20. fejezet -Matt

Meglepetések.
Az emberek örömmel és mosollyal reagálnak általában rá. Egyesek kedvelik, mások elutasítják.
Chloé, a húgom egyenesen gyűlöli a születésnapi meglepetés partikat. Semmiben nem értünk rend szerint egyet, ám ezzel én is így vagyok.
Igazság szerint meglepődtem, amikor Laura odahajolt hozzám és szó nélkül megcsókolt.
Nem tudtam, hogy miért, de vonzott magához a kezdetek óta. Mégse így képzeltem el az első csókot: alig kaptam levegőt, mert mindent beleadtam a dalomba, picit meg is izzadtam, hisz olyan erővel pengettem a gitárt, és az ölben lévő hangszer pláne nem kényelmes egy ilyen esemény közepette.
Épp a szobámban hemperegtem az ágyon és csak a mai nap járt a fejemben.
Lehunytam a szemem és emlékeztem.
2 órával ezelőtt
Hirtelen elhúzódtam tőle és kérdőn néztem rá.
- Ó, annyira sajnálom- ugrott fel az ágyról- Ennyi az idő? Mennem kell, majd beszélünk, szia!- és kiszaladt a szobámból.
Természetesen 5 perccel később megjelent a drágalátos húgocskám.
- Mattie, egy kis beszámolóval jössz!- csillant fel  szeme és lefeküdt mellém az ágyra.
- Semmivel nem jövök neked, Chloé- feleltem hűvösen.
Chloé bociszemekkel nézett rám, és az ajkát harapdálta- ezzel próbált meg lelkiismeret furdalást ébreszteni bennem, de mind hiába. 18 év bőven elég volt, hogy kiismerjem.
Sose fogom elfelejteni azt az estét, amikor...
Annyira tehetetlen voltam, és fejembe szállt a vér. Fejlődő tini voltam, mit tehettem volna?
Egyszer csak beállított a szobámba egy melltartóban, hozott bort, kisírta nekem a lelkét és hirtelen lekapott.
Természetesen először megijedtem, de Ő megnyugtatott, hogy ez így természetes, ez tökéletes lesz, és egyszer túl kell esnünk rajta. Mondtam neki, hogy nem akarom, de azt mondta ez a kígyó, hogy csak lazuljak el.
Lefeküdtem a saját húgommal. Legszívesebben hányni tudtam volna magamtól, hisz melyik épeszű ember tesz ilyet?
- Buta... Matt, az a gond, hogy kezdem már ezt unni- hirtelen keménnyé vált a hangja- Ami 2 éve történt, az már a múlt, lépj már túl rajta!
Düh kavargott bennem. Ha nem lenne lány, most megütném, bár tudom, hogy nem ez a megoldás. De Ő tehet róla, hogy ilyen lettem. Egyszerűen képtelen voltam ezzel együtt élni.
- Chloé. Menj ki- kértem és próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy nyugodtnak tűnjek.
Hihetetlen módon felállt és kiment azzal a 'megjegyeztem' típusú nézéssel.
Lekapcsoltam az éjjeli lámpám és jobbra fordultam.
Holnap odamegyek Laurához és megmondom neki, hogy engem nem zavart az a csók egyáltalán. Tudom, hogy Ő nem akar tőlem semmit, egyszerűen csak össze volt zavarodva. Logikus.
De mégis eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha...
Ha most Ő itt lehetne mellettem és megölelhetném,
Ha érezhetem a bársonyos haját.
Ha hallgathatnám, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.
Ha hozzábújhatnék fázok jelszóval.
Ha hallhatnám a nevetését.
Ha...
Addig-addig sorolgattam magamban a romantikától csöpögő dolgokat, míg ráeszméltem, hogy már másnap reggel van. Ezek szerint valahol elnyomhatott az álom.
Reggel kómásan az első gondolatom az volt, hogy mi történik velem. Életemben nem gondoltam még így lányra. És ezt az érzést el kell folytanom, hisz egyáltalán nem kölcsönös. Ó, annak a csóknak nem kellett volna megtörténnie!
Egész reggel ezen zsörtölődtem. Nem vagyok én romantikus típus, sem valami nagy csajozós.
Hirtelen megszólalt a telefonom.
- Hello, Chad vagyok. Kell egy fuvar?- kérdezte Laura bátyja. Nagyon normális egy csávó, igaz barát lehetne...
- Kösz, jó lenne.
- Ok, 10 perc múlva legyél kint. Chloé jön?
Bementem a szobájába, hogy megkérdezzem, de már nem volt ott.
- Nem, már elment- lepődtem meg jómagam is.
- Ok .10 perc- és letette.
Gyorsan bedobáltam pár füzetet és könyvet a táskámba, majd felvettem a vállamra.
A konyhában lehúztam a csütörtököt jelző napot a naptárban és örömmel vettem tudomást arról, hogy holnap lesz a nagy sulis buli a parton.
Dudálást hallottam kintről.
-Ember, ez 2 perc se volt- szálltam be.
- Kuss, inkább ülj befele- nyitotta ki az anyósülés ajtaját- Á, hallottad, hogy jön ki az új Need for speed?
- Nem igazán vagyok PC guru- vallottam be.
- Ember, te megőrültél? GTA?- nézett rám.
- Hagyjál már, baromság.
- Fú, te hol éltél eddig?! Csak 1 hónap múlva lesz kapható a Need for speed, de apám elintézte, hogy én már ma megkapjam. Mit szólnál, ha átjönnél? Hidd el, miután kipróbáltad le se fogod bírni tenni.
- Biztos vagyok benne- mondtam neki  és a suliig érő úton végig erről a játékról áradozott. Mondta, hogy eszméletlen a grafikája, és rendesen története is van. Hú, de várom...
A suliban életem legrosszabb biológia óráját szenvedtem végig. Kiderült, hogy kémián a suli legmenőbb csaját, Vanessát kaptam társamnak. Természetesen nagyon ügyetlen volt, és kényesen beszélt.
Valamit rácsöpögtetett a farmeromra "véletlenül", majd őrült módjára elkezdte dörzsölni.  Mondanom se kell, azt se tudtam hova nézzek...
- Óh, Mattie, bocsáss meg- ölelt meg Vanessa- Mi lenne, ha ma elmennénk vacsorázni?- mosolygott rám- Teee- mutatott rám a mutatóujjával- És éééén- most maga felé fordította a mutatóujját és kacsintott is hozzá.
Eredetileg nemet akartam mondani neki, hisz gyűlöltem az ilyen típusú lányokat.
Semmi intelligencia nem áradt belőle, és ostobának tartottam.
De észrevettem, ahogy Laura megdermedt, amikor felfogta, hogy mit hallott az előbb Vanessa szájából.
- Persze...
Vanessa az óra hátralevő részében azt taglalta, hogy mit fog felvenni, és hogy hol lakik... Muszáj így megnehezíteni a dolgokat?
Óra után egyből odamentem Laurához.
- Laura... Beszélni szeretnék veled- tértem a lényegre.
Laurának kivolt engedve a hosszú szőke haja, melynek a vége picit hullámos volt. Egy kivágott barna póló volt rajta egy rövid fehér sorttal. Meglehetősen csapzottnak és idegesnek tűnt.
- Mondd- mosolygott rám picit feszengve, és beletette a zöld mappájába a füzetét.
- Mi történt veled?- nem ezzel a nyitó mondattal terveztem a monológomat, ami egész reggel a fejembe kavargott, de tekintve a nem megszokott külsejét, úgy éreztem, hogy bunkóság lenne egyből belevágnom.
- Ó- nézett magára. Lezuttyant a székébe, körbe nézett, és mikor észrevette, hogy mindenki kiment a teremből elkezdte: - Reggel mikor kinyitottam a szekrényemet elárasztott a liszt, utána szaladtam a női mellékhelyiségbe a váltóruhámmal, amikor a huligánok megdobáltak vízibombával- elkezdett zokogni- Nem tudom, hogy mit követtem el!- és csak sírt, csak sírt.
Ledobtam a cuccomat és lehajoltam hozzá, hogy megöleljem. Úgy bepánikoltam, azt se tudtam, hogy mit kellene tennem.
- Legalább a tegnapi is...- motyogta és nyelt egy nagyot.
- Ó, lényegtelen, gondolom akkor is azért történt meg az, mert támogatásra volt szükséged- fogalmam nincs, hogy miért nem mertem nevén nevezni a dolgokat, hiszen csak egy csókról volt szó.
- Valóban így gondolod?- nézett rám az elfolyt sminkjén keresztül.
Szomorúan bólintottam egyet, és próbáltam leplezni a csalódottságomat.
Amikor elképzeltem ezt a beszélgetést, arra számítottam, hogy Laura azt mondja, hogy Ó, te butus, hisz én azt valódinak gondoltam és minden happy.
Ennek ellenére itt ülünk egy osztályteremben, Laura teljesen maga alatt van és még az én hülye képzelgésem sem kapott értelmet.
- Ezek szerint, azt hiszed, hogy én csak úgy odamegyek bárkihez és megcsókolom, mint egy olcsó ribanc- ugrott fel és ellökött magától és kiszaladt a teremből.
Próbáltam utána menni, de egyszerűen elvesztettem a szemem elől. Idegesen toporzékoltam a folyosón, és a tarkóm fogtam, amikor odajött hozzám az egyik osztálytársam:
- Minden rendben haver?- kérdezte.
Felvettem a nyugodt mosolyomat és bólintottam, majd csalódottságomat ki nem mutatva visszamentem a terembe a táskámért, és felkaptam a hátamra.
Úgy hittem, hogy ez a nap már nem lehet szörnyűbb, de hatalmasat tévedtem. Otthon képtelen voltam koncentrálni a házimra, és mikor Chloé bejött a szobámba, csak akkor nyitódott fel a szemem.
- Szervusz bátyó!- huppant le az ágyamra- Ne is kérdezd, ma fenomenális napom volt!- mosolygott gonoszul és eleresztett egy számomra ördögi kacajnak tűnő nevetést.
- Mi az, meg se kérdezed, hogy mit tettem ma a társadalom érdekéért?- jött oda az íróasztalomhoz.
- Nem, mert hidegen hagy- néztem rá hűvösen.
- Az bizony nagy kár...- megvonta a vállát és elindult ki a szobámból, de az ajtónál megfordult:- Mellesleg jó munkát végeztünk. Én megaláztam, te összetörted- kacsintott és kiment.
Hogy miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?- néztem ingerülten a laptopom monitorjára. Nyilvánvalóan Chloé szégyenítette meg az iskola előtt Laurát, és én még segítettem is neki! Egy idióta vagyok!
- Ó, Mattie! Jó szórakozást Vanessával!- dugta be a fejét az ajtón és ahogy ezt kimondta egy újabb nevetés kíséretében köddé is vált.
Ránéztem az órára. Már nincs időm átmenni Laurához bocsánatot kérni, hisz ki tudja mit tervez Vanessa ellen ez a kígyó Chloé!
Felkaptam gyorsan egy tiszta pólót, meg egy farmert és már mentem is.
- Matt!- hallottam a konyhából apa kiabálását. Észre se vettem, hogy itthon van...
- Igen?- mentem be.
- Hova mész?- nézett rám az újság felől. A feje tetején tükröződött a lámpa fénye, hisz a sok évnyi idegeskedés megtette kellőképpen a hatását. Nyurga és talpra esetlennek tűnt, bár én tisztában voltam azzal, hogy a külső nem minden- Ő egy kitűnő példa ennek a szemléltetésére.
- Vanessát elviszem egy pizzázóba, vagy valahova -néztem rá. Tudtam, hogy Vanessa luxuskörülményekre számított, és kisestélyiben fog várni, de nem engedhettem meg magamnak a méregdrága éttermeket- főleg, hogy kedvem se volt az egészhez... Ha Lauráról lett volna szó, akkor azt mondom, hogy talán, de így...
- Itt a kocsikulcs- dobta oda felém- Vigyázz rá!
- Köszi! Szia!- és már el is indultam.
Kocsival vagyok... Hisz akkor nem kell annyira sietnem! Beugorhatok akár Laurához is és tisztázhatnám a dolgokat!
Így is tettem.
Természetesen Chad jött ki, és közölte a szomorú tényt, hogy nincs otthon.
- Megmondanád neki, hogy kerestem? És nagyon sajnálom. És hogy nekem számított- kértem meg.
- Megbántottad?- Chad arcvonásai összerezzentek.
- Dehogy... Vagyis lehet... De egy félreértésről van szó! Add át neki, kérlek.
- Számíthatsz rám- ment bele Chad és már el is mentem a luxusnegyedbe.
Becsengettem a 216-os számú házba, amely hatalmas volt.
- Matt?- jött oda Vanessa. Érdekes módon egyáltalán nem volt túlöltözve, csak mintha pizzázni mentünk volna. Tökéletes.
- Ó... Igazán csinos vagy- mondtam és kinyitottam neki az ajtót.
- Köszi- beült az anyósülésre.
Amikor beszálltam egy nagy levegőt vettem.
- Nem akarod ezt az estét velem, igaz?- nézett rám hatalmas szemivel.
- De, de, de, persze, hogy akarom!
- Hazudsz.
- Neeeem.
- Matt...
Lehunytam a szemem, majd ránéztem.
- Lehet, hogy tényleg nem nagyon szeretném. De hisz nem is ismerlek.
- Ilyen nincs- hirtelen elkezdett csillogni a szeme. Na neeeeeeeee... Nehogy sírni kezdjen Ő is!- Mindenki azt hiszi, hogy egy ostoba, üresfejű tyúk vagyok!- elkezdte óvatosan törölgetni a szemét.
- Ugyan már Vanessa, ez hülyeség. Hiszen nem is ismernek!- kezdtem megvigasztalni.
- De elítélnek!
- Vanessa, nyugodj meg és ne törődj a többiekkel- szóval ebbe a lányba is szorultak érzelmek és érzések, csak az iskolában erősen elnyomja, hisz küzd ezekkel a problémákkal.
Rávettem, hogy menjünk el a Beth'-be, ahol rendeltünk egy pizzát.
Rendesen megkedveltem Vanessát, bármennyire is furcsán hangzik. Kiderült, hogy imádja Paulo Coelhot, azt a remek írót, akit én is szeretek. A zenében is megtaláltuk a közös kedvencet: The Black Eyed Peas.
Vanessa felpillantott a frissen megérkezőkre, hirtelen odahajolt hozzám és megcsókolt.
- Szóval nagyon sajnálod- hallottam Laura hangját- És ennyire számított az egész- megfordult és kiviharzott a kávézóból.
Zoey nagyon csóválta a fejét a pult mögött és gyilkos szemekkel nézett rám. Éppen Chloéval beszélgetett.
- Sajnálom Matt- állt fel Vanessa az asztaltól- Muszáj voltam azt tenni, amit Chloé mondott, vagy kiderült volna rólam valami.
Megint összeállt a kép: Chloé furdalta ki az egészet. Mintha Ő irányította volna a napomat!
Mérhetetlenül ideges voltam, és legszívesebben behúztam volna valakinek, de hogy Laurát megint megbántottam...
- Laura!- szaladtam utána, de pont felszállt a buszra és a busz ajtaja bezáródott. Leült egy üres helyre és sírt.
Tudtam, hogy azonnal cselekednem kell. Bepattantam a kocsiba, kikerestem a névjegyzékből a számát és hívtam. Nem vette fel, így a hangpostán hagytam neki egy üzenetet:
- Laura, kérlek, bocsáss meg! Chloé bekavart, higgy nekem. Kérlek, ne bízz meg benne. Tudom, hogy furán hangzik az én számból, de bízz bennem. Laura, szeretlek.
Hirtelen egy hatalmas fényt láttam, majd egy brutális fájdalmat éreztem a lábamból és szép lassan elcsendesedett körülöttem minden. Az utolsó kép, amit láttam, Laura mosolygós arca volt.