chloé Bender. Gyönyörű nevek.
Megnyomtam a csengőt, mire egy Jövök! feleletet kaptam. Kis idő elteltével feltűntek az ikrek az ajtóban.
- Ez full idételen- mondta Matt Chloénak, miközben a ruhájára mutatott.
- Ugyan már, eszeveszetten divatos. Bízz bennem! Ugye Laura, szerinted is jól néz ki ebbe a szerkóba Matt?- fordult hozzám Chloé. Végigmértem. Ha nem lennék annyira maradi, és nem beszélnék választékosan, azt a szót mondtam volna az ölözékére, hogy lehidalok, de ezt inkább mellőztem. Egyszerűen a kék-fehér kockás ing, olyan szemkápráztatóan visszaadta szeme csillogását és kiemelte kék mivoltát.
- Teljesen egyet értek veled- éreztem, hogy kicsit elpirulok, ezért próbáltam terelni a témát- Indulhatunk?
- Persze!- sorolt be mellém Chloé és elkezdte nyomkodni a telefonját- Ó, előbb ezt elintézem. Induljatok el addig nélkülem, majd utol érlek titeket!- mutatta fel a napfényben megcsillanó fehér érintőképernyős telefonját.
- Oda fogsz találni?- kérdeztem tőle.
- Ó, nyugi, persze. Ha eltévednék hívnálak, vagy csatlakoznék Melissáékhoz, akik csak 1 óra múlva jönnek amúgy is utánunk- magyarázkodott- De most mennem kell. Sziasztok!- és vissza is rohant.
- Mondom, hogy totál flúgos.
- Egyáltalán nem az, határozottan kedvesnek találom- vallottam be.
- Nem élsz vele egy fedél alatt, szóljon mentségedül. Gondolom életedbe nem diagnosztizáltál még félre így embert...
- Fogd be!- húztam be neki nevetve- Itt balra- löktem ismét a fiún egy lökettel.
- Totálisan tudom, hogy merre tartunk, és pontosan tudom hol kell lekanyarodnom- mondta fülig érő mosollyal füllentését, amit valószínűleg Ő sem hitt el.
Ahogy közeledtünk egyre hangosodott az ünnepségről jövő zene és zsibongás. Rengeteg gyermekhangot véltem felfedezni, akik valószínűleg az utazó vidámpark játékait élvezik ki minden mennyiségben.
Egyre több ember jött velünk szembe, velünk párhuzamosan és mellettünk, oly annyira, hogy észre se vettük, hogy már mi is a tömeg közepébe vagyunk.
Végignéztük a bazárokat, olcsó és vicces napszemüvegeket próbálgattunk fel, fényképeztük le magunkat- tudni illik Matt elhozta a fényképezőgépét.
Vett nekem és magának egy közös vattacukrot, amitől  ragacsos lettek a kezeim, de egy kútban megmostuk és lepocsoltuk egymást. Felettébb jól éreztem magam.
- Laura?- szólt egyszer a semmiből egy hang, mely a jó kedvet egy pillanat alatt elűzte.
- Apa?- lepődtem meg. Nem szokása a "köznép" között elvegyülni.
- Miért vagy ilyen toprongyos? Ömlik belőled a víz. És ki ez a fiú? Szégyent hozol a családunkra, arra nem gondolsz?- állt nekem a forgatag kellős közepén.
- Csak jól éreztem magam. Ő a szomszédunk Matt, most költöztek...
- JÓL ÉREZTED MAGAD?! Mi nem érezzük jól magunkat! Kötelességeink vannak, melyeket teljesítenünk kell, elvárások vannak, melyeknek megfelelni kell.
- Uram.. Az én hibám minden, ne okolja Laurát, kérem- szólt közbe Matt. Apa arca egyre jobban pirosodott. Ó-ó.
- Te senkiházi, mit szólsz bele?! Úgy nevelem a lányom, ahogy akarom, azt mondok neki, amit akarok, és azt csinálok vele, amit akarok!- kelt ki magából. Életembe nem láttam még ilyen feszültnek. Biztos voltam benne, hogy a munkától van, és normál körülmények között hagytam volna a lelkiterrort, de Mattet nem nevezheti következmények nélkül senkiházinak!
- Matt nem egy senkiházi!- feleseltem vissza- Többet jelent nekem, mint te, és fontosabb is. Rá számíthatok, és mellettem van, tudja a gondolataimat és nem fél kimondani a véleményét. Intelligens és mind e mellett felettébb humoros. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyekről Te álmodni sem mersz! Nem veszed észre mit tettél anyával? Csőddé változtattad. Chad züllött lett, engem túlhajszolsz. Tökéletes családot akartál létrehozni, de Te vagy az egyetlen hibaforrás!- időközben megtelt könnyel a szemem, és nem érdekelt, hogy ki mit gondol, vagy hall a vitánkból. Elegem van abból, hogy folyton mosolyognom kell, miközben szomorú vagyok, folyton tökéletesnek kell mutatnom magam, és az elvárásokkal is tele volt a hócipőm. Régóta jutottak eszembe ennél csúnyább mondatok is, de azokat most mellőzném.
Megfordultam, de apa utánam kapott és megszorította a karomat.
- Hogy merészelsz...- szó szerint eltompult apám a dühtől.
- Eressz el, vagy feljelentelek testi bántalmazásért- néztem mélyen a szemébe. Gondolom itt döbbenhetett rá, hogy mennyi mindent tanulhattam meg tőle: a törvény nekem csupa móka volt.
Kösz apuci, hogy annyit papoltál a jogtárról, segítenem kellett neked a munkádban- néha helyetted kellett megcsinálnom... Köszönök mindent! Most simán felhasználhatom ellened-gondoltam.
Apa szép lassan elengedett és dühe döbbenetté változott. Körülnézett magán és most vette észre, hogy mennyien nézik.
- Maguk meg mit bámulnak?- mondta és elviharzott.
Odamentem Matt mellé.
- Hű- nem jutott szóhoz. Leültünk egy padra. Megcsóválta a fejét és tátogott.
- Félelmetes voltam?- kérdeztem tőle.
- Ugyan már. Inkább lenyűgöző! És amiket mondtál...- itt jöttem rá, hogy mennyire ostoba voltam én is. Véka alá rejtett gondolataimat pont előtte tomboltam ki magamból, ezzel önbizalmat adva neki.
- Azért ne essünk túlzásba- néztem rá féloldalas mosollyal- Tudod kicsit eltúloztam a rólad alkotott monológomat és jobb színben tüntettelek fel, mint amilyen vagy... Tudod a drámaiság kedvéért.
- Ha te mondod...
- Igen, én- kicsit vártam- El se hiszem, hogy neked ezt látnod kellett... - Matt megölelt.
- E miatt ne emészd magad, láttam én már cudarabb vitát is... Te sírsz?- nézett rám.
Pislogtam gyorsan kettőt.
- Dehogy sírok, csak a füst ami a bográcsból jött, belement a szemembe- füllentettem, mert valóban a sírás szélén álltam.
- Fú, jó, mert nem tudok vigasztalni. Le esett egy hatalmas kő a szívemről- könnyebbült meg Matt- Ott vannak Melissáék- mutatott a távolba és elengedett.
Megvártam, míg valamelyik barátnőm a pad felé pillant, és mikor Zoey így is tett, akkor őrült módjára elkezdtem integetni.
Zoey megörülve nekünk szólt a többieknek és szaladt felénk.
- Végre megvagytok. Felültök velem az XXL-re?- nézett ránk bociszemeivel.
- A neve alapján biztos izgalmas lehet, de én passzolnám- emeltem fel a kezem.
- Ne csináld már, Matt is jönne- rángatta meg Mattet.
- Egy szóval se mondtam- szólalt meg Matt.
- Pánikrohamot kap a magastól- ért oda Chloé és Melissa- Fél a levegőben.
- Badarság, én ugyan nem félek!- húzta ki magát. Zoey kapva kapott az alkalmon:
- Akkor felülsz velem meg Laurával?
- Hát... Jó, nem bánom.
- Melissa?- fordult hátra.
- Tudod, hogy ha fél centiméterre messzebb kerülök a talajtól szédülés fog el. És tudtommal az XXL pörög meg repül... Szóval kösz, de ezt most kihagyom.
- Chloé?
- Jóhogy benne vagyok, egy ilyet a világért nem hagynék ki!- Chloé ránézésre is nagyon bevállalósnak látszott, biztos a festett haj tette...
- Elmegyek gumicukorért- mondta Melissa és eltűnt a forgatagban.
Felálltam a padról.
- Menjünk valamerre, mert elunom az agyam- mondtam. Felállt Matt is és elindultunk előre.
Nézegettük a bazárokat tovább, elmentünk a vidámpark részleg felé. Egyszer hirtelen Zoey megtántorodott és mereven előre bámult.
- Mi az?- kérdeztem halkan, és észrevétlenül lemaradtam vele az ikrektől.
- Ott van Justin- motyogta.
- Á, értem- állt össze a kép- Tetszik neked.
- Jóhogy tetszik, megnézted már alaposabban? Jó test, sportos, vicces és oltárira jó fej... Kár, hogy semmi esélyem nincs nála.
- Menj oda hozzá- javasoltam.
- Elment az eszed? Még azt hinné, hogy nyomulós vagyok...
- Zo, együtt dolgoztok! Ne ijedj már meg. Na gyerünk, menj oda!- löktem meg picit.
- Soha, ez teljességgel kizárt!- pánikolt be és megfordult. Jobban szemügyre vettem Justint.
- Zoey, baj van...
- Ó, Laura, nyámnyila vagyok... - elkezdett a cipője orrával piszkálni gy fűcsomót.
- Zoey, Justin...- próbáltam a tudatára adni észrevételeimet.
- Túl cuki hozzám, tudom!
- Zoey fejezd már be! Justin ide tart!- hadartam el.
Zoey elkerekedett szemmel rámmeredt.
- Ne, ne, ne, ne- elkezdte igazgatni a haját- Tiszta csöves vagyok!
- Határozottan szép vagy, nyugi. Csak légy magabiztos és önmagad.
Justin megkocogtatta Zoey vállát.
- Szia Zoey!- köszönt neki, majd nekem is köszönt.
- Végül csak kijöttél?- kérdezte tőle Zo.
- Igen, az öcsémmel. Ó, ő itt Austin!- mutatta be a pár évvel fiatalabbi önmagát. Nagyon hasonlítottak, bár Justin véknyabb testalkattal és sötétebb hajjal rendelkezett, továbbá smaragd barna szeme volt, míg Austinnak világosbarna haja és zöld szeme volt végtelenül hosszú szempillával. Komolyan megirigyeltem a szempilláját! Öltözködési stílusok megegyezett: sportos, laza, mindez ötvözve márkásabbnál márkásabb kiegészítőkkel.
- Ő pedig Laura, a barátnőm- mondta Zoey, mire odabiccentettem feléjük.
- Nos nekem... Most mennem kell, sajnálom, de megígértem apának, hogy segítek neki!- hazudtam és eliszkoltam onnan. Hadd maradjon Zo ezzel a bámulatos testvérpárral. Kétségkívül összeillenének, és igazán eltudnám képzelni Őket, mint egy szerelmes párt. Pont annyira, mint magam és Erik Logant.