2011. augusztus 22., hétfő

14. fejezet -Chloé

Amikor Mr. Hoffmar befejezte a szünetek időpontjainak lediktálását elővettem a fehér Ipodom és átvezettem a fülemen a zsinórt, hogy ne látszódjon, hogy min is mesterkedek.
A fekete hajam az arcomba raktam, így nem látszott a fülemben lévő fülhallgató. 
Bekapcsoltam a készüléket és levettem halkra a hangerőt, hogy még véletlenül se bukjak le. 
Oldalra néztem. Matt nagyon erősen gondolkozott valamin, Laura állandóan az ajtó felőli padsor második padja felé kacsingatott, ahol Erik és Melissa ült. 
Úgy gondoltam még mindig, hogy a parkban, Melissa Erikkel volt, bármennyire is próbálta eltitkolni. De most mégis annyira ellenséges volt vele. Vagy nagyon jól játsszák, hogy nem is ismerik egymást, vagy egyszerűen valóban úgy van. 
Arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő szőke cicababa hirtelen felpattant mellőlem, így rájöttem, hogy vége az órának. Összedobáltam a cuccom és megnéztem az órarendemben, hogy hova kell mennem.
- Matt- mentem oda hozzá.
- Mi az? 
- Ne epekedj már ilyen látványosan Laura iránt. Néha bezárhatnád a szádat- ugrattam, de kicsit se találta viccesnek- Aj, bátyó, csak megakartam tudni, hogy te hogyan boldogulsz az új helyzettel. 
- Kellett neked elcseszni az előzőt.
- Matt... Én...
- Jobb lenne, ha most mennél. Kérlek- nézett rám.
Sarkon fordultam és ott hagytam. Bezzeg amikor Ő került késelésbe az nem számít... Én csak szerelmes voltam, nem bűnöző... 
- Chloé!- jött utánam Melissa.
Valahogy most nem volt kedvem hozzá, de próbáltam felvenni az arcomra az oly jól begyakorolt minden rendben mosolyomat. 
- Hello- köszöntem neki.
- Valamelyik nap beszélgettünk a dráma klubról. Nos, eljönnél velem feliratkozni?- nézett rám csillogó szemekkel.
- Semmi pénzért nem hagynám ki!- lelkendeztem, de közbe ezt gondoltam: dehogynem hagynám ki... Egyszerűen megakartam tudni az igazságot Melissáról. Érzem, hogy valamit rejteget. És már bocs, de az az én szerepem. Én vagyok a gonosz, az undok, a kétszínű, a kígyó, a titkolózó...
Már kész is volt a tervem: ezzel a feliratkozással Melissa bizalmát el nyerem, majd szörnyű leszek a meghallgatáson és véletlenül se kerülök be. Eljátszom, hogy teljesen magam alatt vagyok, amiért így leszerepeltem és tádádádádá Melissa még jobban meg fog bízni bennem. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, elhívom majd kávézni, együtt kajálunk a menzán. És ki fog bukni belőle az egész Erik Logan sztori. És én ott leszek. És első kézből fogom tudni az egészet, míg a többiek csak találgatnak. Zseniális.
Melissa elvezetett egy nagy sötétített terembe. Valami színpad szerűség lehetett, bár eléggé amatőr díszletek és világítások uralkodtak a helyiségben. Ráadásul amerre néztem pókhálók voltak a sarkakban, a földön 5 milliméteres por állt, ha nem több...
Ez most komoly? Ilyen körülmények között szoktak előadni erős színvonalú darabokat? Nem hogy szerepelnék itt, de még csak nézőként se jönnék be ebbe a leprafészekbe!
A székekbe szerintem tetvek és apróbb bogarak lehetnek, és biztos vagyok benne, hogy már az egerek is előre lefoglalták a területüket, ha beáll a fagy odakint.
Visszataszító és undorító- ezzel a két szóval tudnám jellemezni az egészet. Na meg még pár negatív kimenetelű szóval, de most nem részletezem inkább.
- Szia Chad!- köszönt Melissa a színpad végében ülő szőke hajú fiúnak.
Rögtön kihúztam magam, a vállamon hátradobtam a hajam, és megigazítottam magamon a felsőm.
- Sziasztok!- köszönt vissza- Feliratkoztok?- mutatott a citromsárga táblára, ami előtt kígyózó sorban álltak a diákok.
Egek, ezek valóban egy molylepkényi ésszel sem rendelkeznek... Normális ember ide nem jelentkezne. Kicsit negatív vagyok? Igaz. Van némi előnye is ennek a helyiségnek: például Halloweenkor nem kell műpókokat pókhálókkal venni és díszletek nélkül is eléggé ijesztő tud lenni. Fenominális.
- Úgy tervezzük. Mikor is lesz a meghallgatás?- kérdezte Melissa.
- A hét vége fele, de még semmi se biztos. Te vagy a Bob Marley rajongó, akit ma elhoztunk a suliba, igaz?- kérdezte tőlem. Egyből jobban éreztem magam, hogy felfigyelt rám. Bob Marley mindig arat!
- Bevallom, most megfogtál!- nevettem el magam- Nem is tudtam, hogy te rajongsz a színészetért- néztem körbe.
- Nem lenne utolsó dolog, de én itt zenélek- mutatta fel a gitárját. Ez eddig is a kezében volt?
- Ó, értem- tőlem kilométerekre állt a zenélés, hát még a színjátszás... De ezért a szép szőke srácért megpróbálhatom végülis... Bukni valóm nincs.
- Tavaly Chad szerezte a sikeres előadásunk dalait- újságolta Melissa. Bólintottam egyet, mint aki teljesen komolyan veszi a színházat.
- Mi adtatok elő?
- Az egyik dráma klubbos írta a Napfordulatot. Erős hasonlat a mai világban. A mi Ritánk már csak ilyet elvont- ragadta meg a szót Chad.
Elnevettem magam, amit nem kellett volna tennem, mert mind a ketten úgy néztek rám, mint aki nem tudja hol van. De hát én pontosan így éreztem magam!
- Remélem megismerhetem Ritát- tereltem a szót.
- Tavaly elballagott- közölte velem Melissa.
- Az kár...- mondtam együtt érző hangon, bár be kell valljam, kicsit se érdekelt a dolog. Mit túlzok? Még annyira se érdekelt...
- Igaz. Nagyszerű tanuló, író és barátnő is volt egyben- nézett maga elé Chad és megpengette a gitárját.
- Vele jártál?- lepődtem meg. Melissa felhúzta a szemöldökét szokatlan kérdésemet hallva. Egyszerűen csak furcsálltam, hogy egy ilyen stréberrel jött össze ez a remek testalkatú intelligens görög isten. Elvégre Ritát úgy tudtam elképzelni, mint egy sznob, ízléstelen öltözködésű, pattanásos, molett lányt, hogy szépítsek. Fekete zsíros haj fekete kockás keretű szemüveggel. Adjunk ehhez hozzá egy kis skót szoknyát és valami ocsmány idétlen cserkészlányos pólót.
Elképzeltem.
Hol egy WC? Elkapott a hányinger...
- Igen. 4 évig. Próbáltuk a távkapcsolatot, miután elköltöztek, de nem működött.
- Megyek felírom magam- hadartam és odamentem a táblához. Megfogtam a baktériumoktól hemzsegő filctollat és felfirkantottam a nevem, kicsit szemügyre vettem még, majd átadtam a filctollat a mögöttem lévőnek.
Melissa is felírta magát, elköszöntünk Chadtől és már mentünk is.
A folyosón hatalmas szórólapokat ragasztgattak ki a falakra, ajtókra, ablakokra, mi szerint e héten pénteken esedékes lesz egy tengerparti buli.
- Ó, nézd!- mutattam rá, és odamentem az egyik színes plakáthoz, hogy el tudjam olvasni- Végzősök bulija. Logikus- nevettem- Elmegyünk?
- Jól hangzik. Elvégre egyszer vagyunk végzősök- helyeselt Melissa.
- Kérdezhetek valamit?- fordultam felé, mikor elindultunk a termünk felé.
- Persze.
- Chad hanyadikos?- valahogy nem bírtam felfogni, hogy mit keres itt a suliban. Laura végzős, akkor Ő kisebb lenne? Pedig idősebbnek tűnik... De ha fiatalabb, mint én, az valahogy nem stimmel...
- Végzős, csak a másik osztályba van.
- De... Megkérdezhetem, hogy az hogy lehetséges?
- Nos... Szerintem nem lehet gond belőle, ha tudod. Chad 2 évet halasztott a sportolói múltja és a balesete miatt.
- Baleset?- kérdeztem, ekkor oda jött egy fekete hajú srác.
- Elrabolhatom tőled a hölgyeményt?- mutatott Erik Logan Melissára.
- Persze, persze. Én úgy is be akartam iratkozni a könyvtárba- mutattam a hátunk mögé és kettesben hagytam őket. Na jó, az igazság, hogy pár szeleburdi és őrült rajongó helyettem is szemmel tartotta Melissáéket, és ebből a szituációból csak arra tudtam következtetni, hogy kezd beigazolódni az elvem, mi szerint Melissa hatalmas titkot cipel a hátán.
Elindultam csak úgy előre, amikor az egyik szobából gitárhang hallatszott ki. Odaléptem az üveges ajtóhoz, és belestem rajta. Chad gitározott egy eléggé ismert számot.
Az ajtó fölött egy táblán az állt, hogy STÚDIÓ.
Szerintem ide minden diáknak szíve joga bemenni, ez alól én se vagyok kivétel.
Benyitottam halkan hogy nehogy megzavarjam Chadet. Mikor végzett tapsoltam.
- Fantasztikusan játszol- dícsértem meg.
- Ugyan már- szerénykedett- Mi járatban itt?
Erre a kérdésre még nem készültem fel.
- Én... Nos... A könyvtárat kerestem- húztam ki magam.
Chad körbe nézett magán.
- Szerintem ezt elnézted. Mellesleg a B épületben van, nem az A-ban. Átkísérjelek?
- Az jó lenne- ekkor megszólalt a csengő.
- Talán máskor, most mennem kell órára- mondta és elrakta a gitárját.
- Talán.
Chad kikerült és kinyitotta az ajtót.
- Chad!- kiáltottam utána. Megfordult.
- Igen?
- Jössz a pénteki végzősök bulijába?
- Még meglátom. Szia!- köszönt el és kiment. Körülnéztem magamon és leültem a zongora mögé.
Lenyomtam 6 billentyűt egyszerre, mire olyan szép dallam zendült a zongorából. Mindig is csodáltam a zenészeket. Az igaziakat. Vivaldi, Mozart, Beethoven... Ők tudták, hogy mi a zene.
Úgy veszem észre, hogy Chadet kicsit se érdeklem. Biztos az idősebb lányokat kedveli... Hihetetlen. Én mindent megkapok, nehogy már egy fiú fogjon ki rajtam. Nem adom fel. Még nem.
Kimentem a folyosóra és elindultam a terem felé. Jól tudtam, hogy még az első hetekben felhasználhatom a bociszemeimet és a: Jaj, tanár úr, bocsásson meg a késésért, egyszerűen eltévedtem!- persze az igazság az, hogy kitűnő memóriám van és mindent pontosan megtalálok.
Helyesbítek. Néha a dolgok találnak meg engem. Mint most a lépcsőnél.
- Erik. Mondtam, hogy hagyjuk egymást békén- hallottam Melissa halkra fogott hangját.
- Mel, kérlek...
- Hajlandó lettem volna megbocsátani. Csak nem úgy kellett volna idejönnöd, hogy: Tetszel meg minden, de basszus nem lehetünk nyilvánosan együtt, mert neked fontos a karriered. Tudod mit, akkor legyen csak a karriered és hagyj engem békén! Utálok hazudni, és melletted csak egy megrögzött hazudozó lennék. Nekem ez így nem jó.
- Mel, kérlek...- kezdett bele újra Erik, de Melissa csak nem hagyta magát.
- Nem, Erik. Vége.
- El sem kezdődött.
- Ez az. Minden túl gyorsan történt meg. Gyere össze azzal, aki a nevedhez méltó és nem félsz felvállalni.
- Képtelen lennék- csuklott el Erik hangja. Ez a fiú elég alaposan beleeshetett a mi kis Melissánkba, bár a fene se érti, hogy mit eszik azon a deszka csajon...
Valami cuppanó hangot véltem felfedezni. Gondolom csókolóztak.
- Ne- hallottam Melissa sóhaját- Jobb, ha most megyek. Veled ellentétben én már most büntetésben leszek a késésemért. A jövőben kerüljük el egymást- felpattant és elindult a rejtekhelyem felé Melissa, ahonnan kihallgattam őket. Hirtelen körbe néztem, és szerencsémre ott volt egy női mosdó. Bementem, majd a jó időzítésemre bízva akkor akartam kijönni, amikor Melissa pont elmegy az ajtó előtt, így azt hiszi, hogy nem láttam és nem hallottam semmit, majd együtt megyünk békésen tovább a terembe.
Komolyan mondom még vissza is számoltam és kinyitottam az ajtót, csak nem arra számítottam, amit láttam.
Igazából Ők cseszték el az egészet, én próbáltam úgy tenni, mintha semmit nem tudnék. De bezzeg nekik pont ott kellett szenvedélyesen smárolniuk...
- Chloé!- ijedt meg Melissa. Kajak, mintha megint a parkban lennénk- Ez nem az aminek látszik.
- Jaj, basszus, hallottam mindent, tudok mindent. Megyek órára- mondtam és elindultam.
- De Chloé!- nézett rám rémülten Melissa.
- Melissa, barátok vagyunk. Megtartom a titkod. Csak kérek egy részletes beszámolót- néztem hátra barátságosan, majd ismét megfordultam és most már valóban elindultam a terem felé.
Hogy mi éreztem?
Örömöt. Bár még vitatkoztam magamban, hogy ez most rendes öröm e vagy szimpla káröröm, de a lényeg: egy gond megoldva. Megtudtam ismét azt, amit akartam.
Kítűnő stratégia mindenkinek a gyenge pontját kitapogatni, hisz ilyenkor tartanak tőlem, és hamarabb teljesítenek nekem szívességeket.
Nos ki az igazi kígyó?
 Vigyázz gimi, Chloé Bender kezd kitörné a tojáshéjából.


13. fejezet -Laura

- Az iskolába tízórait nem viszek, lesz majd másnak- énekelte a rádióban valami régi együttes.
Vettem egy mély lélegzetet és kiszálltam a pihe puha meleg ágyikómból.
Hétfő. Tudtuk mindannyian, hogy hamarosan elérkezik ez a nap, de arra senki se számított, hogy ennyire korán jön. Ha belegondolok a nyaramba... Végig különórákat vettem, mégis úgy érzem semmit nem csináltam.
Iskola. Végül is aggódni valóm nem akadt, hisz mindig annyira sima sulis életem volt. Reggel bementem, órákon odafigyeltem, szünetekbe illedelmesen csevegtem. Sose keveredtem galibába, a szívemet nem érte még összetörés egy bugyuta sulis románc miatt, és javarészt az elért eredményeim miatt- legyen szó sportról, vagy akár tudományról-, alapoztam meg aprócska hírnevemet.
Előszeretettel vettem részt szakkörökön és segítettem délután felzárkózni.
Elindultam a fürdőszoba felé, de balszerencsémre a drágalátos bátyám bent szépítkezett.
- Chad!- dörömböltem- Örülnék, ha engem is hagynál odabent érvényesülni!
- 10 perc.
- 5!- kiáltottam és lementem a konyhába.
- Jó reggelt, drágám- köszöntött kávéjával a kezében apa.
- Neked is- mondtam és elvettem egy croissant a pultra rakott tálból. Anya imád mindenre odafigyelni.
Gyorsan elmajszoltam a reggelimet, és visszamentem a fürdőszobába, ahol megmosakodtam és rendbe vágtam a külsőmet. Tökéletes.
A szobámba felvettem egy fehér rövidnadrágot egy rózsaszín pántos felsővel, amire még egy fehér bolerót is vettem, hisz reggel még elég hűvös van.
Megfogtam a mappám- melyben egy füzet és egy toll volt- és elindultam.
Tökéletesen festettem, mint mindig. A hajamba díszítésként berakott fehér hajráf is erről tanúskodott.
- Elmentem!- mondtam és kiléptem a verandára.
- Laura! Elvigyelek?- jött utánam Chad.
- Már megbeszéltem Chloéval és Mattel, hogy velük megyek- mondtam.
- Nem gond, őket is elviszem- felkapta a slusszkulcsát és mikor kimentünk az udvarra, megnyomott rajta egy gombot, mire kinyílt a kapu, majd egy újabb gombnyomásra kinyílt a kocsi.
Beültem az anyósülésre.
- Nyomd már be az mp3-at- mondta, miközben kiállt.
- Don't worry about a thing, 'cause every little thing gonna be all right- énekelte Bob Marley.
- Ez most komoly?- kérdeztem és kitört belőlem a nevetés.
- Mi bajod van vele? Hol is laknak?
- Abba a házba ott- mutattam- Ez egy nagy füves volt- ráztam meg a fejem.
Chloé és Matt feltűntek a bejárati ajtónál, Matt becsapta maga mögött és bevágódtak a hátsó ülésekre.
- Hali!- köszönt udvariasan Chloé- Á, Bob Marley! Imádom! Szóval O'Connorékba mégis szorult jó ízlés- viccelt.
- Köszönöm- mondta hátra Chad és elindultunk, de természetesen feljebb tekerte a hangerőt.
- Don't worry about a thing, 'cause every little thing gonna be all right- harsogták túl a híres énekest és teli torokból üvöltötték véletlenül se odaillő ütembe.
Ha vége volt a számnak előszeretettel tekerte vissza Chad, és Chloéval együtt tökéletesen tökéletlen párost alkottak.
Lejjebb csúsztam az ülésen és csak arra tudtam gondolni, hogy 15 perc múlva kiszállhatok ebből az őrültek házából.

Szerettem az első napokat. Bemész az iskoládba és elfog egy bizonyos borzongás, eszedbe jutnak a dolgozatok, a felelések, a vicces és felejthetetlen pillanatok, a kibeszélések, a büfés romlott paradicsomos szendvicse, a hatalmas bukások, esések, hazugságok, árulások, csalások, járások... és még sorolhatnám pirkadatig.
Az aulába a padok zsúfolásig tele voltak zsibongó elsőévesekkel, a büfénél már kígyózó sor állt, a lépcsőn fel- alá szaladgáltak, a korlátnál pedig az idősebbek pletykáltak és osztották meg friss nyári élményeiket egymással.
Be kell vallanom, imádtam azt a pillanatot, amikor megkapjuk az órarendünket: hisz 10 hónapig attól fogok függeni!
Elköszöntünk Chadtől, majd az ikreket bevezettem a számukra új, számomra elunt osztályterembe.
- Sajnos elég maradi a suli, itt még ismerik azt a szót, hogy ülésrend- jött oda hozzánk Melissa, aki látszólag eléggé maga alatt lehetett, bár nem tudtam, hogy miért. Elvégre ha valami gond lett volna, felhívott volna és megbeszéltük volna, mint máskor...
Melissa egészen addig tartott kiselőadást iskolánk negatív tulajdonságairól, mire belépett az osztályfőnökünk.
- És a könyvtár... Szerintem nem éri meg beiratkozni, mert a 18. században újították fel a készletet, ha értitek mire gondolok- kacsintott Chloéra Melissa.
- Köszönjük a felvilágosítást Miss Morgan, de kérem ne vigye a kísértésbe az új osztálytársait- mondta Mr. Hoffmar, a barna bőrtáskáját lerakva az asztala mellé.
Ő volt a mi osztályfőnökünk: barna haj, barna szem, lankadatlan figyelem és hatalmas türelem. Frissen lépett ki diplomával a fősuliról, amikor megkapta a szeleburdi osztályunkat.
- Az ültetési rend a táblán látható- ragasztott fel 3 A/4-es papírt valami kék ragasztóval a táblára.
Elkezdtem olvasni, kicsit már aggódtam is ,mert az első két lapon nem szerepeltem, azonban a harmadikon ott voltam- pontosan Matt Benger mellett.
- Tanár úr, ez az az Erik Logan?- kérdezte Sarah a lapra mutatva.
- Ha az új diákunkra gondol, pontosan. Amint látható késik. Akkor most szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam nektek: attól, hogy híresség, szeretném, ha mindenki ugyanúgy kezelné. Nincs autogramm osztogatás, nincs suliújságba interjú, nincs semmi- sorolta.
Nagy nehezen odavánszorogtam a kijelölt helyemre és leültem.
- Mi az?- kérdezte Matt.
Hallottam, hogy beszélt hozzám, de képtelen voltam válaszolni. Csak ültem és néztem ki a fejemből. Szóval a csillagok most nekem kedveznek, hisz az osztálytársam lesz Erik Logan, akiért annyira odavagyok! Érzem, hogy ez az én évem lesz, és mindent meg kell tennem, hogy a kedvébe járjak és hívjam fel a figyelmét szerény személyiségemre.
- Bocsánat a késésért- jött be az osztályterembe álmaim forrása. Észvesztően nézett ki a farmerjába és a Retros pólójába.
- Semmi gond, de jobban örülnék, ha máskor pontos lennél. Ülj le Miss Morgan mellé- mutatott Melissa felé.
Életembe nem voltam még ennyire irigy és féltékeny a legjobb barátnőmre.
Erik mosolyogva leült mellé és köszönt neki, azonban Melissa elfordította a fejét és nem viszonzott semmit.
Ahogy kicsengettek éreztem, hogy eljött az én pillanatom: odamentem Melissához.
- Sziasztok!- köszöntem nekik- Laura O'Connor- nyújtottam a kezem Eriknek- Az Ő barátnője.
- Örülök, hogy megismerhettelek- rázta meg a kezem. Te jó ég, hozzám ért! Szedd össze magad Laura!
- Hé, miért nem hívod meg velünk ebédelni az új padtársadat?- ajánlottam fülig érő mosollyal zseniális tervem.
- Mert gondolom nem akar közemberekkel kajálni a menzán- nem értettem, hogy miért viselkedik ilyen gerinctelen ember módjára Melissa, de igazándiból nem is bántam. Így legalább Erik egy icipici szimpátiát se fog táplálni az irányába és nem fog nagy figyelmet fordítani rá. És igazándiból rengeteg csoportbontásos óránk van, amikor máshova kell ülnünk, szóval akár én is kerülhetek majd mellé.
- Ugyan már, nagyon jó lenne ha veletek mehetnék Laura, köszönöm a meghívást!- kacsintott rám.
- ÖÖöööö- nyögtem ki ezt a szánalmas magánhangzót, miközben annyit akartam közölni vele, hogy igazán nem tesz semmit. Gratulálok! Most tök idiótának fog tartani.
- Erik, Mandy vagyok- tolt el az osztály szőke cicababája- Az apám a menedzsered egy jó barátja. Gyere, körbe vezetlek a sulin!- ragadta meg a karját.
- Ó, köszönöm, de igazából én...
- Ne is ellenkezz, gyerünk- rángatta fel a székéből Eriket, aki egy bocsánatkérő pillantást ejtett felénk... Vagyis jobban megfigyelve csak Melissa irányába.
Megráztam a fejem. Annyira paranoiás vagyok, hogy már kezdek képzelődni.
Leültem Melissa mellé, Erik frissen megüresedett helyére.
- Egyszerűen elképesztő, hogy ide jár Erik Logan a mi osztályunkba- örvendeztem.
- Aha- mondta Melissa és elkezdett firkálgatni egy lapon, amire feljegyzetelt pár dolgot, mint például mikor vannak a szünetek, mikor van az utolsó nap a nyári szünetünk előtt, mikor lesz a szalagavató és a bálok időpontjai.
- Láttad azt a kék pólót rajta? Csak jobban kiemeli a szemeit, amelyek mellesleg enélkül is elég káprázatosak!
- Aha.
Rámeredtem Melissára, aki még egy pillanatra se emelte fel a tollát a papírról, így az már lassan ki fog lyukadni a fekete folt alatt.
- Mi van veled?- kérdeztem tőle.
- Semmi tényleg. Tudod mit?- tette le a tollát- megkeresem Chloét, és elmegyünk jelentkezni a színjátszó klubba. Velünk tartasz?
- Á, nem- körbenéztem magamon. Alig maradtak a terembe, mindenki Erik Logan lázban égett. Legszívesebben én is utána mentem volna, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy én egy rámenős üresfejű liba vagyok- Valamit megkell beszélnem Mattel.- mondtam és felálltam mellőle.
Igazából lövésem sincs, hogy mi is olyan halaszthatatlanul fontos Mattel, de nem jutott hirtelen más az eszembe.
- Te miért nem vagy Erik Logan rajongói között?- kérdezte Matt, amikor odaértem.
- Ugyan, kérlek. Ez logikus, és magától értetendő- néztem rá, de csak nem értette, hogy miről is zagyválok- Egyszerűen én hosszú pórázt adok neki. Gondolom elege van azokból az őrült fanatikus bohócokból, akik körbe ugrálják, ezért én megmutatom neki, hogy én azért szeretném, aki Ő, és nem azért, ami.
- Értem.
- Na és milyennek találod az osztályt?
- Eddig? Elég unalmasnak. Ahova ezelőtt jártam percenként balhé volt, így ott nem volt időnk ücsörögni.
- Ez még csak az első nap. Vagyis ezzel nem azt akarom mondani, hogy várom a bunyókat, mert eléggé erőszak ellenes vagyok...
- Valahogy sejtettem.
- Mi a következő órád?- kérdeztem, de a válasz igazából nem is érdekelt, mert ebbe a pillanatba jött be Erik az osztályterembe.
Hirtelen felpattantam és leültem Melissa helyére, ahol megvártam Eriket.
- Á, Laura?- kérdezte.
- Igen.
- Melissa hova lett?- kérdezte tőlem.
Hirtelen egy kérdés jutott eszembe: Honnan tudja a nevét? Ha jól emlékszem, én nem mondtam, amikor jöttem bemutatkozni, sőt Melissa még kezet se rázott vele... Akkor meg honnan tudja?
- Öhm... Elment beiratkozni drámára. Tudod Ő ilyen hóbortos kicsit... És néha eléggé idegesítő. Sose lehet tudni, hogy mikor fog kitörni... De majd megismered...- rettenetesen szégyelltem magam, hogy megpróbáltam besározni a legjobb barátnőmet, de valami azt súgta, hogy Ő se volt velem szemben tisztességes.
Elvettem előle az órarendjét és áttanulmányoztam.
- Fizika? Érdekel a fizika? És biológia... Elsősegély?
- Hát igen... Érdekel más is a zenélésen kívül.
- Ez érdekes- valóban annak találtam. Melissa pontosan ezeket az órákat vette fel tavaly. Hirtelen észrevettem az asztalán hagyott noteszt, amire oly szorgalmasan jegyzetelt. Ott volt az órarendje is.
Gyorsan összehasonlítottam a kettőt. Körülbelül 3 óra kivételével minden órájuk egybe esik. Kizárt, hogy ez a véletlen műve!
- És... Te honnan is ismered Melissát?- kérdeztem Eriket óvatosan és visszaadtam a kezébe az órarendjét.
- Az iskolából, egészen a mai naptól elkezdve- mosolygott rám. Visszamosolyogtam rá, de a fejembe ádáz csatát vívtam.
Itt valami nagyon nem stimmel. És én rá fogok jönni, hogy mi folyik itt...






2011. augusztus 9., kedd

12. fejezet -Melissa

Elindultunk találomra előre a csajokkal: Chloéval és Zoeyval, hogy megkeressük Laurát és Mattet.
Igazából egész nap elvagyok varázsolva, főleg a tegnap este miatt. 
Erik elég későn vitt haza, és még a kocsijában is beszélgettünk. 
- Akkor ez most mi?- kérdeztem tőle.
- Még magam sem tudom- vallotta be. Sikerült még jobban összezavarnia- De nekem mindenesetre tetszik!- áthajolt az anyósülésre, és megcsókolt.
- Nem találod ezt az egészet túl gyorsnak?- toltam el magamtól- Ez így nem helyes- ráztam meg a fejem.
- Ugyan már!- és újra megcsókolt. 
- De soha többé nem foglak látni- jutott eszembe.
- Még itt maradok. Lemondtam a fellépéseket, és holnap lehet kinézek az ünnepségre is. 
Hátradőltem az ülésemen. Ez akkor sem helyes! Hogy járhatok egy olyan valakivel, aki simán letagadna, ha alkalom lenne rá? Ez nekem így nem oké...
Rápillantottam. Engem nézett.
De annyira helyes! Valóban tetszik... És lehet elhamarkodottan ítéltem meg... Igaza van azzal kapcsolatban, hogy jobban meg kellene ismernünk egymást. 
Levettem a kezemről a fekete bőr karkötőmet és odaadtam neki.
- Ezt miért kapom?- vette el a kezemből.
- Ha nem találkoznánk soha többé. Így eszedbe juthatok. Jobb lesz ha elfelejtjük egymást...- magyarázkodtam, és kiszálltam a kocsiból minden búcsú nélkül. 
Beszaladtam a házba bezártam az ajtót kulcsra és megvártam, míg elmegy a kocsi. Biztos ideges lehetett, mert elég gyorsan hajtott...
Leroskadtam a padlóra és elkezdtem zokogni. Mi a fenét művelek?
És most itt vagyok, úgy lépdelek itt a lányok mellett, mint valami zombi, aki teljesen elmerült a gondolataiba.
- Melissa?- fordult felém Zoey. Ú, miről is beszéltek? Ja az XXL- re akar felülni mindenáron.
- Tudod, hogy ha fél centiméterre messzebb kerülök a talajtól szédülés fog el. És tudtommal az XXL pörög meg repül... Szóval kösz, de ezt most kihagyom- feleltem. 
- Chloé?
- Jóhogy benne vagyok, egy ilyet a világért nem hagynék ki!- ujjongott Chloé.
- Elmegyek gumicukorért- mondtam és bevetettem magam a nagy nyüzsgésbe

Rengeteg apró emberke szaladgált fel s alá színesebbnél színesebb és nagyobbnál nagyobb lufikkal, melyeken világszerte ismert rajzfilmhősök voltak felvázolva. 

Egy zöld pavilonú árusnál rátaláltam kedvenc nyalánkságomra, amiért eredetileg el is indultam. Hatalmas sor állt, de gumicukorért még egy tornádót is elviselnék. 
Az előttem álló fickó fehér pólót és térd alattig érő hawaii mintás nadrágot viselt egy hátrafele fordított baseball sapkával. Épp mutatta az eladónak, hogy milyen gumicukrot kér a jobb kezével, amikor feltűnt valami: a bal kezén , mellyel oly hevesen magyarázott és mutogatott ott volt az a kis madzag bőr, pont ugyanolyan, mint amilyen nekem volt egészen tegnapig a tulajdonomban. 
De hisz az lehetetlen.
Megráztam a fejem.
Kizárt. Erik Logan sose merne egy ünnepségre ilyen egyszerűen besétálni.
De legbelül éreztem, hogy ez Ő. ÉS viseli a karkötőmet, amit tegnap adtam neki!
- Kérsz valamit?- kérdezte tőlem az árus, aki szemmel láthatóan nem nagyon szívesen végezte feladatát. 
- Nem, nem, köszi- és kiléptem a sorból, majd a távolodó baseball sapkás fiú után mentem. 
Párszor azt hittem, hogy szem elől tévesztettem, de szerencsére mindig felbukkant.
Végül egy üres parkba érkeztünk, ahol leült a szökőkúttal szemközti padra és békésen eszegette a gumicukrokat. 
Leültem mellé.
- Szabad?- kérdeztem. 
Bólintott egyet és picit arrébb csúszott, feljebb tolta napszemüvegét, de még véletlenül se pillantott felém. 
- Tudod nem nagyon szeretem ezt a nagy felhajtást. Az emberek elveszítik a fejüket. Te is így gondolod?- próbáltam szóra bírni, de Ő csak bólintott.
Tudtam, hogy valahogy el kell érjem, hogy rám nézzen. Éppen ezért hirtelen előkaptam a zsebemből a telefonomat.
- Nem gond, ha bekapcsolok valami zenét?- próbálkoztam újra. Megrázta a fejét.
Megnyomtam a lejátszó gombot, mire a telefonomból Erik Logan énekelni kezdett.
A csávó meg se mozdult.
- Igazából nem kedvelem Erik Logant. Egosita, okoskodó és...- kezdtem bele, mire végre rám nézett.
Hirtelen elmosolyodott.
- Honnan tudtad?- kérdezte.
- A karkötőd- mutattam rá.
- Ó- felemelte a kezét- Mindenhez tökéletesen megy. Befogtam kabalának- magyarázta.
Bólintottam egyet és nem tudtam, hogy mit mondhatnék.
- Miért követtél? Felfogtam a tegnapiakat, nem kell ma is emlékeztetned...
- Hülye voltam. Egy idióta! Erik- fordultam felé és a combjára tettem a kezemet, mire nagy levegőt vett- Bocsánatot szeretnék kérni. Hülyén viselkedtem és nem voltam igazságos. 
- Valóban. De mi bosszant igazából?
- Úgy érzem, hogy mindenkit becsapunk és ez nem helyes. Utálok hazudni, és most meg kezdek már egy megrögzött hazudozóvá válni. Nem mondhatom el még a barátaimnak se, hogy van barátom, és nem mesélhetem el nekik, hogy csókolsz, miket mondasz... Mint máskor. Ez most teljesen más, és még idegen ez a szituáció, bocsi.
- Melissa- a fülem mögé rakott egy tincset, ami állandóan az arcomba lógott- Idővel remélem minden jó lesz, de én csak téged szeretnélek védeni. Nem tudod, hogy milyenek ezek a fotósok. Kicsinálják az embert! Hazudásra kényszerítik! És pont ezt akarom elkerülni, érted?
- Értem- rájöttem, hogy felesleges ezen vitatkoznom, mert nem igazán tudok mit kezdeni az egésszel, és be kell látnom, hogy igaza van Eriknek.
- Nos... A titokban való találkozgatás meg elég izgalmas- vette mókának az egészet és felhúzott a padról, majd behúzott egy fa mögé- Pont mint valami hülye spanyol szappanopera.
- Kivételesen ez a szappanopera tetszik- nevettem el magam és megcsókoltam. 
Erik kivett egy piros gumicukrot.
- Vedd át- mondta, bekapta, és mire felfogtam, hogy mit akar már csókolt is. 
Összerágtam és lenyeltem szegény macit. 
- Bolond!- vihogtam mellé idétlenül, mire Erik megmarkolta  a fenekem. 
Tehetetlenségemben és magas adrenalinszintemmel jól arcon képeltem, majd elnevettük magunkat mind a ketten.
- Sietünk. Nagyon- mondtam neki, mire újra megcsókolt, majd felhúzta a pólóm és elkezdett csikizni. 
- Ne csikizz, héé- ordítottam fel, mire Erik a szájával örök hallgatásra bírt. 
- Komolyan mondtam- néztem rá.
- Egyszerűen megőrülök, ha veled vagyok. Sose éreztem még így- mondta. Ki tudja hány sztárnak mondta már ugyanezt, akik ezerszer jobban illenek hozzá, mint én. 
- Cicaaaaa- mondta.
Ránéztem, és picit bevallom, hogy megijedtem. Egy napja ismerjük egymást és már becézget is? Én ezt nem bírom. 
De észrevettem, hogy elmutat a másik irányba, ahol valóban egy macska volt.
Elnevettem magam, hogy mennyire ostoba is vagyok. És mániákus paranoiás. 
Újra megcsókolt, és elkezdett a pólóm alatt kutatni. 
Na, ez már nekem túl sok. Túlon túl sok.
- Melissa?- jött oda valaki. Hirtelen ellöktük egymást Erikkel.
- Chloé? Hát te?- kérdeztem és gyorsan beálltam Erik elé, hogy még véletlenül se ismerje fel Chloé. 
- Kis csendre vágytam- mondta és még ott állt egy örökké valóságig. Nem veszi észre, hogy nem nagyon érek rá most csevegni és el vagyok foglalva?
Idegesen pislogtam felé vagy hússzor, mire eszébe jutott kimondani a következő mondatát:
- De én most lelépek, ha nem gond. Laura és Matt már biztos aggódnak. Sziasztok!- és elment.
Megkértem Eriket, hogy üljünk le a padra, mert szükségét éreztem, egy kiadós beszélgetésnek. 
Alig bírtam belekezdeni, féltem, hogy ezzel mindent elrontok.
- Erik... Én tényleg kedvellek... Na jó, azért még mindig van pár tulajdonságod, ami idegesít, de megpróbállak megismerni. Csak tudod... Nekem kicsit gyors ez az egész. Tegnap még őrültek módjára vitatkoztunk, ma meg... Már tapiztál, gumicukor csempészt játszottál és... Ilyet azok csinálnak akik minimum fél éve együtt vannak, nem azok, akik 1 napja se. Mert igazából én nem emlékszem, hogy kimondtuk volna, hogy együtt lennénk- ránéztem Erikre, aki rezdületlen arccal figyelt. Legalább a napszemüvegét venné le, annyira idegesít, hogy nem látom a szemeit- És hamarosan elutazol- zártam le beszédemet.
Erik lehajolt és elkezdte kicibálni a füvet.
- Most meg mi van?- kérdeztem tőle.
- Ideges vagyok és valahogy le kell vezetnem. Fúú. Kész. Szóval Melissa, én is nagyon kedvellek. És igen, valóban gyorsnak tűnhetek. Ez valójában azért van, mert 3 éve van barátnőm és vele már megszoktam, hogy iyleneket csin...
- Várjunk csak. Van barátnőd?- hűltem el.
- Igen, egy forgatáson jöttünk még össze eredetileg a média kedvéért, de a csaj azt gondolja, hogy mi egy pár vagyunk...
- Szereted?
- Dehogyis.
Hirtelen a bennem lévő vulkán kitörni készült.
- Hányni tudnék tőled Erik Logan! Velem csaltad meg a barátnődet, akihez nincs bőr a képeden odamenni és bevallani, hogy mi a helyzet? És még te beszélsz őszinteségről?! Miattad hazudok mindenkinek, és miattad kerülök bajba!- felálltam a padról és megfogtam a fejem- Mekkora egy hülye vagyok- szúrós szemekkel ránéztem- Tűnj a fenébe! Soha többé nem akarlak látni!
Hátat fordítottam neki és elviharoztam. Próbáltam visszatartani a könnycseppjeimet, de alig bírtam magammal. 
Átvertnek, lehangoltak és mérhetetlenül dühösnek éreztem magam. 
Pontosan ezért utáltam a pasikat. 3 éve beiratkoztam a dráma klubba, ahol nagyon jóba lettem a főszereplő fiúval, Liammel. Fél évig voltam vele együtt, amikor megtudtam, hogy a másik suliban van egy másik barátnője. Azóta nem igazán kedvelek egy pasit se, és mindenkit próbálok eltaszítani magamtól. 
Miért voltam ilyen eszeveszetten ostoba? Hagytam magam kihasználni. Biztos jót röhög majd a sznob barátaival Erik. Mert Ő valóban az akinek én gondolom: egy áruló. Nem tisztességes, kihasznál mindenkit és nincsenek saját gondolatai.
Gyűlölöm.  



2011. augusztus 8., hétfő

11. fejezet -Chloé

Mindent egybevetve egy átlag embernek sokat jelenthet ez az ünnepség. Az átlagosoknak. Az ittenieknek.
Valóban az embert jó kedv tölti el a vidámpark és a bazárok láttán, kíváncsian olvasgatja a programfüzetet és kifejezetten nagy érdeklődést mutat a színpadon megjelenő zenészkarok felé.
Véletlenül se jutott eszembe hogy zárjam a szívembe ezt a várost. Meguntam, hogy állandóan költöznünk kell és új embereknek jó pofizni. Az ember tanul a saját hibáiból, és nem akarok mégegyszer olyan fájdalmat érezni, mint a múltkori lakóhelyünkön, ami ezelőtt volt.
2 hónap után kezdtem valódi barátokra szert tenni, Mattel úgy éreztük, hogy minden helyreállt. A suliban szerettek minket, mindenki az ikreknek nevezett minket.
Életembe először nem voltam óvatos, melynek később meg is volt a következménye: beleszerettem egy srácba, aki felettem járt egy évvel.
Először nem nagyon szívleltem, de miután jobban megismertem, letagadhatatlanul bele estem.
Szőke hajához kék szem párosult, valószínűleg ezért éreztem mellette magam hercegnőnek. Mindent megadott nekem, imádtam a meglepetéseit. Mellette még véletlenül se unatkoztam.
Christopher Knight- még a neve is lovagias.
Minden bizonnyal elvakíthatott a szerelem, és idegesített, hogy nem lehetek vele teljesen őszinte. Éppen ezért követtem el életem legnagyobb hibáját: bevallottam neki mindent apámról. Először érdeklődéssel hallgatta, majd láttam rajta, hogy már nem érzi magát jól velem. Félt tőlem. Pedig nem én voltam az, aki miatt állandóan költözünk és rettegésben élünk.
Sose felejtem el, a szülei pajtájában csókolóztunk egy szalmarakásban és azt mondta, hogy szeret. Odakint hatalmas vihar tombolt, valódi ítélet idő volt. Ezt akár rossz előjelnek is tekinthettem volna... Kár, hogy akkor nem bíztam a jelekben.
Megkérdeztem, hogy mit tart bennem a legjobbnak, mire azt felelte, hogy az őszinteségemet. Itt bukott ki belőlem az a bizonyos mondat: - Chritopher... Valamit el kell mondanom- és mikor befejeztem hosszadalmas monológomat ellökött magától és tárcsázta a rendőrséget.
Elkezdtem szaladni, Ő pedig megpróbált elkapni.
- Chloé, midnen jobb lesz! Apád lecsukják, neked pedig tiszta életed lesz! Téged védelek!- szaladt utánam és ordibált. Rettenetes mennydörgés kísérte szónoklatát, és a hatalmas villámok szabály szerűen megvakítottak.
Fiú létére természetesen utol ért és elkapta a kezem, majd magához húzott.
- Muszáj voltam megtenni, apám a rendőrkapitány, tudod jól!
- Megbíztam benned!- sírtam el magam.
- Cssss- csítitott és szorosan magához ölelt. Elkezdtem zokogni. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy én magam adom fel apát, és sima életet élhetünk Mattel. Minden egyszerűbb lenne, minden megoldódna, abba maradnának a rejtélyek körülöttünk, melyek idővel a szomszédoknak mindig feltűnnek- Szeretlek.
- Gyűlöllek Christopher!- mondtam neki és kiráncigáltam magam a kezei közül, majd újra elkezdtem szaladni. A szakadó eső ellenem volt, hisz a csúszós fű miatt egészen lassan tudtam csak haladni.
- Chloé! Chloé!- próbált utánam szaladni, de megbotlott valamiben és beverte a fejét.
Visszafordultam és megpróbáltam segíteni rajta, de eszméletlen volt. Tárcsáztam a mentőket és szaladtam, hogy megvédjem a családomat. Még a rendőrség előtt apáéknak szólnom kell.
Később Christopher azt hazudta egy újságnak, hogy én ütöttem le és hagytam ott magára az erdő peremén. Igazából van egy olyan gyanúm, hogy a drágalátos rendőrfőkapitány apukája adta ezt az információt a médiának, mert szégyellte fiát, amiért egészen egyszerűen eltanyált...
Rápillantottam a mellettem lépdelő Mattre.
Pontosan tudtam, hogy azóta az este óta haragszik rám. Természetesnek véltem dühét, hisz tönkre tettem akkori életét ugyanúgy neki is, mint magamnak, vagy apámnak. Azokban az időkben hányni tudtam volna magamtól.
Ó, mennyire nem akartam én senkinek se bonyodalmat okozni! Ó, mennyire szeretnék egy boldog családban élni, ahol mindenki tud mindenkiről mindent!
Matt múltja elég szép a maga módján. Kétségeket kizárva, természetesen neki is voltak apróbb csetlés-botlásai, de nem olyan komolyak, mint a vád, melyet én kaptam Christophertől, vagy amit apámról híresztelnek. Igazából az Ő legsúlyosabb titka az enyém is.
Matt világ életében jó ember volt. Szerette tisztán látni a dolgokat, és mindenbe hatalmas buzgósággal vágott bele. Az előző városunkban egész szépen összemelegedett egy lánnyal, aki rettentően hasonlít Laurára. Ezért is gondolom, hogy tetszik neki a lány, bármennyire is tagadja. Minden erőmmel azon leszek, hogy Ők ketten összejöjjenek és legyenek boldogok- mert Matt ezt érdemli.
Hányszor húzott már haza, amikor teljesen részegre leittam magam, és hányszor mentett meg minden pedofiltól. Sokkal jövök neki, de Ő csak annyit kér, hogy vigyázzak magamra. Ez nem meglepő, mert sose lehet tudni, mikor lesz a következő alkalmunk együtt... Igen. Matt volt nekem az első. A vér szerinti testvéremmel feküdtem le életembe először, és ami a legszörnyűbb, tetszett a helyzet. Matt utálta ezt az oldalamat. Egyik este apa éjszakázott, én pedig melltartóban és egy szál bugyiban beállítottam hozzá egy üveg borral és kisírtam neki a lelkem, mert akkor épp összevesztem Christopherrel. Annyira megértő volt, és annyira segítőkész. Elszállt az agyam és hirtelen rávetettem magam. Ő próbált ellökni, de megvannak a magam módszerei.
Azóta gyűlöli, ha beteszem a lábam a szobájába. Gondolom emészti a bűntudat.
- Várjatok már meg!- kiabált Laura utánunk. Laura. Egy valódi jó lány, aki szerintem még életében nem bánt meg semmit. Ezért tetszik igazából Mattnek: mérhetetlenül őszinte.
- Bocsi, nem vettük észre, hogy lemaradtál- mentegetőzött Matt és megvárta, míg felzárkózik a lány- Zoey?
- Ó... Találkozott a munkatársával Justinnal, meg az öccsével Austinnal, tudod- mondta és észrevett egy hatalmas céllövöldét- Ááá, kipróbáljuk? Régóta megakartam próbálni- vallotta be.
Matt felnevetett és már vette is elő a pénztárcáját.
- Addig én sétálok egy kört... Tudod, nem igazán köt le az erőszak- mosolyogtam elbűvölően Laurára és rákacsintottam Mattre, majd felvettem a napszemüvegemet és elindultam a sorok között.
Kíváncsiság és érdeklődés nélkül mentem bazárról bazárra, míg feladtam az egészet. Unalmas ez az ünnepség, semmi lazaság nincs itt.
Elhaladtam egy sárga sátor előtt, amikor észrevettem Zoeyt egy fiúval. Hisz ez Austin. Mennyire jól megvannak, nevetgélnek és pizzáznak.
Csatlakozzak hozzájuk? Hülyeség- még azt hinnék, hogy egyedül vagyok és unatkozok.
Elindultam hát tovább.
Kicsit soknak éreztem a nyüzsgést, ezért úgy határoztam megvendégelem magam egy kürtöskalácsra és a kicsit arrébb lévő napsütötte parkba leülök egy padra és az élet fontos problémáin fogok merengeni.
Így is történt.
A park szerencsére üres volt, ezért a nekem legtetszetősebb helyre ülhettem le és tömhettem magamba a kalóriadús vanília ízesítésű kürtöskalácsot.
Nagy figyelemmel kísértem az előttem lévő apró 2 hangyát, akik próbáltak felemelni egy tőlük minimum háromszor nagyobb morzsát.
Milyen kis szorgos állatok, de ide akkor is el kell a segítség.
Ha tudnának beszélni simán megkérhetnének, hogy vigyem el a hangyatanyájukra, és nem kellene most itt szenvedniük. Na de akkor lehet ellustulnának még itt a végén.
- Bolond!- hallottam egy vihorászó lányt az egyik fa mögül.
Elkezdtem nyújtózkodni, de semmit nem láttam, pedig a hangot annyira ismerősnek véltem.
Egy hatalmas csattanás- a csaj felpofozhatta a csávót, mire a csávó elnevette magát. Gondolom annyira fájhatott neki az ütés, mint a szúnyogcsípés.
- Ne csikizz, hééé- nevetett újra a lány, és próbált arrébb menni, így láthattam egy rövid ideig a barna hullámos haját.
Cuppanásokat hallottam- tehát nyalják-falják egymást. Ők is gondolom magányra vágytak...
- Cicaaaa- mondta a fiú a maga tökéletes hangján. Annyira tökéletes és... Úristen, ugyanezt gondoltam tegnap Erik Logan hangjáról, mikor beszélt a színpadon.
Mókásan felemeltem a kürtöskalácsot és elkezdtem azon filózni, hogy vajon milyen drogot csempéztek bele, hogy már azt hiszem Erik Logan egy karnyújtásnyira hetyeg valami kis lotyójával.
- Erik, ne csináld már!- újabb csattanás.
Felálltam, megráztam a fejem és kidobtam a kürtöskalácsot a mellettem elhelyezett zöld kukába.
Ez már nevetséges! Még a nevét is hallani véltem...
A kíváncsiság azonban még is győzött: elindultam a szerelmes pár felé és megdöbbenve láttam, hogy kik is azok.
- Melissa?- lepődtem meg. A szende szűz kislány mégse annyira szende.
Melissa eltolta magától a csávót, és elkezdte igazgatni magán a felsőt, ami alatt az előbb a napszemüveges srác olyan vidáman kutatott.
- Chloé! Hát te?- kérdezte és beállt a srác elé. Miért takargatja? Fél, hogy elveszem tőle, vagy engem szebbnek tart? nem vagyok én olyan kígyó... Annyira...
- Kis csendre vágytam- vallottam be és furcsán néztem rá.
Idétlenül pislogott kettőt. Ez a jel, hogy menjek?
- De én most lelépek, ha nem gond. Laura és Matt már biztos aggódnak. Sziasztok!- köszöntem el tőlük és elindultam vissza az ünnepség felé.
Ki volt az a rejtélyes srác.
Hirtelen ki tört belőlem a nevetés, mert eszembe jutott, hogy Eriknek hívta Melissa, még amikor nem vett észre.
Ugyan egy sztár- főleg egy olyan jó képű, mint Erik Logan- miért járna egy ilyen unalmas hétköznapi lánnyal?
És Erik már rég elutazott a következő fellépési helyszínére.
De a napszemüveg... És a fekete haj...
Kizárt! Melissa nem szerencsés annyira. Ráadásul Laura szívét darabokra törné, hisz Ő a legnagyobb Erik Logan rajongó, akit csak hátán hordhatott a Föld. És ezzel Melissa tisztában is van...

2011. augusztus 7., vasárnap

10. fejezet -Zoey

Amikor elment  Laura, azt hittem menten elájulok. Mit kezdjek most magammal? Olyan mintha rájuk erőszakoltam volna magam.
Rámosolyogtam a két fiúra és zavaromban azt se tudtam, hogy mit csináljak.
Justin egy telefont intézett, valami lányhoz, ami kicsit lejjebb fokozta eddig is elég gyér lelkesedésemet.
- Eljössz velem dodzsemezni?- kérdezte Austin tőlem.
- Ó.. Persze, miért is ne...- nem nagyon örültem, hogy Justintól így elkerülök, de amikor eszembe jutott, hogy egy másik csajjal telefonál- akire nem úgy gondol, mint egy kollégájára, hanem, mint a barátnőjére, vagy szerelmére...
Beálltunk a sorba és vártunk.
- Te tényleg 17 éves vagy?- kérdezte tőlem.
Nem értem, hogy miért, de állandóan kevesebbnek néznek, mint ahány éves vagyok... És ez rendkívül zavaró tud lenni.
Tavaly volt egy fiú, aki azt mondta, 13 évesnek nézek ki. Ez valami vicc- gondoltam. De a fiú halál komolyan gondolta.
Nem vagyok egoista típus, de én akkor se 13-nak látom magam... Eléggé nőies testalkatom van, bár a nyakig érő hosszú lábamat nem nagyon szívlelem. A térdem leginkább egy focistáéra hasonlít, amit rendkívül rühellek. Nem mondom, hogy mellrekorder vagyok, de azért nem lehetne egy síksághoz hasonlítani...
Elsőbe teljesen más volt a helyzet. Az egyik osztálytársam, aki nem nagyon szeret, és bevallom én se kedvelem őt, az egyik dolgozatában pontosan egy síksághoz hasonlított. Az egész osztály rajtam nevetett egy fél évig, utána már egyre ritkábban, bár Ashley dolgozatát kirakták a fiúk az osztályteremben lévő hirdetőtáblához. Azóta forralom az ördögi tervemet a visszavágásra, de még nem igazán jött meg az ihlet. Ashley valódi cicababa rengeteg rajongóval, szőke hajjal, nagy mellekkel, állandó vakolattal a fején. Egy fal nincs úgy levakolva, mint Ő alapozóval. De a fiúk mégis erre buknak. Igazából azt nem értem, hogy sok fiú mondja, hogy utálja az ilyen könnyűvérű agyon cicomázott cicababát, de hamarabb összejönnek velük, mint egy átlagos lánnyal. Bevallom, én is alapozózom magam, mert a pubertáskor rajtam is meglátszik: babaarcomon egyre többet fordulnak elő a makacs piros pöttyök, melyekkel eléggé megszenvedek.
- Igen, valóban annyi vagyok- feleltem egykedvűen.
- Fiatalabbnak nézel ki. Talán ha befestenéd a hajad barnára... vagy festenéd magad...
- Á, köszi, jobban szeretem a természetességet- feleltem.
- Tetszik neked Justin?- kérdezte köntörfalazás nélkül.
Hirtelen félrenyeltem és rám tört a köhögő roham. Erre mit válaszoljak? Az igazat? De hát a testvére, visszamondja neki. Hazudni, meg nem szeretek.
- Hát... Helyesnek találom, de nem vagyok bele esve, vagy valami- vontam meg a vállam.
A sor még mindig nem fogyott a dodzsemnél. Elővettem a telefonomat és megnéztem az időt. Egy fél órája állhatunk a sorba.
- Austin, nem megyünk a motoros találkozóra? Mindjárt kezdődik a felvonulás.
- De, persze, miért is ne- mondta és kiálltunk a sorból. Míg sétáltunk elkezdett valami mulatós számot énekelni mellettem.
- Szereted a motorokat?- kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Igazából nem rajongok értük... Életembe nem ültem motoron- vallottam be.
- Komolyan?- lepődött meg- Tudod mit, elviszlek egy körre. Van egy chopperem- mesélte lelkesedve.
- Ó, igazán nem akarok gondot okozni.
- Dehogyis! Szívesen elviszlek. Tök jó, ez olyan, mintha teljesíteném az álmodat!- nevetett. nem akartam mondani neki, hogy ez kétségkívül nem olyan, merthogy nekem ez egyáltalán nem az álmom. Egyszerűen nem akartam neki csalódást okozni, mert olyan boldognak tűnt.
- Nem tetszel Justinnak- bökte ki.
- Nem baj, nekem se annyira az esetem- hazudtam. Jóhogy tetszett... Ő volt az első olyan fiú, aki első ránézésre tetszett. Kicsit elszomorodtam, de próbáltam nem mutatni.
- Most is az első szerelmét hívta... Szerintem még mindig bele van esve, pedig 2 éve szakítottak- újságolta.
Bólintottam egyet és mosolyogtam, de legbelül fájt hallani a dolgokat. Nos, ez az én formám- Erre gyere- mondta és megfogta a kezem, majd rántott egyet rajtam.
- Erre mi van?- kérdeztem
- A házunk- felelte könnyedén- Megígértem, hogy elviszlek motorozni, nem?- mosolygott rám.
Nem akartam gyáva nyuszinak tűnni, és valóban nem volt jobb elfoglaltságom, ezért beleegyeztem.
Egy narancssárga házban laktak, melyet fekete kovácsoltvas kapu vett körbe. Eltűnt a garázsba, picit motoszkált, majd kigurította a fekete gyönyörűséget.
Esküszöm, soha nem szerettem a motorokat, de  ez még az én szívemhez is közel nőtt.
- Na, tetszik?- kérdezte, miközben bezárta maga mögött a kaput és felült rá.
- Igen, nagyon. Olyan szépen csillog- nem tudom, hogy ezt a marhaságot miért kellett külön megjegyeznem ennek a hirtelen jött idegennek, tök ostobának éreztem magam.
- Ezt vedd fel, és ülj fel mögém!
Gyorsan felkaptam a fekete bukósisakot és elkezdtem húzgálni az alján lévő fekete madzagot, vagy mit.
- Ezt hogy lehet szabályozni?- kérdeztem. Elnevette magát.
- Te valóban nem ültél még motoron- nevetett- Gyere közelebb- és bekapcsolta azt a vackot, hogy ne hagyjam el időközben a fejemről a bukósisakot. Mikor végzett végigmért.
- Nagyszerű- elkezdett valamit rugdosni a motoron, meg a kezével a kormányon matatott, de a motor nem indult be.
- Nem akar elvinni egy körre- mutattam rá.
- Nem tudom mi baja van... Ilyen nincs- idegesen felnevetett- De gáz.
- Határozottan nem az- nevettem, mire végre felszólalt a motor.
- Végre. Pattanj fel!- felültem a járműre, Austin elfordította balra a kormányt és kiment az utcára.
Először azt se tudtam, hogy merre nézzek, annyira boldog voltam- az adrenalin szintem kétségkívül túllépte a megszokott értéket. Átöleltem Austint és bámészkodtam mögötte. Néha a fejem a hátára fektettem, mert a szememből a szél hatására patakokban folyt a könnyem. Időközben észrevettem, hogy Austin a visszapillantó tükörből nézi a reakcióimat, mire én tökre elszégyelltem magam: olyan idételnül mosolyogtam és nézelődtem, mint egy jól lakott óvodás.
Végig tartotta a sebességet és rendkívül körültekintő volt.
- Ott vannak Justinék!- mondta hátra, mire én teljesen bepánikoltam.
Most komolyan, nézzünk szembe a tényekkel: tetszik Justin. Nagyon is. Lehet ha jobban megismerne én is bejönnék neki. Lehet. Talán. De én  az öccsével motorozok és még élvezem is. Mit fog gondolni így Justin? Mindent elcseszek, mindent!
Próbáltam elbújni Austin mögött, de valljuk be, így is tökéletesen felismerhető voltam. Amikor elhaladtunk mellettük, Austin biccentett, picit én is megrántottam a fejem, de reménykedtem, hogy nem ismert fel.
Végül az ünnepség kezdeti kapuja előtt leálltunk.
Levettem a bukósisakot a fejemről.
- Ez király volt!- mosolyogtam rá. Hirtelen el is felejtettem Justint.
- Mondtam én- levette ő is a bukóját. Kicsit összeborzolódott a haja, melytől különösen rossz fiúsnak tűnt- Eszünk egy pizzát? Olyan kajás vagyok- mondta.
Megvontam a vállam.
- Felőlem.
- Ajánlj valami helyet- vegyültünk el a tömegbe. Elkezdtem törni a fejem.
- Don Papa pizzériázója. Isteni pizzájuk van!- szó szerint ahogy ezt kimondtam, beindult a nyáltermelődésem.
- Rendben. Vezess- kacsintott rám.
Hirtelen lekanyarodtam jobbra- hisz itt verték fel az ünnepségre való tekintettel a sátrukat-, és leültem egy sörpadra.
- Remélem a sonkás-kukoricás a kedvenced!- mondtam neki.
- Mást meg se eszek- nevetett és elment leadni a rendelést.
Rá kell döbbenjek, elég normális Austin. Kicsit olyan bunkónak tűnt a képeken- mert természetesen már megnéztem a facebook profilját... De közbe ritka kedves és segítőkész. És teljesítette egy álmomat. Elvitt motorozni. Ó, igen, lehet régebben úgy gondoltam, hogy nekem ez nem is álom, de most, hogy jobban belegondolok.
És a szemei... Eszméletlenek. Ritka kincs, az biztos.
És nekem természetesen tabu. 4 hónappal fiatalabb, de mégis egy évvel alattam jár, továbbá az első számú kiszemeltem öccse. Nagyszerű párosítás mondhatom... 2 szék közé estem. És elég sok időbe telhet feltápászkodni a padlóról.

2011. augusztus 4., csütörtök

9. fejezet -Laura

Szombat reggel. A normális emberek imádják, hisz mit is jelenthet nekik: sokáig való lustálkodást, mesenézést az ágyból, egész napos pihenést... Nekem már a reggeli maga is katasztrófa volt.
Mindig 8 óra 30 perckor szólal meg az ébresztőm, elmegyek letusolni, összeszedem magam a családi reggelihez és lemegyek a teraszon lévő üvegasztalokhoz, ami előre meg van terítve. Szokásom, hogy tehetetlenségembe töltök magamnak egy pohár narancslét, és azt kortyolgatom, míg anya rosszalló megjegyzéseket tesz a bátyámra, Chadre.
Idillinek tűnik az egész jelenet, de csak azok tudják, hogy mi is a valóság, akik benne élnek: vagyis mi. Nem tudom, hogy anya miért erőlteti annyira ezt a tökéletes dolgot, miközben csak egy hazugságokból felépített falat húzott körénk, ami akár rossz példaként is szolgálhat.
Anya igyekezete ellenére apa sose ért rá- lop egy meleg pirítóst és már rohan is.
- Jó reggelt!- köszöntem.
- Ó, Laura!- nézett rám anya az újság mögül- Chad?
- Nem tudom- ráztam meg a fejem.
- Megtennéd, hogy szólsz neki?
- Persze- visszamentem az emeletre és elkezdtem dörömbölni az ajtón.  Egy medvéhez hasonló dünnyögést kaptam válaszként. Szóval még fel se ébredt. Benyitottam.
A látvány, ami fogadott egyszerűen visszataszító volt: szennyes ruhától járni nem lehetett, félig megevett pizza és ki tudja még milyen kajamaradék mindenhol, a sötétítő behúzva, és rettenetes poshadt szag.
- Kegyetlen- mormogtam, odaléptem az ablakához pár poharat ügyesen kikerülve, elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakot- Kelj fel, gyere reggelizni.
- Hagyjál már!
- Chad!- kiáltottam rá és odamentem az ajtóhoz, megfogtam a kilincset- Kérlek- kimentem és bezártam az ajtót.
A szobám előtt elhaladva hallottam a bentről kiszűrődő csengőhangomat. Feltéptem az ajtómat és eszeveszetten keresni kezdtem a telóm. Hova tettem le?
Végül az ágy alá beesve megtaláltam, de mire odaértem volna, hogy felveszem, lerakta. Megnéztem a nem fogadott hívásaim között, hogy ki keresett. Matt.
Megnyomtam a hívó gombot.
- Szia, Laura vagyok, miért kerestél?
- Ó, csak Chloéval azon gondolkoztunk, hogy kivel mész az ünnepségre, mert ha nincs senki, gyere velünk- hadarta Matt. Elmosolyodtam. De rendes... És felettébb figyelmes!
- Köszönöm a meghívást, igazából még nem tudom, hogy anyáék mennek e... Reggeli után visszahívlak, rendben? De nagyon valószínű, hogy csatlakozok hozzátok.
- Oké, hali!- és kinyomta. Én még egy fél másodpercig tartottam a telefont a fülemnél, mintha vártam volna valamire. De mégis mire?
Megráztam a fejem és leraktam a telefonomat az íróasztalomra. Megnéztem a parafatáblámat. Ú, milyen cuki Erik Logan ezen a képen... Vajon élőbe is ilyen gyönyörű szemei vannak?
Miközben ezen tűnődtem, hallottam, hogy Chad kijött a szobából, ezért mellé csapódtam.
- Kivel mész az ünnepségre?- kérdeztem.
Megvonta a vállát.
- Nem tom még.
Kiléptünk a teraszra és néma csendbe helyet foglaltunk a szokásos helyeinken.
- Chad, máskor jobban összeszedhetnéd magad!- mordult rá anya és lerakta az újságot maga mellé, majd megkavarta a kávéját. Elvettem egy pirítóst, megvajaztam, majd raktam rá baracklekvárt.
- Jó reggel!- jött ki apa.
- Szia!- és minden ugyanúgy történt, mint máskor. Anya jobban kihúzta magát és reménykedett, hogy apa helyet foglal, de ő csak lekapott egy pirítóst a többi közül egy szalvétára és elmondta az aznapi teendőit:
- Jaj, drágám, sajnálom, hogy ki hagyom már megint a közös reggelit, de tudod milyen elfoglalt vagyok. Az ünnepség miatt muszáj ott lennem időben, különben a polgármester kiadja elég rendesen az utamat, amit ugyebár nem szeretnénk, mert akkor rengeteg pénztől esnénk el. Ráadásul rám bízta a városi kulcs megpucoltatását és a programok lebonyolítását- beleharapott reggelijébe, felkapta az aktatáskáját és fél úton mint mindig, most is visszafordult:- Jövő héten esküszöm, hogy nem hagyom ki szívem!- és már rohant is a fekete agyon csiszolt és polírozott BMW-jébe.
Anya arca ismét szomorúságról árulkodott, Chad kőkemény baltaarccal ült és a kávéjába rakott cukrot, én pedig kezdtem érzékelni, hogy anya lába alól egyre jobban csúszik ki a talaj.
- Mész ma az ünnepségre, Laura?- fordult hozzám.
- Igen.
- Kivel?
- Chloéval, Mattel, Zoeyval, Melissával és még pár barátommal, akiket nem hiszem, hogy ismersz.
- Értem- hangzott a monológunkat lezáró akkord. Már most túl léptük a szokásos szükséges beszélgetés limitjét.
Leraktam a tányéromba a maradékot, megtöröltem a számat a szalvétával- valahogy a gyomrom nem volt képes befogadni ezt a mai reggelit... Nem bírom tovább, nem bírom...
- Köszönöm- mondtam, kitoltam a széket és felálltam az asztaltól. Régebben megkérdezte anya, hogy jól laktam e, kérek e még, de már elmúltak azok az évek. Nem volt ideje a piti dolgokon rágódni, miközben nagy falat volt a horgászbotján, melyet nem bírt még mindig kimeríteni a sekélyes tó vizéből.
Felmentem a szobámba és egyből tárcsáztam Mattet.
- Hé, mizu?- szólt bele a telefonba. Olyan jó volt újra hallani egy olyan ember hangját, aki teljesen megért.
- Veletek megyek. Remélem már startra készen álltok!- ugrattam.
- Ez természetes. Gyere elénk, ha itt vagy csengess be, rendben?
- Ó- lepődtem meg- Ti valóban már készen is vagytok?
- Bármennyire is fura, de igen. Chloé be volt zsongva ma reggel és engem se hagyott békén... Flúgos a csaj- nevetett a telefonba. Én is elkezdtem idétlenül vihorászni Matten.
- 2 perc és ott vagyok. Szia!
- Szia!- és leraktam.
Odaszaladtam a tükörhöz, megigazítottam a hajam, kikentem a szám halvány szájfénnyel. Aj, valami még mindig nem jó... Olyan fura fejem van most...
Elővettem a szempillaspirálomat és elkezdtem kicicomázni magam, majd vizsgáltam a végeredményt. Túl sok... De most már késő bánat, nincs időm leszedni, mert még a végén azt hinnék rólam az ikrek, hogy miattuk készülök ennyit. Vagyis Matt miatt... És ez nem így van.
Beraktam a fiókomba a szempillaspirált, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek újra végig magamon a tükörben. Valami ultra gáz rajtam. A felső teszi? Nem, az nem lehet, ez a kedvencem. De mégis. Ó, mit foglalkozok ennyit azon, hogy nézek ki? Mások mindig ugyanolyannak látnak. Legalábbis remélem...
- Elmentem- vetettem oda anyának a teraszon, majd sietős léptekkel kitessékeltem magam az utcára.
Imádtam az utcánkat: az autósok által használt utakat végig hatalmas zöld fák vették körül, melyek ősszel káprázatos piros-sárga-zöld színekben játszottak, a szomszédok előszeretettel ültettek füvet az autó feljárókra, és a kerítések tövében színesebbnél színesebb virágok élték a maguk kis életét. Annyira harmónikus és családias volt az utcánk, hogy imádtam sétálni fel- alá rajta.
Megálltam a hatalmas ház előtt, melynek a postaládáján ott virított a Bender név. Matt Bender. Chloé Bender. Gyönyörű nevek.
Megnyomtam a csengőt, mire egy Jövök! feleletet kaptam. Kis idő elteltével feltűntek az ikrek az ajtóban.
- Ez full idételen- mondta Matt Chloénak, miközben a ruhájára mutatott.
- Ugyan már, eszeveszetten divatos. Bízz bennem! Ugye Laura, szerinted is jól néz ki ebbe a szerkóba Matt?- fordult hozzám Chloé. Végigmértem. Ha nem lennék annyira maradi, és nem beszélnék választékosan, azt a szót mondtam volna az ölözékére, hogy lehidalok, de ezt inkább mellőztem. Egyszerűen a kék-fehér kockás ing, olyan szemkápráztatóan visszaadta szeme csillogását és kiemelte kék mivoltát.
- Teljesen egyet értek veled- éreztem, hogy kicsit elpirulok, ezért próbáltam terelni a témát- Indulhatunk?
- Persze!- sorolt be mellém Chloé és elkezdte nyomkodni a telefonját- Ó, előbb ezt elintézem. Induljatok el addig nélkülem, majd utol érlek titeket!- mutatta fel a napfényben megcsillanó fehér érintőképernyős telefonját.
- Oda fogsz találni?- kérdeztem tőle.
- Ó, nyugi, persze. Ha eltévednék hívnálak, vagy csatlakoznék Melissáékhoz, akik csak 1 óra múlva jönnek amúgy is utánunk- magyarázkodott- De most mennem kell. Sziasztok!- és vissza is rohant.
- Mondom, hogy totál flúgos.
- Egyáltalán nem az, határozottan kedvesnek találom- vallottam be.
- Nem élsz vele egy fedél alatt, szóljon mentségedül. Gondolom életedbe nem diagnosztizáltál még félre így embert...
- Fogd be!- húztam be neki nevetve- Itt balra- löktem ismét a fiún egy lökettel.
- Totálisan tudom, hogy merre tartunk, és pontosan tudom hol kell lekanyarodnom- mondta fülig érő mosollyal füllentését, amit valószínűleg Ő sem hitt el.
Ahogy közeledtünk egyre hangosodott az ünnepségről jövő zene és zsibongás. Rengeteg gyermekhangot véltem felfedezni, akik valószínűleg az utazó vidámpark játékait élvezik ki minden mennyiségben.
Egyre több ember jött velünk szembe, velünk párhuzamosan és mellettünk, oly annyira, hogy észre se vettük, hogy már mi is a tömeg közepébe vagyunk.
Végignéztük a bazárokat, olcsó és vicces napszemüvegeket próbálgattunk fel, fényképeztük le magunkat- tudni illik Matt elhozta a fényképezőgépét.
Vett nekem és magának egy közös vattacukrot, amitől  ragacsos lettek a kezeim, de egy kútban megmostuk és lepocsoltuk egymást. Felettébb jól éreztem magam.
- Laura?- szólt egyszer a semmiből egy hang, mely a jó kedvet egy pillanat alatt elűzte.
- Apa?- lepődtem meg. Nem szokása a "köznép" között elvegyülni.
- Miért vagy ilyen toprongyos? Ömlik belőled a víz. És ki ez a fiú? Szégyent hozol a családunkra, arra nem gondolsz?- állt nekem a forgatag kellős közepén.
- Csak jól éreztem magam. Ő a szomszédunk Matt, most költöztek...
- JÓL ÉREZTED MAGAD?! Mi nem érezzük jól magunkat! Kötelességeink vannak, melyeket teljesítenünk kell, elvárások vannak, melyeknek megfelelni kell.
- Uram.. Az én hibám minden, ne okolja Laurát, kérem- szólt közbe Matt. Apa arca egyre jobban pirosodott. Ó-ó.
- Te senkiházi, mit szólsz bele?! Úgy nevelem a lányom, ahogy akarom, azt mondok neki, amit akarok, és azt csinálok vele, amit akarok!- kelt ki magából. Életembe nem láttam még ilyen feszültnek. Biztos voltam benne, hogy a munkától van, és normál körülmények között hagytam volna a lelkiterrort, de Mattet nem nevezheti következmények nélkül senkiházinak!
- Matt nem egy senkiházi!- feleseltem vissza- Többet jelent nekem, mint te, és fontosabb is. Rá számíthatok, és mellettem van, tudja a gondolataimat és nem fél kimondani a véleményét. Intelligens és mind e mellett felettébb humoros. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyekről Te álmodni sem mersz! Nem veszed észre mit tettél anyával? Csőddé változtattad. Chad züllött lett, engem túlhajszolsz. Tökéletes családot akartál létrehozni, de Te vagy az egyetlen hibaforrás!- időközben megtelt könnyel a szemem, és nem érdekelt, hogy ki mit gondol, vagy hall a vitánkból. Elegem van abból, hogy folyton mosolyognom kell, miközben szomorú vagyok, folyton tökéletesnek kell mutatnom magam, és az elvárásokkal is tele volt a hócipőm. Régóta jutottak eszembe ennél csúnyább mondatok is, de azokat most mellőzném.
Megfordultam, de apa utánam kapott és megszorította a karomat.
- Hogy merészelsz...- szó szerint eltompult apám a dühtől.
- Eressz el, vagy feljelentelek testi bántalmazásért- néztem mélyen a szemébe. Gondolom itt döbbenhetett rá, hogy mennyi mindent tanulhattam meg tőle: a törvény nekem csupa móka volt.
Kösz apuci, hogy annyit papoltál a jogtárról, segítenem kellett neked a munkádban- néha helyetted kellett megcsinálnom... Köszönök mindent! Most simán felhasználhatom ellened-gondoltam.
Apa szép lassan elengedett és dühe döbbenetté változott. Körülnézett magán és most vette észre, hogy mennyien nézik.
- Maguk meg mit bámulnak?- mondta és elviharzott.
Odamentem Matt mellé.
- Hű- nem jutott szóhoz. Leültünk egy padra. Megcsóválta a fejét és tátogott.
- Félelmetes voltam?- kérdeztem tőle.
- Ugyan már. Inkább lenyűgöző! És amiket mondtál...- itt jöttem rá, hogy mennyire ostoba voltam én is. Véka alá rejtett gondolataimat pont előtte tomboltam ki magamból, ezzel önbizalmat adva neki.
- Azért ne essünk túlzásba- néztem rá féloldalas mosollyal- Tudod kicsit eltúloztam a rólad alkotott monológomat és jobb színben tüntettelek fel, mint amilyen vagy... Tudod a drámaiság kedvéért.
- Ha te mondod...
- Igen, én- kicsit vártam- El se hiszem, hogy neked ezt látnod kellett... - Matt megölelt.
- E miatt ne emészd magad, láttam én már cudarabb vitát is... Te sírsz?- nézett rám.
Pislogtam gyorsan kettőt.
- Dehogy sírok, csak a füst ami a bográcsból jött, belement a szemembe- füllentettem, mert valóban a sírás szélén álltam.
- Fú, jó, mert nem tudok vigasztalni. Le esett egy hatalmas kő a szívemről- könnyebbült meg Matt- Ott vannak Melissáék- mutatott a távolba és elengedett.
Megvártam, míg valamelyik barátnőm a pad felé pillant, és mikor Zoey így is tett, akkor őrült módjára elkezdtem integetni.
Zoey megörülve nekünk szólt a többieknek és szaladt felénk.
- Végre megvagytok. Felültök velem az XXL-re?- nézett ránk bociszemeivel.
- A neve alapján biztos izgalmas lehet, de én passzolnám- emeltem fel a kezem.
- Ne csináld már, Matt is jönne- rángatta meg Mattet.
- Egy szóval se mondtam- szólalt meg Matt.
- Pánikrohamot kap a magastól- ért oda Chloé és Melissa- Fél a levegőben.
- Badarság, én ugyan nem félek!- húzta ki magát. Zoey kapva kapott az alkalmon:
- Akkor felülsz velem meg Laurával?
- Hát... Jó, nem bánom.
- Melissa?- fordult hátra.
- Tudod, hogy ha fél centiméterre messzebb kerülök a talajtól szédülés fog el. És tudtommal az XXL pörög meg repül... Szóval kösz, de ezt most kihagyom.
- Chloé?
- Jóhogy benne vagyok, egy ilyet a világért nem hagynék ki!- Chloé ránézésre is nagyon bevállalósnak látszott, biztos a festett haj tette...
- Elmegyek gumicukorért- mondta Melissa és eltűnt a forgatagban.
Felálltam a padról.
- Menjünk valamerre, mert elunom az agyam- mondtam. Felállt Matt is és elindultunk előre.
Nézegettük a bazárokat tovább, elmentünk a vidámpark részleg felé. Egyszer hirtelen Zoey megtántorodott és mereven előre bámult.
- Mi az?- kérdeztem halkan, és észrevétlenül lemaradtam vele az ikrektől.
- Ott van Justin- motyogta.
- Á, értem- állt össze a kép- Tetszik neked.
- Jóhogy tetszik, megnézted már alaposabban? Jó test, sportos, vicces és oltárira jó fej... Kár, hogy semmi esélyem nincs nála.
- Menj oda hozzá- javasoltam.
- Elment az eszed? Még azt hinné, hogy nyomulós vagyok...
- Zo, együtt dolgoztok! Ne ijedj már meg. Na gyerünk, menj oda!- löktem meg picit.
- Soha, ez teljességgel kizárt!- pánikolt be és megfordult. Jobban szemügyre vettem Justint.
- Zoey, baj van...
- Ó, Laura, nyámnyila vagyok... - elkezdett a cipője orrával piszkálni gy fűcsomót.
- Zoey, Justin...- próbáltam a tudatára adni észrevételeimet.
- Túl cuki hozzám, tudom!
- Zoey fejezd már be! Justin ide tart!- hadartam el.
Zoey elkerekedett szemmel rámmeredt.
- Ne, ne, ne, ne- elkezdte igazgatni a haját- Tiszta csöves vagyok!
- Határozottan szép vagy, nyugi. Csak légy magabiztos és önmagad.
Justin megkocogtatta Zoey vállát.
- Szia Zoey!- köszönt neki, majd nekem is köszönt.
- Végül csak kijöttél?- kérdezte tőle Zo.
- Igen, az öcsémmel. Ó, ő itt Austin!- mutatta be a pár évvel fiatalabbi önmagát. Nagyon hasonlítottak, bár Justin véknyabb testalkattal és sötétebb hajjal rendelkezett, továbbá smaragd barna szeme volt, míg Austinnak világosbarna haja és zöld szeme volt végtelenül hosszú szempillával. Komolyan megirigyeltem a szempilláját! Öltözködési stílusok megegyezett: sportos, laza, mindez ötvözve márkásabbnál márkásabb kiegészítőkkel.
- Ő pedig Laura, a barátnőm- mondta Zoey, mire odabiccentettem feléjük.
- Nos nekem... Most mennem kell, sajnálom, de megígértem apának, hogy segítek neki!- hazudtam és eliszkoltam onnan. Hadd maradjon Zo ezzel a bámulatos testvérpárral. Kétségkívül összeillenének, és igazán eltudnám képzelni Őket, mint egy szerelmes párt. Pont annyira, mint magam és Erik Logant.

2011. augusztus 2., kedd

8. fejezet -Melissa

A kis kitérő alatt egy normális ember annyit ért, hogy kiugrik a WC-re, beugrik a Mekibe, esetleg egy kozmetikushoz, vagy megvenni egy ruhát.
Természetesen a híres, népszerű és kivitelezhetetlenül egoista Erik Logan agya járását lehetetlen volt megérteni. Először rám adott egy gusztustalan fekete sapkát egy fekete kapucnis pulcsival, Ő is beöltözött csövesnek és átkarolt, majd belökött egy kék kocsiba.
Gyorsan beöveztem magam, és lelöktem a kapucnit.
- Ezt miért kellett elviselnem?- kérdeztem ingerülten.
- Nem akarom, hogy a paparazzók lássanak- mondta és a visszapillantó tükörbe pillantott. Minden nyilvánvalóvá vált számomra.
- Nem akarsz egy olyan egyszerű és közönséges emberrel mutatkozni, mint én?!
- Ugyan...
- Hát persze, hogy nem, kit is akarsz becsapni. Hiszen te vagy a nagyképű, a tinibálvány... Röhejes.
- Fejezd már be! Ne ítélj el, nem is ismersz!- mondta és kikanyarodott.
Pár percig némán ültünk és haladtunk, amikor szemet szúrt valami.
- Övezd be magad- mondtam neki mérhetetlen komolysággal.
Válaszként megvetően felkacagott.
- Ugyan kérlek. Van elég rutinom a vezetésben, azért ezen a téren ne nézz le.
- Övezd be magad- engedtem el a fülem mellett az unalmassá és üressé vált szavait, és elismételtem.
- Minek?
- Mert ha karambolozunk, nem mondhatod a kaszásnak, hogy Ó, bocsmár, nekem elég rutinom van, nem kell kinyírni...- mondtam szarkasztikusan.
- A kaszásnak- szögezte le Erik, és próbálta visszafojtani a nevetőrohamot, melyet a szavaimtól kapott.
- Igen.  A kaszásnak- ismételtem meg és kinéztem az ablakon. Megszólalt a telefonom- Úristen.
- Mi az?
- Te a vezetésre koncentrálj már! Matt... Ne, ne, ne, ne... Biztos aggódik.
- Vedd már fel!
Vettem egy mély levegőt és már összeállítottam az agyamban a hazugságot. Tökéletes.
- Igen?... Itthon...Ó, tudod, összeehettem valamit és Jessica hazahozott... Mond meg Laurának, hogy nagyon sajnálom!...Még akarsz valamit?.. Köszönöm, igazán rendes vagy!- és akkor megkérdezte, hogy mi ez a hangzavar, mert időközben elfelejtettem letekerni a kocsiban a hangerőt a rádióról és mindemellett Erik is rákezdett énekelni- Ó, igen, itt vagyok, csak Jessica bömbölteti a zenét, de most mennem kell! Jó éjszakát!- és a választ meg se várva kinyomtam a telefont.
Utáltam hazudni. Ráadásul nem is tudtam valami meggyőzően. Chloé mesélte, hogy Matt nagy emberismerő, szóval van okom félni a lebukástól.
- Ki ez a Matt?- érdeklődött Erik.
- Az egyik ismerősöm, nem rég költöztek ide.
- Hazudtál neki- jelentette ki komoly arccal.
- Pofa be! Jobb lett volna, ha elmondom, hogy veled vagyok és megyünk a... Tényleg, hova is raboltál el?
- Ohohohó.. Csak hogy tisztázzuk a formalitás kedvéért: ez nem rablás- bekanyarodott egy hosszú rózsabokrokkal szegélyezett kivilágított kocsibejáróra- Mellesleg itt is vagyunk.
Elkerekedett szemmel szálltam ki a kocsiból.
- Ne. Ne. Ne- dadogtam- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Itt laksz?- mutattam az előttem elterülő villára, amiből zene szűrődött ki.
- Igen.
- Ú, teljesült egy rajongó álma! Bemehet Erik Logan lakásába!- játszottam meg magam- Csak ezzel egy gond van.
- Mégpedig?- odasétáltam közel hozzá, oly annyira, hogy egy almát tudtunk volna megtartani a felsőtestünkkel.
- Nem vagyok a rajongód- mondtam.
Erik elkezdte nézni a csillagokat, így összeszedve a maradék türelmét hozzám.
- Márpedig drágalátos Melissa, ez engem hidegen hagy.
- Csakugyan?- lepődtem meg. Furcsálltam, hogy most Ő kezdte a kötekedést.
- Igen- bólintott drámaian és megfogta a karjaimat- Mert eddig azt mondtam ez nem rablás. De amennyiben ellenállást tanúsítasz biztosíthatlak a felől, hogy kénytelen leszek ehhez folyamodni.
- A rabláshoz? Ne légy nevetséges...- tettem egy lépést a biztonság kedvéért hátrébb.
- Szóval besétálsz Önszántadból?
- Persze, hogy nem!- vágtam rá.
- Te akartad- és a következő pillanatban már a levegőben voltam.
- Tegyél le Erik Logan, vagy sikítok!- fenyegettem és próbáltam összeszedni a lélekjelenlétem, ugyanis ha valaki a levegőbe emel rettenetesen elkezdek szédülni. Nem volt ez másképp most se.
- Nyugodtan. Senki nem hallja, mindenki a bulin van- okosított ki.
Hirtelen elkapott a hányinger.  Lehunytam a szemem és elkezdtem számolni magamba a bárányokat. Egyszer egy fehér ugrotta át a képzeletbeli kerítésemet, majd egy fehér, és ez így folytatódott, míg az harminckettedik báránynál valami puhán landoltam.
- Jól vagy?- simogatta meg az arcomat Erik.
- Azt hiszem- vontam meg a vállam.
- Teljesen fehér az arcod- suttogta.
- Kicsit elszédülök ha felemelnek- vallottam be.
- Én felajánlottam, hogy gyere a saját lábadon!
- Pofa be!
Erik elkezdett keresni valamit a szekrényébe és átöltözött.
- Mindjárt visszajövök. Érezd magad otthon- mosolygott rám az ajtóból és kiment.
Felültem. Szóval az ágyára rakott. Ez lenne a szobája?
A fehér és az ezüst szín uralkodott  a helyiségben. Szemlátomásra mindenből a legdrágábbat választották.
Szerencsére amilyen gyorsan jött a rosszullét, olyan hamar el is tűnt. Éppen ezért jött az az ötletem, hogy körülnézek a szobájában.
Volt a szobában egy íróasztal szerűség, melyen egy laptop hevert, de nyilvánvaló volt számomra, hogy Erik nemhogy a laptopot, de az íróasztalt se használja nagyon.
A kíváncsiság a legrosszabb természeteim közé tartozik. Felhajtottam a szürke szerkezetet. Meglepetésemre be volt kapcsolva és meg volt nyitva egy program.

Tudod mi a természetesség? Én kezdem elfelejteni, hogy milyen is vagyok valójában. Mindenki úgy ismer, mint Erik Logant, a hírességet, de senki nem ismeri a valódi énemet. Azt hiszik, hogy csak a zenélésért vagyok úgy oda- bár bevallom, valóban közel áll hozzám és tiszta szívemből szeretem űzni ezt a tevékenységet- emellett írni is szeretek. Sokszor eltöprengek, hogy nem tévesztettem e pályát, és valóban jó döntés volt e tinibálványként helyt állni. Igazából, ez több, mint egy fiatal feltörő popsztár, akit stylisok és sminkesek alkottak: több lakozik bennem, de nem mutathatom meg. Nem adhatom ki írásaimat, nem rakhatom fel egyszerűen a netre, és nem irányíthatom az életemet. A lesifotósok és a média tönkre tette a magánéletemet és elvesztettem mindenkit, aki számított. Hiszem, hogy valahol van valaki, aki újra megmutathatja valódi arcomat és eszembe juttatja a rég elfelejtett érzéseket, gondolok itt a boldogságra, mint olyan kifejezésre, vagy az örömre. 

Egyszerűen nem bírtam elhinni amit látok. Az agyam nem állt készen feldolgozni az olvasottakat, és a szememre vakság ült. Erik Logan ember. Ezek az őszinte érzései.
Lezártam a laptopot és tovább mentem a könyvespolchoz. Végighúztam az ujjam a könyveken. Rosseau, Bodler... Ez most komoly? Tuti, hogy ezeket életébe nem tartotta a kezében. Ezt is berendezte valaki, mint az egész házát. Erik Logant megalkották... Erik Logan nem valós...
Hirtelen elhalkult a zene, ami az udvarról jött. Észrevettem egy üvegajtót. Ó, egy erkély!
Óvatosan kimentem rajta és lekukucskáltam.
- És most szóljon az új számom Mr. Garrit lányainak!- mondta Erik és leült egy székre a gitárjával a kezében.
Elkezdte pengetni a barna hangszert.
Be kell valljam, rendesen megérintett a zenéje. Olyan őszinte volt. A tökéletességről szólt. Az örökös elégedetlenségről. És a csodákról. 1 csodára vár, ami beindítja az emlékeket.
A refrén alatt felnézett az erkélyre, és amikor észrevett elmosolyodott, akár csak én. Fülig ért a szám, magam se értettem, hogy miért viselkedek így.
Miért taszítom el magamtól, és miért viselkedek vele ellenségesen? Valóban dühít a jelenléte, és az őszintesége.
- Köszönöm a figyelmet!- leakasztotta magáról a gitárt és lerakta a fal tövébe, majd gondolom bement az ajtón, amit én nem láthattam, mert pont felette voltam.
2 perc múlva benyitott a szobába picit túl buzgón, becsapta az ajtót, mire valami csörömpölés hallatszott a túloldalról, de valószínűleg Ő ezt nem vehette észre, mert hozzám szólt:
- Úgy látom jobban vagy.
- Igen- mondtam és leültem az ágyára. Eszembe jutott, hogy hány lányt döngethetett meg itt...
- Min gondolkozol?- kérdezte.
- Hogy Erik Logan hány lányt hozott fel ide- mondtam ki őszintén gondolataimat.
- Anyámon kívül senki nem jött ide még rajtad kívül.
- Ó- kicsit meglepődtem a válaszon, ezért nem is tudtam semmi normális mondatot összehozni...
Valóban Erik Logan jó ember lenne? Szépen és tisztán beszél, kerüli a káromkodást, összeszedett és komoly. Szereti azt amit csinál, bár nem minden téren elégedett- Most már hazamehetek?
- Persze- odament az ajtóhoz, lenyomta  a kilincset- Nem nyílik.
- Hogy érted azt, hogy nem nyílik?- mentem oda mellé és elkezdtem rángatni én is a kilincset- Ez totálisan nem történhet meg velem! Ilyen a világon nincs! Anya életem végéig szobafogságra fog ítélni... Miattad!
- Ne próbálj engem hibáztatni!- kelt a maga védelmére Erik- Egyáltalán minek sétáltál építkezési területre? Nem vetted észre a táblát, ami pont ebből a célból felhívás jeléül van kitéve?!
- Ó, persze, mindjárt én vagyok a hibás! Direkt besétáltam az acélrúd alá, sőt... Szánt szándékkal lefejeltem! Milyen igaz is...
- Muszáj neked még most is hisztérikázni?
- Határozottan nem hisztizek! Egyszerűen kiborultam! Be vagyok zárva egy pszichopata állattal egy visszataszítóan rendezett szobába!- léptem hozzá közelebb.
- Mondjak jobbat? A saját szobámba kell eltűrnöm a nyávogásodat és...
- Nyávogást?! NYÁVOGÁST?!- keltem ki magamból.
- Igen, pontosan ezt a szót akartam használni. Köszönöm, hogy nyomatékosítottad- pislogott rám Erik.
- Utállak- mondtam.
Már oly annyira közel álltam hozzá, hogy az arcomon éreztem, ahogy a levegőt kifújja.
- Én még jobban- mondta és magához húzott, majd szenvedélyesen elkezdtünk csókolózni.





2011. augusztus 1., hétfő

7. fejezet -Matt

A hatalmas tömeg és a fülsüketítő zene, mely a méterenként elhelyezett erősítőkből áradtak hátborzongató volt. Utáltam a koncerteket.
De szemlátomást Laura másképp vélekedett efelől.
- El se hiszem, hogy itt vagyunk!- kiáltotta Zoeynak, aki elég jól titkolta, hogy kezdi unni az egészet.
- Igen, én se- válaszolta neki a világosbarna hajú lány, majd hozzám fordult- Hé, nem tudod hova tűnt Melissa?
Körülnéztem magamon. Szóval még mindig nem jött vissza. Már fél órája elkeveredett...
Fél órával ezelőtt:
A kasszánál, mint várható volt, hatalmas sor állt az őrült rajongókkal, akik már az utcán rákezdtek a tinibálvány albumába. 
Végig Laura reakcióit és viselkedését tanulmányoztam. Érdekesnek találtam, hogy pont egy ilyen összeszedett és komoly lány dől be a médiának. 
- Hé, Matt- suttogta nekem Melissa. Odafordultam hozzá és belenéztem a szemeibe, jelezve ezzel, hogy rá figyelek- Lesz egy kis dolgom... Amint bejutunk el kell mennem 10 percre. Laurának lehet lesz egy meglepetése! Csak gondoltam szólok valakinek, ha nem kerülnék elő. 
- Hova mész?- néztem rá bambán. Zavarában egyik lábáról a másikra állt.
- Nos... Titok.
- Rendben. 
Most:
- Szép jó estét minden kedves rajongómnak! Remélem nem vártatok sokáig!- jött a színpadra a fekete hajú híresség, egy idióta sárga munkavédelmi sapkában. Ezt nevezem... És ezért vannak annyira odáig a fiatalok... 
- Eriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiik!- kiáltott mellettem Laura és elkezdett ugrálni. Gondolom mindezt azért tette, mert legbelül remélte, hogy kifogja szúrni a tömegből... Laura, ÉBRESZTŐ! 
Mennyi az esélye annak, hogy egy hírességgel jóba leszel? Miért kell annyira bálványozni és isteníteni Őket? Ugyanolyan emberek, mint én, vagy bárki más: tele vannak problémákkal, kérdésekkel, idegösszeroppanást kapnak apróbb dolgoktól, sírnak, buliznak, nevetnek... 
Apám is sok éve ehhez hasonló ügybe keveredett, melynek hatására érthető, hogy így vélekedek a hírességekről. Nekik köszönhetem, hogy évente minimum kétszer költözünk és folyamatosan bujkálunk. Csoda, hogy most a saját nevemmel lehetek itt, ebbe a csodás kisvárosba. 
Olyan rossz belegondolni, hogy az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az egész boldogság ilyen rohadtul van kitalálva. De nem szabad azon gondolkodni, hogy miért kaptunk ilyen keveset a jóból - hálásnak kell lennünk azért, hogy egyáltalán jutott belőle valami! 
- And we are here- énekelte mellettem Erikkel együtt Laura és Chloé a szöveget.
 Megráztam a fejem, de végül elmosolyodtam. Fanatikus rajongók, nincs ezzel semmi gond. 
Gondolom, én is hasonló lehetek amikor úszok. Megszűnik a külvilág és benyel magába a lágy víz. Egyszerűen úgy érzem, hogy ott a helyem, annyira jó érzés járja át olyankor a testem- soha nem akarom, hogy megszűnjön.
Úgy vagyok vele, hogy vannak dalok, amiktől táncra perdülünk; vannak, amiktől énekelni kezdünk, és akadnak olyan dalok is, amik újra és újra összetörik a szívedet… De a legjobb dalok azok, amik felidézik benned, amit akkor éreztél, amikor először hallottad őket.
- Matt?- jött oda egy régi ismerősöm. Megveregette a vállam.
- Austin!- örültem meg régi barátomnak, kivel régebben mikor semmi gondunk nem volt és nem kellett bújkálnunk egy helyen laktunk- És Justin! Hát ti?
- Egy lányt keresünk.
- Elég nehéz lesz megtalálnotok.
- Justin?- hallottam a meglepődött Zoeyt.
- Ismeritek egymást?- kérdeztem tőle.
- Egy helyen dolgozunk- magyarázta.
- Ő itt az öcsém, Austin- mutatta be. 
- Tőlük kérdezzétek a nevet, Ők ide valósiak- adtam az ötletet Austinnak.
- Nem ismertek véletlenül egy Melissa Morgan nevű lányt? Barna hullámos...- kezdte el leírását Zoeynak.
- Persze, hogy ismerjük, a legjobb barátnőnk. Mi is Őt keressük. Eltűnt!- húzta meg a vállát Zoey.
- Az egyik barátnőjét akarta meglepni, betudtam volna Őket vinni Erik Loganhez. Vártam a színpad alatt, de nem jött.
- És ugyan hogy jött volna létre ez az este főbb támogatóim nélkül? Nagy tapsot a Polgármesteri Hivatalnak- mondta bele a mikrofonba Erik. 
A koncert után adrenalin túltengéssel küzdő tinik millió kóboroltak az utcán és részletezték a koncert összes apróbb jelenetét. 
Úgy döntöttünk, hogy mindannyiunknak jót tenne, egy kávé, ezért mi átsétáltunk a Beth'-be.
- Felhívom Melissát- mondtam, mire Laura megmondta a számát.
- Szia Melissa, Matt vagyok. Hol vagy?... Otthon?... Aha, értem... Persze, persze megmondom... Jobbulást!... De mi ez a hangzavar?... Hahó, itt vagy még?... Oké, jó éjszakát neked is!
- Nos?- jött oda mellém Laura.
- Beteg. Hazavitte Jessica- magyaráztam. 
- Ó... Szegény... Annyira nem akart eljönni, és még le is betegedett- mondta együttérzően Laura. Hogy lehet ennyire naiv? Hallottam Melissa hangját, és nem beteg volt, csak zavart. Valamit titkol. 
- Ahha...- hagytam rá. 
Hagytam hadd evezzen Melissa a titkok szigetére, bár nem értem, hogy Melissa miért lehet ennyire nyugodt egy titkokkal teli csónakban, ami nem is bírja el szállítmányát? Előbb- utóbb minden hajó tönkre megy. Nézzünk csak a Titanicra. Igaz, elterjedtek azok a legendák, mi szerint ez egy hatalmas biztosítási csalás volt... De most nem is ez a lényeg. Az elsüllyeszthetetlen hajó elsüllyedt. Egy jéghegy miatt. Ami már magában vicces a szerény véleményem szerint.