2011. október 12., szerda

19. fejezet -Laura

Barátság. Mennyi idézet, mennyi történet.
Mindenkinek vannak barátai.
A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat, de van annyi esze, hogy meg sem próbálja.
Úgy éreztem, hogy a mi barátságunk más, mint a többi. Mintha az évek erősebbé tették volna.
Régebben, ha Melissára gondoltam, ez jutott az eszembe: Igen. Ő a legjobb barátnőm. Az esküvőmön Ő lesz a koszorúslány, a gyerekemnek Ő lesz a keresztanyja, és mikor idősek otthonába kerülünk, vele fogok kő-papír-ollót játszani.
Szép álmok.
Gratulálok magadhoz, Laura!
Legjobb lenne felírni a homlokomra hatalmas fekete betűkkel, hogy LÚZER.
Sose tanulom meg, hogy nem szabad megbíznom senkiben.
Pedig megjártam már egyszer, mégha nem is volt valami nagy történet.
Kislány voltam. Könnyen befolyásolható. Védtelen.
Szörnyű emlékeket hordozok magammal, melyet senkinek nem mondtam még el.
Ha eszembe jut, a mai napig bekönnyezik a szemem.
Sokan mondják, hogy tökéletes vagyok. Jómagam is így jellemezném magam, bár nem azért, hogy fényezzem szerény személyem. Én ezt inkább egy betegségként tudnám felfogni.
Beteg vagyok.
Lelki beteg.
A rengeteg programba, különórába próbálok menekülni, hogy lefoglaljam a gondolataimat és lekössem magam. Mindez Ezra bácsikámnak köszönhetően...
10 évvel ezelőtt
- Milyen csodás pillangó!- mutattam a távolba. Imádtam a nyaraimat ebben a varázslatos pusztán tölteni. Közel hozzánk északra volt egy erdő, melynek az elejébe néha bemerészkedtem, bár Amanda nem mindig repesett az ötlettől.
- Úgy van- mondta Amanda és befejezte a jobb oldali copfom befonását- Menj mártózz meg a medencében, tikkasztó hőség van!- mondta és megtörölte a homlokát.
- Hol a bikinim?- kérdeztem a vékony kislányos hangomon.
- Ugyan Laura, minek a bikini, még kislány vagy, és a családod vagyunk. Nem kell szégyenlősnek lenned- jött oda mosolyogva Ezra bácsikám, apa öccse.
El is felejtettem a gátlásaimat és lekaptam magamról a 101 kiskutyás toppomat, lehajítottam a földre és szaladtam is a kis kerti medencébe.
7 évesen eszembe se jutott volna, hogy családon belül is lehetnek rossz emberek. Ugyan már... Pont Ezra bácsikámban ne bíznék, aki állandóan elhalmoz minden széppel és jóval? Most is milyen gyönyörű mackót kaptam tőle: nagyobb mint én, és bámulatos eperillat árad belőle.
Körülbelül egy órája lubickolhattam a medencében, mikor a nap még melegebben sütött, annak ellenére, hogy lemenőben volt. Mégis ez hogy lehetséges? Lehet csak én éreztem melegebbnek azon a napon...
- Ezra, vigyáznál Laurára? Picit fáj a fejem, odabent ledőlnék egy fél órácskára...- ment oda Ezra bácsikámhoz Amanda és egy puszit nyomott az arcára.
Ezra bácsi csak engem figyelt.
- Persze szívem, nyugodtan. Elleszünk- emlékszem, hogy különösen mosolygott és már akkor is felfigyeltem rá.
Ó, ha visszamehetnék az időbe, hogy figyelmeztessem Amandát, vagy magam! Ó, mit meg nem adnék!
- Kezd hűlni a víz, ideje lenne kiszállni- jött oda 10 perc múlva hozzám a bácsikám.
Óvatosan kimásztam a medencéből, vigyázva, hogy el ne csússzak. Ezra bácsi egy rózsaszín törölközött hozott, melyet a hátamra terített és szépen lassan elkezdte törölgetni minden porcikámat.
- Tetszett a mackó?- kérdezte.
- Igen, annyira köszönöm!
- Puszi jár érte?- nézett rám.
Odahajoltam és az arcára akartam adni egy puszit, de valahogy félrecsúszhattam és a szájához értem- na persze, "valahogy"...
Éreztem, hogy kicsit elpirultam, de nem törődtem vele különösebben. Anyával is gyakran megesett, bár ő kiskorom óta úgy köszönt nekem.
Elindultam a ház felé, de valamiben megbotlottam, ami egy hatalmasat reccsent.
Ijedten ugrottam fel.
Az új horgászbotja Ezra bácsinak! Mennyire szeretett ezzel horgászni... Azt mondta, hogy ez az Ő szerencsehozója, állandóan szép nagy halakat fog vele, melyeket este Amanda megsüt és befűszerez. Nincs is attól jobb falat!
Rémülten néztem Ezra bácsira, aki nagyon gondolkozott.
- Bocsánat!- szólt belőlem az illem.
- Ugye nem akarod, hogy nagyon megharagudjak rád, és soha többet ne jöhess ide?- nézett rám.
- Nem, nem akarom- eszembe jutott a rengeteg pillangó, és Amanda sütijei...
- Tudod, hogy valahogy ki kell engesztelned.
- Bármit megteszek!- hadartam el.
Remélem senki nem engem hibáztat. Én mondtam ezeket a szavakat, melyeket később betűről betűre megbántam. Az ember felnőtt fejjel sem tudja, hogy mit beszél, nemhogy 7 évesen.
- Bármit?
- Persze!- vágtam rá. Önző voltam. Nem akartam elveszíteni a medencét, és a sok ajándékot, melyeket tőlük kaptam.
- Sétáljunk egyet és elmondom, hogy mit szeretnék...
Bevitt az erdőbe. Megígértette velem, hogy mindent úgy kell tennem, ahogy Ő mondja, még ha különösnek is találom a kérdéseit.
Féltem.
Rettegtem.
Gyűlöltem magam.
Nem mertem senkinek se beszélni a dologról, még a barátoknak se.
Anya észrevette rajtam a változást: az addigi állandóan az örök kacagástól kipirult arcú lány most falfehér volt és csendes. A nyaralás előtt jó étvággyal rendelkeztem, utána alig túrtam meg az ételt. Nem mertem erdőbe menni, a horgászbottól egyenesen irtóztam. Egyszer begyógyszereztem magam, mert anyáék el akartak engem is vinni Ezra bácsikámékhoz.
- Laura, mi az Isten ütött beléd?- mondta és felpofozott.
- Hagyjál már békén!- ordítottam.
- Holnap reggel jössz és kész!- kiáltotta anya, bevágta az ajtót. Összetörtem és tudtam, valamit tennem kell.
Az éj leple alatt elkoboztam anya nyugtató piruláit a fürdőszobából és bevettem először egyet. Majd még egyet. Nem éreztem semmi változást. Még egy. És így haladtam, míg egyszer csak nagyon elálmosodtam...
A kórházban ébredtem fel.
Most
Éreztem, ahogy újra megtelik könnyel a szemem és ahogy elvesztem a biciklim felett az irányítást.
Az egyenes és néptelen úton én bemutattam egy hatalmas esést.
Tudtam, hogy képtelen vagyok felállni, de azzal is tisztában voltam, hogy nem fetrenghetek az aszfalton, hisz bármikor arra járhat egy kocsi.
Utáltam magam, amiért újra feltéptem a sebet és újra emlékeztem.
- Úristen, Laura, jól vagy?!- szaladt oda hozzám egy sötét hajú fiú.
Kiemelt a még mindig pörgő kerekű bicikli alól és a karjai közé vett.
- Csssssssssss... Semmi baj- próbált megnyugtatni.
Matt, ha tudnád, hogy nem az esés miatt vagyok így kiborulva.
Hihetetlen, de megnyugodtam a karjaiban és biztonságban éreztem magam.
Matt volt olyan rendes, hogy beinvitált az Ő csendes házukba és felcipelt az emeletre a szobájába.
- Nincs itthon Chloé. Ha jól emlékszem fogorvosnál van- magyarázta- Hozok neked egy bögre forró csésze teát!- mondta és eltűnt.
Mennyire figyelmes és kedves. Nem úgy, mint az a fúria Melissa...
Kit akarok becsapni? Igaza volt Melissának. Erikbe csak plátóian voltam bele esve, így is lekötve a gondolataimat. Az fájt a leginkább, hogy félt elmondani nekem az igazságot. Gondolom azt hitte lehordom a földig és a jövőben megalázom...
- Jobban vagy?- kérdezte Matt belépve a szobába.
- Azt hiszem- mondtam és elvettem a teát.
- Vigyázz forró, kicsit hagyd hűlni- javasolta és leült mellém az ágyra.
Eddig nem néztem körbe a szobán, ám most megakadt a tekintetem a helyiségen: káprázatos volt. A plafonon milliónyi apró lámpa, mely este felkapcsolva a csillagokat idézhetik fel. 3 fal sötét, 1 fal pedig világoskék volt, a bútorok pedig fehérek. Más fiúszobához hasonlóan itt nem kupi uralkodott. Mellettem egy aránylag öreg gitár heverhetett, hisz a jobb oldalán picit meg volt sérülve.
- Ez Chloé?- mutattam az éjjeli szekrényen lévő fényképre- És az ott... Mond, hogy nem te vagy!
Matt elmosolyodott:- Őrült időszakom egyike. Csak feketét hordtam és kemény zenéket hallgattam.
A képen Matt erősen ölelte magához Chloét. Annyira szerethetik egymást.
- Annyira jó, hogy van egy ikertestvéred- böktem ki- Köztetek erősebb kapcsolat van, mint bárki más között.
Matt lehunyta a szemét és összeszorította a száját- mintha fájt volna hallania, amit mondtam.
- Nem vagyunk olyan jóba, mint hinnéd- suttogta maga elé.
Éreztem, hogy komoly dolog állhat az egész mögött, de nem mertem rákérdezni.
Igazándiból mióta megjelentek az életünkben a Bender-ikrek azóta fura érzéseket táplálok irántuk. Egyszerűen nem tudom eldöntetni, hogy vonzódok hozzájuk, vagy inkább félek tőlük.
Tudom, őrültség az egész.
- Szóval... Megkérdezhetem, hogy mi volt a baj?- nézett rám komolyan Matt.
Jelenleg azt éreztem, hogy megbízok benne. De azt a csúnya gyermekkori történetemet nem oszthatom meg vele. Inkább bemártom Melissát... Így elmeséltem neki az egész históriát az elejétől. Annyira odafigyelt minden egyes szavamra! Lekötöttem a figyelmét, csak egyszer fordult el tőlem, amikor bejött egy fekete perzsa cica a szobájába és az ölébe ugrott.
- Laura... Én szeretek az emberekhez őszinte lenni- felelte a végén.
- Rajta- mondtam és mereven a cicát bámultam. Matt állatbarát! Ez hihetetlen...
- Szerintem egy picurkát túlreagáltad a dolgokat. Értem azt a részt, hogy Melissa nem mondta el a dolgokat, de próbálj empatikus lenni. Te mit tettél volna az Ő helyében?
- Egyből elmondtam volna neki- vágtam rá.
- Laura, őszintén. Gondolkodj csak.
Ugyanazt tettem volna, mint Ő, de ugye ezt nem vallhattam be.
Ó, Laura, Ne legyél már ennyire makacs!- figyelmeztettem magam. Egy életre szóló barátról van szó, komolyan ilyen könnyen félreállítanám az utamból? Ennyire makacs és szívtelen volnék?
- Bocsánatot kell kérnem tőle- feleltem halkan.
Matt bólintott és felállt.
Belekortyoltam a már langyos teámba.
- Szép jó napot, skacok!- jött be Chloé a szobába.
- Volt, míg meg nem jelentél- felelte Matt motyogva és elkezdett valamit lapozgatni.
- Ünneprontó!- énekelte magas hangon Chloé és lehuppant mellém az ágyba- Ebbe meg mi ütött?- kérdezte tőlem, s közben a mutatóujjával az ékcsontjánál körözött, s közben a szemeivel bekancsított, így egy őrült ember arckifejezését próbálta utánozni.
Megvontam a vállam.
- Chloé... Kívül tágasabb, nem tudtad?- mondta a fekete hajú lánynak, miközben fel se pillantott a kezében tartott füzetszerűségből.
- Hol marad az udvariasság, drága tesóm?- húzta fel a szemöldökét és idétlenül elkacagta magát.
Hirtelen felhúzta az ágyra a gitárt és megpengette.
- Tedd le, mielőtt kárt teszel benne- ugrott oda Matt egyből.
- Jól van már. Laura, tudod, hogy Matt milyen jól gitározik? És a hangja... Eszméletlen... Még Erik Logant is lepipálná- mondta és kiment.
Matt várta a reakciómat, hogy ki fogok e akadni, hogy újra szóba került Erik, de meglehetősen jól fogadtam. Igaza volt Mattnek: túlreagáltam. Egy hisztis éjszakai pillangóként viselkedtem. Elvégre nem tulajdoníthatom ki, hisz egy emberről beszélünk, a fenébe is!
- Játssz nekem valamit- kértem.
- Hidd el, jobban jársz, ha nem hallod- legyintett Matt.
- Ugyan már, ne légy szerény!- álltam fel az ágyról, kivettem a kezéből a füzetet és ledobtam az asztalra, majd megfogtam a kezét és az ágyhoz vezettem.
Kicsit vonaglott a dologtól, és azt mondta, hogy életében nem énekelt még másnak- Chloé nem számított, hisz egy fedél alatt élnek.
Belekezdett a pengetésbe.
- Ismered Jason Mraztől az I'm Yours-t?- kérdezte.
- Viccelsz? A kedvencem!
Szabály szerűen legszívesebben tomboltam volna, de nem akartam, hogy hülyének nézzen. Az adrenalin szintem az egekben száguldozhatott- a Földön valószínűleg gyorshajtásért bírságot kapott volna...
- Well you done done me and you bet I felt it, I tried to be chill, but you're so hot that I melted- énekelte azon az ámulatba ejtő hangján.
Azt hittem felkészültem mindenre: egy fiú jó hanggal és gitártudással.
De Matt..
Ő nem csak egy fiú volt a sok közül. Ő a fiú volt.
Életemben nem hallottam ekkora tehetséggel rendelkező emberből ilyen szívből jövő dalt játszani. Szavakba írhatatlan érzés kavargott bennem.
Tudtam, hogy ez egy olyan pillanat, amelyet sose szeretnék elfelejteni.
- Nos, tetszett?- kérdezte Matt.
Mentségemre legyen, komolyan mondtam azt, hogy nem tudom szavakba önteni az érzéseimet...
Éppen ezért odahajoltam hozzá... Majd gyengéden megcsókoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése