Természetesen a híres, népszerű és kivitelezhetetlenül egoista Erik Logan agya járását lehetetlen volt megérteni. Először rám adott egy gusztustalan fekete sapkát egy fekete kapucnis pulcsival, Ő is beöltözött csövesnek és átkarolt, majd belökött egy kék kocsiba.
Gyorsan beöveztem magam, és lelöktem a kapucnit.
- Ezt miért kellett elviselnem?- kérdeztem ingerülten.
- Nem akarom, hogy a paparazzók lássanak- mondta és a visszapillantó tükörbe pillantott. Minden nyilvánvalóvá vált számomra.
- Nem akarsz egy olyan egyszerű és közönséges emberrel mutatkozni, mint én?!
- Ugyan...
- Hát persze, hogy nem, kit is akarsz becsapni. Hiszen te vagy a nagyképű, a tinibálvány... Röhejes.
- Fejezd már be! Ne ítélj el, nem is ismersz!- mondta és kikanyarodott.
Pár percig némán ültünk és haladtunk, amikor szemet szúrt valami.
- Övezd be magad- mondtam neki mérhetetlen komolysággal.
Válaszként megvetően felkacagott.
- Ugyan kérlek. Van elég rutinom a vezetésben, azért ezen a téren ne nézz le.
- Övezd be magad- engedtem el a fülem mellett az unalmassá és üressé vált szavait, és elismételtem.
- Minek?
- Mert ha karambolozunk, nem mondhatod a kaszásnak, hogy Ó, bocsmár, nekem elég rutinom van, nem kell kinyírni...- mondtam szarkasztikusan.
- A kaszásnak- szögezte le Erik, és próbálta visszafojtani a nevetőrohamot, melyet a szavaimtól kapott.
- Igen. A kaszásnak- ismételtem meg és kinéztem az ablakon. Megszólalt a telefonom- Úristen.
- Mi az?
- Te a vezetésre koncentrálj már! Matt... Ne, ne, ne, ne... Biztos aggódik.
- Vedd már fel!
Vettem egy mély levegőt és már összeállítottam az agyamban a hazugságot. Tökéletes.
- Igen?... Itthon...Ó, tudod, összeehettem valamit és Jessica hazahozott... Mond meg Laurának, hogy nagyon sajnálom!...Még akarsz valamit?.. Köszönöm, igazán rendes vagy!- és akkor megkérdezte, hogy mi ez a hangzavar, mert időközben elfelejtettem letekerni a kocsiban a hangerőt a rádióról és mindemellett Erik is rákezdett énekelni- Ó, igen, itt vagyok, csak Jessica bömbölteti a zenét, de most mennem kell! Jó éjszakát!- és a választ meg se várva kinyomtam a telefont.
Utáltam hazudni. Ráadásul nem is tudtam valami meggyőzően. Chloé mesélte, hogy Matt nagy emberismerő, szóval van okom félni a lebukástól.
- Ki ez a Matt?- érdeklődött Erik.
- Az egyik ismerősöm, nem rég költöztek ide.
- Hazudtál neki- jelentette ki komoly arccal.
- Pofa be! Jobb lett volna, ha elmondom, hogy veled vagyok és megyünk a... Tényleg, hova is raboltál el?
- Ohohohó.. Csak hogy tisztázzuk a formalitás kedvéért: ez nem rablás- bekanyarodott egy hosszú rózsabokrokkal szegélyezett kivilágított kocsibejáróra- Mellesleg itt is vagyunk.
Elkerekedett szemmel szálltam ki a kocsiból.
- Ne. Ne. Ne- dadogtam- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Itt laksz?- mutattam az előttem elterülő villára, amiből zene szűrődött ki.
- Igen.
- Ú, teljesült egy rajongó álma! Bemehet Erik Logan lakásába!- játszottam meg magam- Csak ezzel egy gond van.
- Mégpedig?- odasétáltam közel hozzá, oly annyira, hogy egy almát tudtunk volna megtartani a felsőtestünkkel.
- Nem vagyok a rajongód- mondtam.
Erik elkezdte nézni a csillagokat, így összeszedve a maradék türelmét hozzám.
- Márpedig drágalátos Melissa, ez engem hidegen hagy.
- Csakugyan?- lepődtem meg. Furcsálltam, hogy most Ő kezdte a kötekedést.
- Igen- bólintott drámaian és megfogta a karjaimat- Mert eddig azt mondtam ez nem rablás. De amennyiben ellenállást tanúsítasz biztosíthatlak a felől, hogy kénytelen leszek ehhez folyamodni.
- A rabláshoz? Ne légy nevetséges...- tettem egy lépést a biztonság kedvéért hátrébb.
- Szóval besétálsz Önszántadból?
- Persze, hogy nem!- vágtam rá.
- Te akartad- és a következő pillanatban már a levegőben voltam.
- Tegyél le Erik Logan, vagy sikítok!- fenyegettem és próbáltam összeszedni a lélekjelenlétem, ugyanis ha valaki a levegőbe emel rettenetesen elkezdek szédülni. Nem volt ez másképp most se.
- Nyugodtan. Senki nem hallja, mindenki a bulin van- okosított ki.
Hirtelen elkapott a hányinger. Lehunytam a szemem és elkezdtem számolni magamba a bárányokat. Egyszer egy fehér ugrotta át a képzeletbeli kerítésemet, majd egy fehér, és ez így folytatódott, míg az harminckettedik báránynál valami puhán landoltam.
- Jól vagy?- simogatta meg az arcomat Erik.
- Azt hiszem- vontam meg a vállam.
- Teljesen fehér az arcod- suttogta.
- Kicsit elszédülök ha felemelnek- vallottam be.
- Én felajánlottam, hogy gyere a saját lábadon!
- Pofa be!
Erik elkezdett keresni valamit a szekrényébe és átöltözött.
- Mindjárt visszajövök. Érezd magad otthon- mosolygott rám az ajtóból és kiment.
Felültem. Szóval az ágyára rakott. Ez lenne a szobája?
A fehér és az ezüst szín uralkodott a helyiségben. Szemlátomásra mindenből a legdrágábbat választották.
Szerencsére amilyen gyorsan jött a rosszullét, olyan hamar el is tűnt. Éppen ezért jött az az ötletem, hogy körülnézek a szobájában.
Volt a szobában egy íróasztal szerűség, melyen egy laptop hevert, de nyilvánvaló volt számomra, hogy Erik nemhogy a laptopot, de az íróasztalt se használja nagyon.
A kíváncsiság a legrosszabb természeteim közé tartozik. Felhajtottam a szürke szerkezetet. Meglepetésemre be volt kapcsolva és meg volt nyitva egy program.
Tudod mi a természetesség? Én kezdem elfelejteni, hogy milyen is vagyok valójában. Mindenki úgy ismer, mint Erik Logant, a hírességet, de senki nem ismeri a valódi énemet. Azt hiszik, hogy csak a zenélésért vagyok úgy oda- bár bevallom, valóban közel áll hozzám és tiszta szívemből szeretem űzni ezt a tevékenységet- emellett írni is szeretek. Sokszor eltöprengek, hogy nem tévesztettem e pályát, és valóban jó döntés volt e tinibálványként helyt állni. Igazából, ez több, mint egy fiatal feltörő popsztár, akit stylisok és sminkesek alkottak: több lakozik bennem, de nem mutathatom meg. Nem adhatom ki írásaimat, nem rakhatom fel egyszerűen a netre, és nem irányíthatom az életemet. A lesifotósok és a média tönkre tette a magánéletemet és elvesztettem mindenkit, aki számított. Hiszem, hogy valahol van valaki, aki újra megmutathatja valódi arcomat és eszembe juttatja a rég elfelejtett érzéseket, gondolok itt a boldogságra, mint olyan kifejezésre, vagy az örömre.
Egyszerűen nem bírtam elhinni amit látok. Az agyam nem állt készen feldolgozni az olvasottakat, és a szememre vakság ült. Erik Logan ember. Ezek az őszinte érzései.
Lezártam a laptopot és tovább mentem a könyvespolchoz. Végighúztam az ujjam a könyveken. Rosseau, Bodler... Ez most komoly? Tuti, hogy ezeket életébe nem tartotta a kezében. Ezt is berendezte valaki, mint az egész házát. Erik Logant megalkották... Erik Logan nem valós...
Hirtelen elhalkult a zene, ami az udvarról jött. Észrevettem egy üvegajtót. Ó, egy erkély!
Óvatosan kimentem rajta és lekukucskáltam.
- És most szóljon az új számom Mr. Garrit lányainak!- mondta Erik és leült egy székre a gitárjával a kezében.
Elkezdte pengetni a barna hangszert.
Be kell valljam, rendesen megérintett a zenéje. Olyan őszinte volt. A tökéletességről szólt. Az örökös elégedetlenségről. És a csodákról. 1 csodára vár, ami beindítja az emlékeket.
A refrén alatt felnézett az erkélyre, és amikor észrevett elmosolyodott, akár csak én. Fülig ért a szám, magam se értettem, hogy miért viselkedek így.
Miért taszítom el magamtól, és miért viselkedek vele ellenségesen? Valóban dühít a jelenléte, és az őszintesége.
- Köszönöm a figyelmet!- leakasztotta magáról a gitárt és lerakta a fal tövébe, majd gondolom bement az ajtón, amit én nem láthattam, mert pont felette voltam.
2 perc múlva benyitott a szobába picit túl buzgón, becsapta az ajtót, mire valami csörömpölés hallatszott a túloldalról, de valószínűleg Ő ezt nem vehette észre, mert hozzám szólt:
- Úgy látom jobban vagy.
- Igen- mondtam és leültem az ágyára. Eszembe jutott, hogy hány lányt döngethetett meg itt...
- Min gondolkozol?- kérdezte.
- Hogy Erik Logan hány lányt hozott fel ide- mondtam ki őszintén gondolataimat.
- Anyámon kívül senki nem jött ide még rajtad kívül.
- Ó- kicsit meglepődtem a válaszon, ezért nem is tudtam semmi normális mondatot összehozni...
Valóban Erik Logan jó ember lenne? Szépen és tisztán beszél, kerüli a káromkodást, összeszedett és komoly. Szereti azt amit csinál, bár nem minden téren elégedett- Most már hazamehetek?
- Persze- odament az ajtóhoz, lenyomta a kilincset- Nem nyílik.
- Hogy érted azt, hogy nem nyílik?- mentem oda mellé és elkezdtem rángatni én is a kilincset- Ez totálisan nem történhet meg velem! Ilyen a világon nincs! Anya életem végéig szobafogságra fog ítélni... Miattad!
- Ne próbálj engem hibáztatni!- kelt a maga védelmére Erik- Egyáltalán minek sétáltál építkezési területre? Nem vetted észre a táblát, ami pont ebből a célból felhívás jeléül van kitéve?!
- Ó, persze, mindjárt én vagyok a hibás! Direkt besétáltam az acélrúd alá, sőt... Szánt szándékkal lefejeltem! Milyen igaz is...
- Muszáj neked még most is hisztérikázni?
- Határozottan nem hisztizek! Egyszerűen kiborultam! Be vagyok zárva egy pszichopata állattal egy visszataszítóan rendezett szobába!- léptem hozzá közelebb.
- Mondjak jobbat? A saját szobámba kell eltűrnöm a nyávogásodat és...
- Nyávogást?! NYÁVOGÁST?!- keltem ki magamból.
- Igen, pontosan ezt a szót akartam használni. Köszönöm, hogy nyomatékosítottad- pislogott rám Erik.
- Utállak- mondtam.
Már oly annyira közel álltam hozzá, hogy az arcomon éreztem, ahogy a levegőt kifújja.
- Én még jobban- mondta és magához húzott, majd szenvedélyesen elkezdtünk csókolózni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése