6. fejezet -Erik

- Még fél óra!- kurjantotta valami félnótás az öltözőben és nagy szélt hozva elszáguldozott mellettünk.
Ott ültem a tükörrel szembe és csak bámultam, hogy mit művelnek velem. A hajam egy híres fodrász állította be, és ez a csinos hölgy pedig a sminkemért a felelős... Smink fiúnak... Nevetséges.
Utáltam a tükröket. Az összest. Annyira rondák és visszataszítóak.
Van egy mondás, miszerint a viselkedés az a tükör, melyben mindenki megmutatja önmagát.
- Erik, ez lesz életed legnagyobb fellépése, nagyon fontos, hogy jól szerepelj, annyi fejes van a tömegben- jött oda hozzám kontyba tűzött hajjal egy középkorú nő, aki a managerem volt.
- Anyu, minden rendben lesz- nyugtattam meg.
- Kész- szólt a nő és elkezdett rendet rakni a sminkjei között.
- A statisztikák szerint ez...- blablabla. Mindig ezt csinálja. Jobban frusztrálja az egész koncertes dolog, mint engem, pedig elvégre én állok milliók elé.
Ránéztem anyámra. Annyira ápoltnak látszott, hogy már zavart. A kosztümöt pedig egyenesen visszataszítónak és soknak tartottam.
- Dan, de jó, hogy jösz!- fordult oda apámhoz-Nem bírok már megint vele!- panaszkodott neki.
- Ugyan Deb... Biztos ideges... Erik, kérsz egy nyugtató teát?
- Apa, nincs szükségem semmilyen teára!- emeltem égnek a szemem- Elmegyek sétálok egyet.
Utáltam a hírnevet. A célom az volt, hogy önmagamért és mások szórakoztatása végett énekeljek, de mára már azt se tudom, hogy ki vagyok.
- Mr. Logan- nézett rám az egyik építész- Mit keres itt?
- Segíteni jöttem. Hogy áll a színpad?- néztem rá. Annyira fáradtnak tűnt, verejtékben úszott és tetőtől- talpig koszos volt.
- Ugyan, Mr Logan, ez teljesen felesleges...
- Hívjon Eriknek- kezdtem unni a Mr. Logan megszólítást, elvégre 19 vagyok az újságok szerint, hála anyámnak, bár nem értem, hogy miért csalt 1 évet- És ragaszkodom hozzá.
- Rendben. Vegyen el onnan egy sárga fejvédőt! Már nincs sok munka, de magának nem mondhatok nemet...
Odamentem a farakáshoz és elemeltem az előbb említett sisakot.
- Kövessen.
- Megkérdezhetem, hogy miért kellet egy részt teljesen átépíteni?- kérdeztem utána ballagva.
- A polgármester szerint a gerendák nem voltak tartósak és az Ön testi védelme miatt ránk parancsolt, hogy azonnal javítsuk meg. Elvégre nincs a városunknak annyi pénze, hogy kifizesse a balesetéért járó kárpótlást- mondta a bajszos ember és elkezdett nevetni csukott szájjal saját poénján, amit én különösebben nem találtam valami fényes és eget rengető viccnek...
- Azt a gerendát add ide, kérlek- mondta egy másik munkás az előttem ballagónak, mire az bólintott, így jelezve, hogy vette az adást és elfogadta a kihívást.
- Majd én!- mondtam és sietősen odamentem. Minden erőmet belevéve megemeltem, mire valaki fájdalmasan feljajdult. A hang irányába fordítottam a fejem és rémülten vettem észre, hogy egy őrült lány rajongót fejbe kólintottam a nehéz acéllal.
- Majd én elintézem- fordultam a poénkodó sörhasú munkáshoz és visszatettem a gerendát, majd a csaj felé biccentettem.
- Rendben, rendben- bólogatott.
Sietősen odamentem a tántorgó lányhoz és megfogtam, hogy el ne ájuljon.
- Jól vagy?- kérdeztem. A lány mind két kezével a fejét fogta és nem válaszolt- Istenem, de most miért?- emeltem égnek a szemem, majd lehajoltam és felemeltem a barna hullámos hajú lányt és elindultam az öltözőm felé.
Vékony testalkata ellenére elég nehéznek találtam a lány cipelését, bár lehet, hogy a mostani kondi hiánya miatt van ez így...
- Hagyjanak magamra!- mondtam az öltözőmbe beérve- Senki ne zavarjon!- adtam ki az utasítást, mire 10 másodperc alatt felszívódott mindenki.
Lefektettem a lányt a kanapéra, majd felemeltem egy ruhadarabot és elmentem a mosdóba bevizezni.
- Tessék- raktam rá a lány fejére, aki felszisszentett és végre kinyitotta a szemét. Lekaptam a sárga munkássisakomat és leraktam egy gyümölcsös tál mellé.
- Vadbarom- mondta és jobb kezével eltolta a kezemet, hogy ő foghassa a rongyot. Kicsit érdekesnek találtam a stílusát, hisz mégiscsak megmentettem... Jó, én ütöttem le, de akkor is...
- Neked is szia.
- Hiszen te... Te vagy... Erik L...- a szájára tettem a kezemet.
- Pssszt! Ne kiabálj már! Kapsz egy ingyenes koncertbelépőt!- ígértem neki. A lány felült és ellökte magától a rongyot. Rendkívül bájos termet volt és gyönyörű. Igaz egy heg csúfította el a homlokát, amit mellesleg minden bizonnyal csak én okozhattam...
- Nem érdekel a vacak koncertjegyed elhiheted!- mondta. Megleptek szavai. Ugyan ki ne örülne ingyen belépőnek?
- Nem?- kérdeztem vissza.
- Nem- válaszolta közömbösen és jobban szemügyre vette a gyümölcsöskosaramat, majd rosszallóan elkezdte rángatni a fejét.
- Nem szereted a zenémet?- ez a csaj totál kiakaszt. Miért nem bírtam valami nem ennyire barátságtalan csajt leütni?
- A zenéddel semmi bajom... Veled van bajom!- vallotta be. Legalább őszinte.
- Nem is ismersz!- álltam fel mellőle, mert elkezdett zsibbadni a lábam. Követte példámat és Ő is feltápászkodott a kanapéról.
- Nem. De te se magad. Ez egy hamis kép telis tele még több hazugsággal- odament a tükörhöz és belenézett. Megérintette a sebhelyét- Ezért pedig külön gratulálok...
- Hidd el, ha több időt töltenél velem, biztos jobb benyomásod lenne rólam- keltem a saját védelmemre.
- Lehet...- hagyta rám és lehajította a lábam elé a rongyot- Nem vagyok valami fényesen- ült le a sminkes asztalomhoz.
- Meg kellene mutatni egy orvosnak...- mutattam a sebére- Lehet agyrázkódást kaptál... Á, ilyen nincs.
Valaki kopogott.
- 5 perc Mr. Logan- szűrődött át a hang a szürke ajtón keresztül.
- Öhm... Rendben!- válaszoltam. Újra ránéztem a lányra- Mi a neved?
- Melissa... De 5 perc múlva úgyis elfelejted nagy sztár...
- Muszáj ilyen kioktatónak lenned?
- Nem vagyok kioktató.
- Akkor ellenséges.
- Tuti, hogy nem vagyok ellenséges.
- Kötekedős- mondtam, mire felállt.
- Biztos, hogy nem vagyok kötekedős!
- Mégis minden szavamba belekötsz- kezdett megtetszeni a temperamentuma. Melissa. Szép név.
- Mert egy egoista ma...- picit megtántorodott, mire elkaptam.
Visszavonszoltam a kanapéhoz és leültettem rá.
- Maradj itt... 2 óra és jövök- lekaptam a gerenda miatt koszos pulcsimat és körbenéztem. Hol az ingem, amit kiválasztott a stylist?
Lenéztem a földre és ekkor vált előttem minden világossá. Én hülye a fellépős ingemet vizeztem be! Most ott hever gyűrötten és véresen.
- Valami baj van?- kérdezte Melissa elfehéredett arccal.
- Nem. Nem- hazudtam, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is vehetnék fel. Kinyitottam egy szekrényajtót, ahol 1 sima fehér pólót találtam.
Mi is az első szám, amit énekelek? A munkáról szól.
- Minek van nálad egy fejvédő sisak?- kérdezte Melissa- Ilyet a munkások hordanak.
- Zseni vagy!- kaptam észbe és magamra húztam a fehér pólót, majd a fejemre tettem azt a csuda munkavédelmi eszközt.
Kiléptem az ajtón, még egyszer jobban megnéztem a lányt, majd az ajtóm előtt őrködő fickót külön megkértem, hogy senkit ne engedjen se ki, se be, majd szaladtam.
- Erik, hogy nézel ki?- ijedt meg anyám- Dan! Dan!- kiáltott apám után- Így nem mehetsz a színpadra.
- Az első számához passzolna az öltözék- mondta apa.
- Utcagyerek ez, nem pedig sztár!- siránkozott anya.
- Ugyan. Szeretik így is úgy is- ölelte meg apa anyát- Menj csak!- tartotta felém a mikrofont. Kikaptam a kezéből és felszaladtam a színpadra.
- Szép jó estét minden kedves rajongómnak! Remélem nem vártatok sokáig!- a tömeg egyszerre kiáltott fel, hogy nem.
Imádtam őket. A tömeget. A közönséget. Ők adtak inspirációt és megnyugvást. Soha nem a rivaldafényre vágytam, hanem, hogy létem alkotói arcán boldogságot és örömöt lássak viszont.
A dobos megadta a kezdő ütemet és beindult a szám. Minden tökéletesen alakult: a koreográfia, a trükkök, a hanghordozások és miegymás.
Igazából meg is lepődtem magamon, hisz végig egy valami - vagyis valaki- járt a fejemben: Melissa. Reméltem, hogy mire visszaérek még ott lesz. Valahonnan annyira ismerősnek tűnt a lány.
- Mond be a támogatókat: Polgármesteri Hivatal, Beth'...- jött a fülembe a fülesen keresztül a dirigálás.
- És ugyan hogy jött volna létre ez az este főbb támogatóim nélkül? Nagy tapsot a Polgármesteri Hivatalnak!- vártam picit- A Beth'-nek- de ismerős neve van. Ó, hát itt vettem kávét, tényleg... Igaz, hogy első nap sikeresen le öntöttem valakit, de az nem számít, kifizettem Őt egészen tisztességesen. Még egy aláírt tízest is kapott...- A Mango- és így tovább. Mindig elismételtem, amit a fülembe hallottam.
- Vissza, vissza, vissza!- a közönség egyszerre kurjantott és tapsolt. Máskor annyira szívesen énekeltem még plusz számokat, de most siettem volna visszafele... Na egy belefér még.
- Jöhet a Crazy?- tettem fel a kérdést a nézőknek.
- IGEN!
Ez a 4 perc 12 másodperc életem leghosszabb időszakasza volt. Elköszöntem az előre megírt és betanult szövegem szerint és már szaladtam is az öltöző fele. A folyosón többen elcsíptek és gratuláltak, de gyorsan és ügyesen kikerültem mindenkit.
Berontottam a szürke ajtón és az ágyra pillantottam.
Melissa az ágyon feküdt és ütemesen szuszogott. Odamentem hozzá. Mennyire békés... És mennyire szép. Nem ébreszthetem fel... Még nem.
Ezért jött az az ötlet, hogy elmegyek letusolni. Világéletemben szerettem a habok közé merülni, de most féltem, hogy felébred Melissa és elmegy, így kénytelen voltam egy gyors zuhanyzáson részt venni.
Elzártam a csapot és magam köré tekertem egy fehér törölközőt.
Amikor kimentem a fürdőből a pillantásom egyből a kanapé felé tévedt: üres volt.
- Engem keresel?- szólalt meg valaki a ruháim mögött. Fellélegeztem. Hát nem ment el mégse.
- Pontosan. Féltem, hogy valami őrültséget fogsz csinálni- mondtam- Azt a sárga pólót ideadod?
A barna hajú lány megfogta és egy kiszámított mozdulattal felém hajította. Egy ügyes mozdulattal elkaptam és felhúztam.
- Most pedig fordulj el- mondtam és alulról is felöltöztem.
Melissa a sminkes bazáromhoz ment és felemelte a kedvenc fekete napszemüvegemet és felvette.
- Á, ez tetszik.
- Nekem is a kedvencem- mondtam.
- Erik... Szeretnék most már menni.
- Rendben. Hazaviszlek, nyugi...- eszembe jutott egy hete mit ígértem anyámnak- Csak lesz előtte... Egy egészen apró kitérő...


Folyt. köv.