10. fejezet -Zoey

Amikor elment  Laura, azt hittem menten elájulok. Mit kezdjek most magammal? Olyan mintha rájuk erőszakoltam volna magam.
Rámosolyogtam a két fiúra és zavaromban azt se tudtam, hogy mit csináljak.
Justin egy telefont intézett, valami lányhoz, ami kicsit lejjebb fokozta eddig is elég gyér lelkesedésemet.
- Eljössz velem dodzsemezni?- kérdezte Austin tőlem.
- Ó.. Persze, miért is ne...- nem nagyon örültem, hogy Justintól így elkerülök, de amikor eszembe jutott, hogy egy másik csajjal telefonál- akire nem úgy gondol, mint egy kollégájára, hanem, mint a barátnőjére, vagy szerelmére...
Beálltunk a sorba és vártunk.
- Te tényleg 17 éves vagy?- kérdezte tőlem.
Nem értem, hogy miért, de állandóan kevesebbnek néznek, mint ahány éves vagyok... És ez rendkívül zavaró tud lenni.
Tavaly volt egy fiú, aki azt mondta, 13 évesnek nézek ki. Ez valami vicc- gondoltam. De a fiú halál komolyan gondolta.
Nem vagyok egoista típus, de én akkor se 13-nak látom magam... Eléggé nőies testalkatom van, bár a nyakig érő hosszú lábamat nem nagyon szívlelem. A térdem leginkább egy focistáéra hasonlít, amit rendkívül rühellek. Nem mondom, hogy mellrekorder vagyok, de azért nem lehetne egy síksághoz hasonlítani...
Elsőbe teljesen más volt a helyzet. Az egyik osztálytársam, aki nem nagyon szeret, és bevallom én se kedvelem őt, az egyik dolgozatában pontosan egy síksághoz hasonlított. Az egész osztály rajtam nevetett egy fél évig, utána már egyre ritkábban, bár Ashley dolgozatát kirakták a fiúk az osztályteremben lévő hirdetőtáblához. Azóta forralom az ördögi tervemet a visszavágásra, de még nem igazán jött meg az ihlet. Ashley valódi cicababa rengeteg rajongóval, szőke hajjal, nagy mellekkel, állandó vakolattal a fején. Egy fal nincs úgy levakolva, mint Ő alapozóval. De a fiúk mégis erre buknak. Igazából azt nem értem, hogy sok fiú mondja, hogy utálja az ilyen könnyűvérű agyon cicomázott cicababát, de hamarabb összejönnek velük, mint egy átlagos lánnyal. Bevallom, én is alapozózom magam, mert a pubertáskor rajtam is meglátszik: babaarcomon egyre többet fordulnak elő a makacs piros pöttyök, melyekkel eléggé megszenvedek.
- Igen, valóban annyi vagyok- feleltem egykedvűen.
- Fiatalabbnak nézel ki. Talán ha befestenéd a hajad barnára... vagy festenéd magad...
- Á, köszi, jobban szeretem a természetességet- feleltem.
- Tetszik neked Justin?- kérdezte köntörfalazás nélkül.
Hirtelen félrenyeltem és rám tört a köhögő roham. Erre mit válaszoljak? Az igazat? De hát a testvére, visszamondja neki. Hazudni, meg nem szeretek.
- Hát... Helyesnek találom, de nem vagyok bele esve, vagy valami- vontam meg a vállam.
A sor még mindig nem fogyott a dodzsemnél. Elővettem a telefonomat és megnéztem az időt. Egy fél órája állhatunk a sorba.
- Austin, nem megyünk a motoros találkozóra? Mindjárt kezdődik a felvonulás.
- De, persze, miért is ne- mondta és kiálltunk a sorból. Míg sétáltunk elkezdett valami mulatós számot énekelni mellettem.
- Szereted a motorokat?- kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Igazából nem rajongok értük... Életembe nem ültem motoron- vallottam be.
- Komolyan?- lepődött meg- Tudod mit, elviszlek egy körre. Van egy chopperem- mesélte lelkesedve.
- Ó, igazán nem akarok gondot okozni.
- Dehogyis! Szívesen elviszlek. Tök jó, ez olyan, mintha teljesíteném az álmodat!- nevetett. nem akartam mondani neki, hogy ez kétségkívül nem olyan, merthogy nekem ez egyáltalán nem az álmom. Egyszerűen nem akartam neki csalódást okozni, mert olyan boldognak tűnt.
- Nem tetszel Justinnak- bökte ki.
- Nem baj, nekem se annyira az esetem- hazudtam. Jóhogy tetszett... Ő volt az első olyan fiú, aki első ránézésre tetszett. Kicsit elszomorodtam, de próbáltam nem mutatni.
- Most is az első szerelmét hívta... Szerintem még mindig bele van esve, pedig 2 éve szakítottak- újságolta.
Bólintottam egyet és mosolyogtam, de legbelül fájt hallani a dolgokat. Nos, ez az én formám- Erre gyere- mondta és megfogta a kezem, majd rántott egyet rajtam.
- Erre mi van?- kérdeztem
- A házunk- felelte könnyedén- Megígértem, hogy elviszlek motorozni, nem?- mosolygott rám.
Nem akartam gyáva nyuszinak tűnni, és valóban nem volt jobb elfoglaltságom, ezért beleegyeztem.
Egy narancssárga házban laktak, melyet fekete kovácsoltvas kapu vett körbe. Eltűnt a garázsba, picit motoszkált, majd kigurította a fekete gyönyörűséget.
Esküszöm, soha nem szerettem a motorokat, de  ez még az én szívemhez is közel nőtt.
- Na, tetszik?- kérdezte, miközben bezárta maga mögött a kaput és felült rá.
- Igen, nagyon. Olyan szépen csillog- nem tudom, hogy ezt a marhaságot miért kellett külön megjegyeznem ennek a hirtelen jött idegennek, tök ostobának éreztem magam.
- Ezt vedd fel, és ülj fel mögém!
Gyorsan felkaptam a fekete bukósisakot és elkezdtem húzgálni az alján lévő fekete madzagot, vagy mit.
- Ezt hogy lehet szabályozni?- kérdeztem. Elnevette magát.
- Te valóban nem ültél még motoron- nevetett- Gyere közelebb- és bekapcsolta azt a vackot, hogy ne hagyjam el időközben a fejemről a bukósisakot. Mikor végzett végigmért.
- Nagyszerű- elkezdett valamit rugdosni a motoron, meg a kezével a kormányon matatott, de a motor nem indult be.
- Nem akar elvinni egy körre- mutattam rá.
- Nem tudom mi baja van... Ilyen nincs- idegesen felnevetett- De gáz.
- Határozottan nem az- nevettem, mire végre felszólalt a motor.
- Végre. Pattanj fel!- felültem a járműre, Austin elfordította balra a kormányt és kiment az utcára.
Először azt se tudtam, hogy merre nézzek, annyira boldog voltam- az adrenalin szintem kétségkívül túllépte a megszokott értéket. Átöleltem Austint és bámészkodtam mögötte. Néha a fejem a hátára fektettem, mert a szememből a szél hatására patakokban folyt a könnyem. Időközben észrevettem, hogy Austin a visszapillantó tükörből nézi a reakcióimat, mire én tökre elszégyelltem magam: olyan idételnül mosolyogtam és nézelődtem, mint egy jól lakott óvodás.
Végig tartotta a sebességet és rendkívül körültekintő volt.
- Ott vannak Justinék!- mondta hátra, mire én teljesen bepánikoltam.
Most komolyan, nézzünk szembe a tényekkel: tetszik Justin. Nagyon is. Lehet ha jobban megismerne én is bejönnék neki. Lehet. Talán. De én  az öccsével motorozok és még élvezem is. Mit fog gondolni így Justin? Mindent elcseszek, mindent!
Próbáltam elbújni Austin mögött, de valljuk be, így is tökéletesen felismerhető voltam. Amikor elhaladtunk mellettük, Austin biccentett, picit én is megrántottam a fejem, de reménykedtem, hogy nem ismert fel.
Végül az ünnepség kezdeti kapuja előtt leálltunk.
Levettem a bukósisakot a fejemről.
- Ez király volt!- mosolyogtam rá. Hirtelen el is felejtettem Justint.
- Mondtam én- levette ő is a bukóját. Kicsit összeborzolódott a haja, melytől különösen rossz fiúsnak tűnt- Eszünk egy pizzát? Olyan kajás vagyok- mondta.
Megvontam a vállam.
- Felőlem.
- Ajánlj valami helyet- vegyültünk el a tömegbe. Elkezdtem törni a fejem.
- Don Papa pizzériázója. Isteni pizzájuk van!- szó szerint ahogy ezt kimondtam, beindult a nyáltermelődésem.
- Rendben. Vezess- kacsintott rám.
Hirtelen lekanyarodtam jobbra- hisz itt verték fel az ünnepségre való tekintettel a sátrukat-, és leültem egy sörpadra.
- Remélem a sonkás-kukoricás a kedvenced!- mondtam neki.
- Mást meg se eszek- nevetett és elment leadni a rendelést.
Rá kell döbbenjek, elég normális Austin. Kicsit olyan bunkónak tűnt a képeken- mert természetesen már megnéztem a facebook profilját... De közbe ritka kedves és segítőkész. És teljesítette egy álmomat. Elvitt motorozni. Ó, igen, lehet régebben úgy gondoltam, hogy nekem ez nem is álom, de most, hogy jobban belegondolok.
És a szemei... Eszméletlenek. Ritka kincs, az biztos.
És nekem természetesen tabu. 4 hónappal fiatalabb, de mégis egy évvel alattam jár, továbbá az első számú kiszemeltem öccse. Nagyszerű párosítás mondhatom... 2 szék közé estem. És elég sok időbe telhet feltápászkodni a padlóról.