Elengedtem a tincset a hajsütőről. Bámulatos, hogy milyen gyönyörű hullámokat lehet varázsolni ezzel a henger alakú vassal. Rájöttem, hogy 30 másodpercig kell rajtahagyni egy tincsen és akkor sztárokéhoz hasonló eredményes sugárzó hajkoronát kapok.
- Reggeli!- jött be a szobámba a szeleburdi nővérem
- Megyek- mondtam, leraktam a hajsütőt egy biztonságos felületre és kikapcsoltam. A frufrumat egy csattal oldalra tűztem és a nyakamba akasztottam egy fekete nyakláncot. Bámulatosan festettem.
- De most!- dübörgött az ajtómon Jessica. Odamentem és kinyitottam.
- Megyek már, na- mondtam ingerülten és elindultam a lépcső irányába.
- Melissa! Szépen festek?- mutatott végig magán. Egy eléggé elegáns ruhát viselt egy egyszerű reggelihez képest.
- Ja. De minek öltöztél így ki?
- Anya munkatársa és a fiai átjönnek reggelizni. Anyával valami fontos ügyön dolgoznak.
- Bámulatos- lementem a lépcsőn és még be se értem a konyhába, éreztem a baconos rántotta hívogató illatát- Anya, biztos túl késő, hogy egyke legyek?- mondtam, amikor beértem.
Anya kicsit idegesen és félszegen nevetett egy hamiskásat és azt mondta: - Egészen biztos.
Ekkor vettem észre zavarodottsága okát. A reggeliző asztalnál 2 idegen ült. Egy szemüveges rövid vörös hajú nő és 2 barna hajú fiú. Az egyik vékony volt, a másik picit húsosabb, de rendkívül hasonlítottak így is.
- Barbara, hadd mutassam be a lányomat, Melissát- mondta anya a fakanállal magyarázva- És Ő pedig Jessica, az idősebb.
Jessica hátradobta hullámos fürtjeit és egy pukedlit nyomott, mire belőlem kitörni készült egy hatalmas kacagóroham, de egy mosolyba elfojtottam az egészet.
- Szép jó reggelt!- bólintott- Ők pedig a fiaim, Justin és Austin.
Jobban szemügyre vettem Justint. Hirtelen beugrott egy kép: a Beth'-ben, ahogy törölgeti az asztalt és ahogy visszaadja a pénzt. Nem, ez lehetetlen. Vagy mégse? Ez lenne Zoey új munkatársa?
Leültem a reggeliző asztalhoz, Austin mellé és belekortyoltam a már előre kitöltött juiceba.
- Melissa... Hányra mész a koncertre?- kérdezte anya, aki épp azon ügyködött, hogy kiszedje egy tányérra a rántottát és megfelelően feldíszítse.
- Héttől kezdődik, de hamarabb elmegyek Laurához, mert onnan indulunk- magyaráztam.
- Milyen koncert?- kérdezte Barbara kíváncsian. Nem mertem felpillantani a tányéromból, nehogy észre vegye Justin, hogy tegnap engem szolgált ki.
- Öhm... Erik Logan. A barátnőim nagy rajongók és engem is elráncigálnak- vallottam be.
- Sose baj a szórakozás. Amikor én fiatal voltam, ugyanúgy buliztam és mégis magas rangom van most. Sok szülőnek nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna és elveszik a gyerekektől a boldogságot- nevetett saját magán Barbara és belekortyolt Ő is a pohárjába. Éreztem, ahogy az arcom fürkészi, hogy mit is szólok véleményéhez, tehát halványan elmosolyodtam, mire folytatta: - Ezeket a fiúkat ágyúval se lehet kirobbantani. Nem baj, ha csatlakoznának hozzátok? Még nem igazán vannak barátaik- kérte tőlem.
- Anya, erre igazán semmi szükség...- húzta ki magát Justin.
- Jaj, ne butáskodj már fiam! Szóval Melinda?
- Melissa...-javította ki Austin.
- Azt mondtam- nevetett ismét Barbara. Micsoda ellenszenves egy teremtés... Rápillantottam anyára, aki folyamatosan bólogatott és tüzeket szórt a szemével felém.
- Persze- reagáltam túl gyorsan és túl hangosan- Remek. Király- játszottam meg magam, de színészkedés terén elég pocsék voltam.
- Nagyszerű, nagyszerű!- örült meg Barbara banya és elkezdett tapsikolni, mint egy jól lakott óvodás- Ó, Karen, hát nem csodálatos, hogy a gyerekeink együtt fognak mulatozni?- fordult végre anyához a banya, így fellélegezhettem. Véletlenül rápillantottam a fiatalabbik fiúra, aki meglehetősen jól mulatott a szenvedésemtől, hisz kaján vigyor ült ki pattanásmentes arcára.
Anya egy tál gőzölgő virslivel odalépett az asztalhoz és letette középre a cukrozott briós mellé, majd Jessicához fordult:- Jess, idehoznád a kenyeret?
- Persze anya- mondta hangsúlyosan és minden tisztelettel a hangjában, majd felállt.
A feszültséget vágni lehetett volna az ebédlőben. Egyedül Barbara duruzsolt különböző kirándulásokról, meg elvekről, melyek halál unalmasak voltak, de anya folyamatosan helyeselt és érdeklődéssel, plusz műmosollyal figyelte történeteit.
- Kicsit kiborító tud lenni- szólalt meg halkan Austin. Elmosolyodtam.
- Ne túlozz- vicceltem.
- Fejébe szállt a dicsőség- magyarázta és letette a villáját. Abban a pillanatban anya megkérdezte tőle, hogy nem e kér még valamit- Köszönöm Karen, de kipukkanok.
- Akkor Melissa körbevezet a házban- égnek emeltem a szemem- Melissa!- szólt rám.
- Kövess- kitoltam a székem és elindultam a nappali felé, majd leültem a kedvenc kanapémra.
- Kicsit stresszes anyád van- mondta Austin és leült mellém.
- A te anyád teszi- mutattam rá.
- Igen. Barbarának ehhez nagy érzéke van. Könnyű szerrel befolyásol másokat.
- Miért hívod Barbarának?
- Igazából ő nem a vér szerinti anyám, csak apám élettársa.
- Ó, sajnálom, nem akartam...- nagyszerű. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Mindig el kell járnia a számnak!
- Ugyan... Nem tudhattad. Mellesleg a koncertről annyit, hogy nyugi, úgyse oda megyünk.
- Ne butáskodj, gyertek csak!- tényleg nem akartam megbántani, bár már a lelki szemeim előtt láttam, ahogy Zoey kiabál velem, hogy mit keres itt Justin, az Ő munkatársa... Majd kimagyarázom valahogy.
- Nem csípem a koncerteket. Erikkel jóba vagyok, majd megvárom a hotelban- nem hittem a fülemnek.
- Erikkel jóba vagy?
- Persze. Általános iskolában elválasztathatatlanok voltunk, de utána... Befutott és hát... Mégis elválasztottak tőle- mosolygott rám szomorkásan.
- Ó.
- Tudod mit? Ha vége a koncertnek gyere a színpad alá, megpróbállak behozni.
- Nem igazán rajongok Erikért, bocsi... De van egy barátnőm, aki él- hal érte- jutott eszembe Laura a szőke fürtjeivel.
- Mi lenne, ha a koncert előtt a színpad alatt találkoznánk? Lepd meg a barátod!
- Austin, gyere, megyünk- jött be a szobába a banya. Austin felállt, de az ajtónál még visszafordult:- A színpadnál- ismételte és eltűnt.
Hihetetlen, hogy vannak még ilyen rendes pasik. De ami a lényeg: Laura jobban fog örülni, mint a születésnapi buliján a laptopnak... De kíváncsi vagyok már az arcára...
***
- Ááá, el se hiszem, el se hiszem- hajtotta egyre Laura és fel- alá járkált a szobájában. Egyes léptei nyomán a padló recsegett- Eljött ez a nap is!- duruzsolta.
- Hagyd abba a járkálást, mert akkora huzatot csaptál, hogy félő tornádó keletkezik a szobában- viccelt Zoey. Laura megvonta a vállát és szórakozottan odalépett a fehér fésülködő asztalához, ami pont úgy festett, mint a sztárok öltözőjében lévők: apróbb lampionokkal volt a tükör körbefogatva, az asztalon minden egymásra hajítva és dobálva.
Laura elkezdett kutatni a halmazban.
- Sziasztok!- jött be a szobába Chloé. Fekete haja be volt sütve, bámulatosabb volt, mint bármikor máskor. Lapos talpú fekete topánka volt rajta, fekete nadrággal és egy citromsárga pánt nélküli felsővel. Chloé véleményem szerint olyan elragadó egyéniség, hogy krumplis zsákban is ezerszer csinosabb lenne, mint én a jelenlegi fennállásom szerint.
- Mattet hol hagytad?- kérdezte Zoey, majd felállt az ágyról, ahol eddig pihent és odalépett Laura fésülködő asztala mellé, ahol Laura még mindig nagyon keresett valamit.
- A hallban telefonál- válaszolt a csilingelő hangjával.
- Á, végre megvagy!- kiáltott fel Laura a kezében diadalmasan tartva a rózsaszín tubust. Lecsavarta róla a kupakot és elkezdte a száját kenegetni.
- Laura, a végén megvakulunk ajkaid csillogásától- ugratta ismét Zoey.
- Ha-ha- mondta minden vidám érzet nélkül, majd elrakta kézi táskájába a szájfényt és rám pillantott- Indulhatunk?
- Természetesen- felálltam a fotelból és kitártam az ajtót.
Az emberek tudatában az él, hogy szépen, zárkózottan, csendesen kell az utcán haladni. Mi mind a hármat megszegtük egy az egyben. Igazából, ha jobban belegondolok általános iskolába ölték belünk ezt az elvet. Tisztán emlékszem, hogy a tanárok minden egyes kirándulás előtt hangsúlyosan ismételgette a párba haladj! csendesebben! és előre nézz! immár szállóigévé vált mondatokat. Katonának próbáltak nevelni minket, vagy egyszerűen csak tartottak tőle, hogy börtöntöltelékek leszünk?
A járókelők kisebb beszólásokkal és horkantásokkal illettek felhőtlen jókedvünk miatt. Igazán nem bírtam megérteni az Ő felfogásukat... Bezzeg, ha a saját barátaival jönnének ezek a kérkedő emberek és ők is ugyanolyan jól szórakoznának, akkor nem lenne akkora baj az egész...
- Itt vagyunk! Itt vagyunk! Itt vagyunk!- jajveszékelt Laura és elkezdett ugrándozni.
- Laura, levegő!- szóltam rá és előkerestem a pénztárcámat. Odaléptem a kasszához és megvásároltam a jegyet a durcás kövér nőtől, aki alaposabban szemügyre vette mindannyiunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése