11. fejezet -Chloé

Mindent egybevetve egy átlag embernek sokat jelenthet ez az ünnepség. Az átlagosoknak. Az ittenieknek.
Valóban az embert jó kedv tölti el a vidámpark és a bazárok láttán, kíváncsian olvasgatja a programfüzetet és kifejezetten nagy érdeklődést mutat a színpadon megjelenő zenészkarok felé.
Véletlenül se jutott eszembe hogy zárjam a szívembe ezt a várost. Meguntam, hogy állandóan költöznünk kell és új embereknek jó pofizni. Az ember tanul a saját hibáiból, és nem akarok mégegyszer olyan fájdalmat érezni, mint a múltkori lakóhelyünkön, ami ezelőtt volt.
2 hónap után kezdtem valódi barátokra szert tenni, Mattel úgy éreztük, hogy minden helyreállt. A suliban szerettek minket, mindenki az ikreknek nevezett minket.
Életembe először nem voltam óvatos, melynek később meg is volt a következménye: beleszerettem egy srácba, aki felettem járt egy évvel.
Először nem nagyon szívleltem, de miután jobban megismertem, letagadhatatlanul bele estem.
Szőke hajához kék szem párosult, valószínűleg ezért éreztem mellette magam hercegnőnek. Mindent megadott nekem, imádtam a meglepetéseit. Mellette még véletlenül se unatkoztam.
Christopher Knight- még a neve is lovagias.
Minden bizonnyal elvakíthatott a szerelem, és idegesített, hogy nem lehetek vele teljesen őszinte. Éppen ezért követtem el életem legnagyobb hibáját: bevallottam neki mindent apámról. Először érdeklődéssel hallgatta, majd láttam rajta, hogy már nem érzi magát jól velem. Félt tőlem. Pedig nem én voltam az, aki miatt állandóan költözünk és rettegésben élünk.
Sose felejtem el, a szülei pajtájában csókolóztunk egy szalmarakásban és azt mondta, hogy szeret. Odakint hatalmas vihar tombolt, valódi ítélet idő volt. Ezt akár rossz előjelnek is tekinthettem volna... Kár, hogy akkor nem bíztam a jelekben.
Megkérdeztem, hogy mit tart bennem a legjobbnak, mire azt felelte, hogy az őszinteségemet. Itt bukott ki belőlem az a bizonyos mondat: - Chritopher... Valamit el kell mondanom- és mikor befejeztem hosszadalmas monológomat ellökött magától és tárcsázta a rendőrséget.
Elkezdtem szaladni, Ő pedig megpróbált elkapni.
- Chloé, midnen jobb lesz! Apád lecsukják, neked pedig tiszta életed lesz! Téged védelek!- szaladt utánam és ordibált. Rettenetes mennydörgés kísérte szónoklatát, és a hatalmas villámok szabály szerűen megvakítottak.
Fiú létére természetesen utol ért és elkapta a kezem, majd magához húzott.
- Muszáj voltam megtenni, apám a rendőrkapitány, tudod jól!
- Megbíztam benned!- sírtam el magam.
- Cssss- csítitott és szorosan magához ölelt. Elkezdtem zokogni. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy én magam adom fel apát, és sima életet élhetünk Mattel. Minden egyszerűbb lenne, minden megoldódna, abba maradnának a rejtélyek körülöttünk, melyek idővel a szomszédoknak mindig feltűnnek- Szeretlek.
- Gyűlöllek Christopher!- mondtam neki és kiráncigáltam magam a kezei közül, majd újra elkezdtem szaladni. A szakadó eső ellenem volt, hisz a csúszós fű miatt egészen lassan tudtam csak haladni.
- Chloé! Chloé!- próbált utánam szaladni, de megbotlott valamiben és beverte a fejét.
Visszafordultam és megpróbáltam segíteni rajta, de eszméletlen volt. Tárcsáztam a mentőket és szaladtam, hogy megvédjem a családomat. Még a rendőrség előtt apáéknak szólnom kell.
Később Christopher azt hazudta egy újságnak, hogy én ütöttem le és hagytam ott magára az erdő peremén. Igazából van egy olyan gyanúm, hogy a drágalátos rendőrfőkapitány apukája adta ezt az információt a médiának, mert szégyellte fiát, amiért egészen egyszerűen eltanyált...
Rápillantottam a mellettem lépdelő Mattre.
Pontosan tudtam, hogy azóta az este óta haragszik rám. Természetesnek véltem dühét, hisz tönkre tettem akkori életét ugyanúgy neki is, mint magamnak, vagy apámnak. Azokban az időkben hányni tudtam volna magamtól.
Ó, mennyire nem akartam én senkinek se bonyodalmat okozni! Ó, mennyire szeretnék egy boldog családban élni, ahol mindenki tud mindenkiről mindent!
Matt múltja elég szép a maga módján. Kétségeket kizárva, természetesen neki is voltak apróbb csetlés-botlásai, de nem olyan komolyak, mint a vád, melyet én kaptam Christophertől, vagy amit apámról híresztelnek. Igazából az Ő legsúlyosabb titka az enyém is.
Matt világ életében jó ember volt. Szerette tisztán látni a dolgokat, és mindenbe hatalmas buzgósággal vágott bele. Az előző városunkban egész szépen összemelegedett egy lánnyal, aki rettentően hasonlít Laurára. Ezért is gondolom, hogy tetszik neki a lány, bármennyire is tagadja. Minden erőmmel azon leszek, hogy Ők ketten összejöjjenek és legyenek boldogok- mert Matt ezt érdemli.
Hányszor húzott már haza, amikor teljesen részegre leittam magam, és hányszor mentett meg minden pedofiltól. Sokkal jövök neki, de Ő csak annyit kér, hogy vigyázzak magamra. Ez nem meglepő, mert sose lehet tudni, mikor lesz a következő alkalmunk együtt... Igen. Matt volt nekem az első. A vér szerinti testvéremmel feküdtem le életembe először, és ami a legszörnyűbb, tetszett a helyzet. Matt utálta ezt az oldalamat. Egyik este apa éjszakázott, én pedig melltartóban és egy szál bugyiban beállítottam hozzá egy üveg borral és kisírtam neki a lelkem, mert akkor épp összevesztem Christopherrel. Annyira megértő volt, és annyira segítőkész. Elszállt az agyam és hirtelen rávetettem magam. Ő próbált ellökni, de megvannak a magam módszerei.
Azóta gyűlöli, ha beteszem a lábam a szobájába. Gondolom emészti a bűntudat.
- Várjatok már meg!- kiabált Laura utánunk. Laura. Egy valódi jó lány, aki szerintem még életében nem bánt meg semmit. Ezért tetszik igazából Mattnek: mérhetetlenül őszinte.
- Bocsi, nem vettük észre, hogy lemaradtál- mentegetőzött Matt és megvárta, míg felzárkózik a lány- Zoey?
- Ó... Találkozott a munkatársával Justinnal, meg az öccsével Austinnal, tudod- mondta és észrevett egy hatalmas céllövöldét- Ááá, kipróbáljuk? Régóta megakartam próbálni- vallotta be.
Matt felnevetett és már vette is elő a pénztárcáját.
- Addig én sétálok egy kört... Tudod, nem igazán köt le az erőszak- mosolyogtam elbűvölően Laurára és rákacsintottam Mattre, majd felvettem a napszemüvegemet és elindultam a sorok között.
Kíváncsiság és érdeklődés nélkül mentem bazárról bazárra, míg feladtam az egészet. Unalmas ez az ünnepség, semmi lazaság nincs itt.
Elhaladtam egy sárga sátor előtt, amikor észrevettem Zoeyt egy fiúval. Hisz ez Austin. Mennyire jól megvannak, nevetgélnek és pizzáznak.
Csatlakozzak hozzájuk? Hülyeség- még azt hinnék, hogy egyedül vagyok és unatkozok.
Elindultam hát tovább.
Kicsit soknak éreztem a nyüzsgést, ezért úgy határoztam megvendégelem magam egy kürtöskalácsra és a kicsit arrébb lévő napsütötte parkba leülök egy padra és az élet fontos problémáin fogok merengeni.
Így is történt.
A park szerencsére üres volt, ezért a nekem legtetszetősebb helyre ülhettem le és tömhettem magamba a kalóriadús vanília ízesítésű kürtöskalácsot.
Nagy figyelemmel kísértem az előttem lévő apró 2 hangyát, akik próbáltak felemelni egy tőlük minimum háromszor nagyobb morzsát.
Milyen kis szorgos állatok, de ide akkor is el kell a segítség.
Ha tudnának beszélni simán megkérhetnének, hogy vigyem el a hangyatanyájukra, és nem kellene most itt szenvedniük. Na de akkor lehet ellustulnának még itt a végén.
- Bolond!- hallottam egy vihorászó lányt az egyik fa mögül.
Elkezdtem nyújtózkodni, de semmit nem láttam, pedig a hangot annyira ismerősnek véltem.
Egy hatalmas csattanás- a csaj felpofozhatta a csávót, mire a csávó elnevette magát. Gondolom annyira fájhatott neki az ütés, mint a szúnyogcsípés.
- Ne csikizz, hééé- nevetett újra a lány, és próbált arrébb menni, így láthattam egy rövid ideig a barna hullámos haját.
Cuppanásokat hallottam- tehát nyalják-falják egymást. Ők is gondolom magányra vágytak...
- Cicaaaa- mondta a fiú a maga tökéletes hangján. Annyira tökéletes és... Úristen, ugyanezt gondoltam tegnap Erik Logan hangjáról, mikor beszélt a színpadon.
Mókásan felemeltem a kürtöskalácsot és elkezdtem azon filózni, hogy vajon milyen drogot csempéztek bele, hogy már azt hiszem Erik Logan egy karnyújtásnyira hetyeg valami kis lotyójával.
- Erik, ne csináld már!- újabb csattanás.
Felálltam, megráztam a fejem és kidobtam a kürtöskalácsot a mellettem elhelyezett zöld kukába.
Ez már nevetséges! Még a nevét is hallani véltem...
A kíváncsiság azonban még is győzött: elindultam a szerelmes pár felé és megdöbbenve láttam, hogy kik is azok.
- Melissa?- lepődtem meg. A szende szűz kislány mégse annyira szende.
Melissa eltolta magától a csávót, és elkezdte igazgatni magán a felsőt, ami alatt az előbb a napszemüveges srác olyan vidáman kutatott.
- Chloé! Hát te?- kérdezte és beállt a srác elé. Miért takargatja? Fél, hogy elveszem tőle, vagy engem szebbnek tart? nem vagyok én olyan kígyó... Annyira...
- Kis csendre vágytam- vallottam be és furcsán néztem rá.
Idétlenül pislogott kettőt. Ez a jel, hogy menjek?
- De én most lelépek, ha nem gond. Laura és Matt már biztos aggódnak. Sziasztok!- köszöntem el tőlük és elindultam vissza az ünnepség felé.
Ki volt az a rejtélyes srác.
Hirtelen ki tört belőlem a nevetés, mert eszembe jutott, hogy Eriknek hívta Melissa, még amikor nem vett észre.
Ugyan egy sztár- főleg egy olyan jó képű, mint Erik Logan- miért járna egy ilyen unalmas hétköznapi lánnyal?
És Erik már rég elutazott a következő fellépési helyszínére.
De a napszemüveg... És a fekete haj...
Kizárt! Melissa nem szerencsés annyira. Ráadásul Laura szívét darabokra törné, hisz Ő a legnagyobb Erik Logan rajongó, akit csak hátán hordhatott a Föld. És ezzel Melissa tisztában is van...