- Save the world tonight-szólalt meg a telefonom a párnám alatt.
Gyorsan kikaptam és kinyomtam az ébresztőórámat, majd kitakaróztam és belebújtam az ágyam mellett előre odakészített hatalmas barna kutyusos mamuszba.
Elcsoszogtam a fürdőszobáig, ahol megmostam az arcomat és belenéztem a tükörbe.
- Jó reggelt, Zoey!- köszöntem magamnak és mentem is a reggelit készíteni.
A hűtőben hatalmas káosz uralkodott, pedig kongott az ürességtől. Az alsó polcon egy felborult és picit kiömlött sör hevert, a középső polcon egy penészedésnek indult sajt, egy tégely vaj, és némi tej. Felül romlott kaják voltak az edényekben.
Kivettem a sajtot és a vajat, a tejterméket egy fadeszkára tettem és megkerestem a legélesebb kést, amivel még egy kenyeret se lehetne amúgy elvágni.
Elkezdtem lekaparni a sajtról a penészt, hogy beletehessem szendvicsbe.
A Beth'-ből szoktam hazahozni maradékot, bár nem lenne szabad. Ezzel a munkámat kockáztatom, de a családot muszáj vagyok fenntartani.
A picit megszáradt kenyeret megvajaztam és vágtam bele 1-1 szelet sajtot.
Az alsó szekrényből vettem elő 4 virágos szalvétát és becsomagoltam a szendvicseket.
Minden reggel négyet csinálok, hisz kell gondolnom az öcsémre is. Ő annyira lusta, hogy inkább éhen halna, minthogy megcsinálná magának.
- Adj pénzt!- jött oda apa.
- Nincs- feleltem és elindultam kifele a konyhából, de ő utánam kapott.
- Adj pénzt!- ismételte.
- Menj dolgozni és tedd le az alkoholt!- néztem a szemébe.
1 pillanat múlva egy hatalmas csattanással kísért pofont kaptam. Picit megtántorodtam és elkezdtem hátrálni.
- Adj pénzt- mondta ismét. Oldalra nézett és felkapott egy kést a pultról, azzal indult felém.
Hirtelen kinyílt Brian szobájának ajtaja, és ő egy ügyes mozdulattal leszerelte apánkat, majd a földre lökte az öreget.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem.
- Azt hiszem- feleltem, felkaptam az iskola táskám és az ajtóhoz indultam, amikor eszembe jutott valami.
- Brian!- kiáltottam neki.
- Mi van?
- Gyere velem.
- Minek?
- Nem akarom, hogy bántson- vallottam be- Sose megyünk együtt, pedig tesók vagyunk.
- Ja- mondta kedvetlenül.
- Oké, letagadjuk. Na gyere, hozd a szendvicsedet!
Némán ballagtunk egymás mellett a hűvös és szeles időben.
Sose akartam, hogy szegény Briannek ilyen embertelen körülmények között kelljen felnőnie. Este bandázik, ki tudja mikor rabol ki valakit, mikor lop és ahogy apát leszerelte, biztos voltam afelől, hogy sok késelésben volt része. 16 éves. Túl korán történt vele minden. Egy szerető család kellene neki, hisz rendes gyerek Ő, és azt érdemli.
- Jelentkezel idén a focira?- kérdeztem tőle óvatosan. Míg anyával éltünk nagy bajnok volt, olyan gyorsan szaladt a pályán, hogy nem bírtuk szemmel tartani. Ahogy elhagyott minket anya, úgy mondott le Brian a fociról.
- Dehogy- mondta és köpött egyet.
- Pár barátom mondta, hogy idén újra elindul a szörf csoport is. Megpróbálhatnád...- javasoltam.
- Fogd már be, Zoey! Ne csinálj már úgy, mintha minden rendben lenne!- rázta meg a fejét és elővett egy cigarettát- Nincs időm ilyenekre, jól tudod.
- Brian, nincs semmi sem rendben, pontosan tudom! Csak azt szeretném, hogy értelmesen töltsd el azt az időt, amikor nem kell otthon lenned.
- Értelmesen töltöm el- fújta ki a füstöt.
- Képzelem- mondtam és megjött a busz.
Brian elhátrált és ott hagyott. Felszálltam és leültem egy szabad helyre.
Miért pont velünk kell ennek megtörténnie?
Nem akarok rosszat egyik barátnőmnek se, de miért nem Lauráékkal? Nekik össz-vissz annyi problémájuk van, hogy Chad karambolozott. Ejha.
És Melissa? Tökéletes család: egy nővére van, aki főiskolás, az apja katona, így Ő nem sokat van otthon, az anyja pedig egy jól menő divatlap szerkesztője.
Chloéról pedig annyit, hogy neki az lehet a legnagyobb gondja az életben, hogy MÉG nem adnak neki semmit sem ingyen.
Vetem egy mély levegőt és bambán kifele bámultam az ablakon.
Mennyivel egyszerűbb lenne meghalni, itt hagyni minden bajt, és semmivé válni. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem és mindenkinek.
Egyáltalán minek élünk?
Azért, hogy tapasztaljuk meg a sok szenvedést, a kínt, a fájdalmat?
Ezért megéri élni?
A sok rossz dolgot meglátni, megérezni és meghallani?
Minden sötét és fekete.
- Hé!- jött oda egy fiú hozzám.
- Austin- lepődtem meg- Szia.
- Úgy izgulok- mondta- Jelentkeztem a focicsapatba. Mióta az eszem tudom, focizok- magyarázta- Apám régebben sokat ügyködött a pályán, ahol laktunk.
- Biztos sikerülni fog a bekerülés- mosolyogtam rá.
- Nem olyan könnyű az. 1 hónapja gyúrok rá: reggelente futok, délelőtt diéta és délután pedig kondi.
- Te jó ég. Ez csak egy sport!- mondtam.
Austin felkacagott és megrázta a fejét.
- Nem, ez nem csak egy sport. A jövőmet próbálom megalapozni. Év végén jönnek a főiskolákról a nagy fejek, és ha jól teljesítek, talán kapok egy ajánlatot.
- Ó, értem- Hirtelen kezdett el pörögni az agyam. Idén jönnek nagy fejek... Briant mindenképp be kell juttatnom oda. Világ életében focista akart lenni, bár a jelenlegi felállás szerint nagyon jól titkolja. Minden fociról szóló újságot, könyvet, matricás albumot a kuka mélyére helyezett.
- 3 embert választanak ki. Kicsit tartok az egésztől... Justin is jelentkezni fog.
- Jól hallom, hogy picit féltékeny vagy?- néztem rá.
- Jól. Nagyon jól focizik, és valószínű, hogy közülünk csak az egyikünket veszik be.
- De hát 3 emberről van szó. Ti csak ketten vagytok.
- Az nem jelent semmit. Tesók vagyunk, a jobbat választják ki közölünk. Versengenünk kell egymás ellen- árulta el.
- Ú- éreztem vele együtt, bár nem egészen találtam ide illő szavakat. Rettentően sajnáltam tényleg és szívből jövő szavakat mondtam volna, de nem tudtam, hogy illik e.
- Hát igen. Na de most ne erről beszéljünk. Ma dolgozol?
- Ha jól emlékszem igen- feleltem- A szekrényben hagytam a beosztásom.
- Pénteken nincs kedved kiruccanni velünk?- tért a lényegre.
- Mert?
- Lesz az a tengerparti buli... Jöhetnél velünk- hirtelen egy hatalmas lehetőséget láttam, hogy Austinon keresztül Justinhoz közelebb kerüljek.
- Nos... Miért is ne? Elvégre egyszer élünk- mutattam rá.
- Így van- mosolygott és megnyomta a leszállás jelző gombot.
Hirtelen lelki furdalás kapott el. Sose éreztem magam ennyire gonosz és rossz embernek. Ezek szerint jobban hasonlítok anyámra, mint amennyire gondoltam.
Kihasználom Austint.
Igazából nem akarom, mert valóban szeretek vele lenni, de most is az volt az első gondolatom, hogy na, Justinhoz egyenes utat látok. Normális ez? Megmondom majd én: Hát nem!
Leszálltunk a buszról és bementünk az épületbe.
Elővettem az órarendem és leellenőriztem, hogy melyik terembe is kell mennem, majd elindultam.
Médián megnéztük a Séta a múltban című filmet, ami mély nyomot hagyott bennem, mondhatni egész nap ezen járt az agyam.
Egyszerűen ráébredtem, hogy valóban kiszámíthatatlan a sors, és én még annyi mindent megakartam csinálni!
Éppen ezért tettem a következőt: irodalom órán kitéptem a spirál füzetemből egy lapot és előkaptam egy kék tollat, majd elkezdtem összeírni azokat, amelyeket kiakartam tűzni magam elé.
1. Egyszerre 2 helyen lenni( ezt a Séta a múltban-ból loptam)
2. Megnöveszteni fenékig érőre a hajam és soha nem vágatni rövidre ( jó ,ez túl pici kérés)
3. Megtalálni a nagy őt és vele a következőket elkövetni: Strandon úgy ugrani vízbe, hogy az ölébe fog. Együtt nézni egy plédről a hullócsillagokat...
4.
Kifogytam az ötletekből. Eszembe volt még a feltalálni valamit, de ezek annyira sekélyesek és semmit mondóak.
Összegyűrtem a lapot és belehajítottam a táskámba, majd picit dacosan hátradőltem a széken.
- Gond van?- kérdezte Justin jobb oldalamról.
Megráztam a fejem, majd rádőltem a padra.
4. Justin legyen a nagy Ő -megvan a negyedik pontom.
Egyszerűen vannak elvárásaim. A pasim szeresse a gyerekeket, mint én, de fogadja el, hogy nekünk nem lehet közös- ugyanis az orvosi karrierem mellett nem nagyon lenne időm rá, és nem akarom, hogy elzülljön. Oké, kicsit nagy álom az orvossá válás, főleg nekem, a kis senkinek. Laurának nyert ügye lenne velem ellentétben, de Ő még mindig nem döntötte el, hogy hova is akar tovább menni.
Érdekes. Az ember azt hinné, hogy az olyan kemény és céltudatos ember pontosan tisztában van a jövőjét illetően, de ez most a mi Lauránkkal az ellenkezőjét mutatja.
- Zoey, ennyire rossz a sültkrumpli?- fordult oda hozzám Laura az ebédlőben.
Hirtelen megugrottam, mint aki most ébredt fel egy 5 percesnek tervezett, ámde 3 óra hosszúra elnyúlt szunyókálásból.
- Ó, bocsánat, elbambultam- vallottam be, majd az agyon ketchupözött sültkrumplimat bekaptam.
- Azt észrevettük- mondta Chloé, majd bekapta a kólájában lévő szívószálat és szívott egy nagyot, utána Melissa felé fordult:- Bár Mel se valami beszédes ma.
Ekkor vettem jobban szemügyre Melissát. Valami fura volt rajta.
Na menjünk sorba:
Ruha: pipa. Csinos, divatos, tökéletes. Igazándiból nagyon irigyeltem azokért a darabokért, amelyet a szekrénye rejt...
Cipő: Tökéletesen passzoló saru. pipapipa.
Kiegészítők: Csak 1 fekete pár fülbevaló. Bár nem is nagyon hord többet... Régebben volt egy karkötője, amit egyszerűen soha nem akart levenni, de ezek szerint a nyár folyamán megszabadulhatott tőle. Ez is pipa.
Haj: fél pipa. Egyszerűen fel volt fogva, amivel nem lenne semmi baj, de Ő állandóan díszíti valamivel a haját: egy vicces csattal, hajpánttal, hajráffal, hajtűvel... Minden játszik. Most egyszerű volt, egy átlagos fekete hajgumival. Ez már árulkodott valamiről.
Arc: SZÖRNYŰ! Bocs Melissa, én tényleg szeretlek, de mik azok a karikák a szemeid alatt? Van valami smink a szeménél, de le merném fogadni, hogy az tegnapról maradt ott. Itt valami nagy káosz lehetett. 11 éve Ő a legjobb barátnőm, természetes, hogy észreveszem.
De tudtam, hogy észrevételemet nem teregethetem ki a többiek előtt, akik ezek szerint semmit nem véltek felfedezni.
- Sokáig fent voltam és nem tudtam kialudni magam- mondta a barna haját hátradobva.
- Ú, te is nézted a CSI maratont?- mutatott rá Chloé- Egyszerűen imádom Horatiot, ahogy kideríti a bűntényeket. Bámulatos és elképesztő.
Laura felállt az asztaltól és megfogta a tálcáját.
- Bocsi csajok, de nekem sietnem kell zongorára. További jó étvágyat!- mondta és elindult, de utána eszébe jutott valami, és visszafordult- Melissa, akkor délután átmegyek és elmagyarázom a matekot- mosolygott rá, továbbment a pulthoz lerakni a tálcáját, majd eltűnt a diákok sokaságában.
Amikor kiléptünk az ebédlőből félrehívtam Melissát.
- Csajos, mi a gond?
- Gond?- értetlenkedett és leült a parkban egy padra.
- Igen. Bocs, hogy ezt mondom, de elég szörnyen festesz.
- Tudom... Nem kellett volna tegnap este néznem a CSI-t.
- Mel!- néztem a szemébe a padon- Ne próbálj már hazudni nekem. Mondd el, hogy mi bánt, mert ha nem mondod el, nem tudok segíteni, bármennyire is szeretnék. Hidd el, hogy jobb lesz neked is.
Melissa lehunyta a szemét és vett egy nagy levegőt. Szóval ezekben a másodpercekben dönti el, hogy megossza e velem gondjait, vagy ne.
Végül vett még egy levegőt és belekezdett:
- Valamelyik nap megismertem egy srácot. De Ő nem olyan, mint bárki más... És az egyik ismerősöm ,akivel elégé jóba vagyok,nos neki nagyon tetszik ez a srác. És félek, hogy ha én valóban összejönnék ezzel a sráccal, akkor vele soha többet nem beszélhetnék. Mármint a lánnyal.
- Értelek. Nos, nehéz ügy- kezdtem- Ha egy átlag barátod lennék azt mondanám, hogy a barátságod a lánnyal fontosabb, meg minek áldoznád ezt fel, ha lehet, hogy utána csak 1 hétig vagy együtt a sráccal.
- Pontosan- értett egyet és szabályszerűen láttam, ahogy a szíve összeszorult.
- De én nem vagyok egy átlag barát és ismerlek. Örök életedbe emésztenéd azért magad, mert nem próbáltad meg. És ha tetszel a srácnak, meg Ő is neked... Légy optimista, hisz nem csak 1 hetes kapcsolatok vannak a világon! Légy észnél! A szerelemben nincsenek szabályok, sem határok.
Melissa átölelt.
- Ez életmentő volt- mondta.
- Ugyan, szívesen segítek.
- És neked mi a helyzet Justinnal?
- Mi lenne? A munkatársam- vontam meg a vállam.
- Zooooo, kérlek. A vak is látja, hogy döglesz érte- bökött meg picit.
- Ez valóban ennyire nyilvánvaló?- nevettem el magam kicsit bugyután.
Melissa megrázta a fejét és hozzáénekelte, hogy igen- kétségtelenül magas hangon.
Hirtelen felbukkant a semmiből egy csapat fiú: Matt, Justin, Christopher, Erik és Austin.
- Zo, később ezt megtudnánk beszélni?- nézett rám esdeklőn.
- Persze, menj csak utána és beszéljétek meg a problémátokat.
Mel felpattant és elindult, de még egyszer hátranézett és elhadarta, hogy Te vagy a legjobb.
Ezek szerint valamelyik a kiszemeltje ezek közül.
Úgy voltam vele, hogy ha Mel fontosnak tartja, hogy tudjam ki tetszik neki, akkor majd Ő elfogja mondani, ezért nem is törtem magam rajta, hogy tippeljek.
Felemeltem a táskám, a vállamra csaptam és elindultam a buszmegállóba.
Szerencsémre a busz szinte egyből jött és még helyem is volt.
- Jegyeket, bérleteket legyenek szívesek!- szólt egy éles hang valahonnan előröl.
Elkezdtem kutatni a tatyómba, és körülbelül két percbe tellett mire a kezembe akadt a bordó színű igazolványtartóm.
Fogalmam nincs miért, de borzongás jár végig rajtam állandóan, ha meghallom ezt a mondatot. Mintha megijednénk, hogy büntetést fogok kapni, de utána jön a ráeszmélés, hogy hékás, hisz nekem van bérletem- és ilyenkor már nyugodtan ülök a helyemen. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én szoktam ilyen hülyén érezni magam.
Bambán bámultam kifele, amikor észrevettem azt a dolgot, amit ötödikként fel fogok jegyezni a kívánság listámra.
Autósmozi.
Mekkora már! A 70-es években annyira hódított és most olyan jó lenne kipróbálni, hogy akkor mit élhettek át.
Beparkolunk a helyre, amit mutatnak és várunk. Gondolom előre megmondják, hogy melyik megahertzen lehet fogni a hangot a filmhez és azt nekünk kell beállítani. Annyira de annyira jól hangzik!
És ott ülsz és nevetsz és...
- Leülhetek?- jött oda Austin.
- Ó, persze. Nem is tudtam, hogy ezzel jössz!- mosolyogtam rá.
- Jó magam sem- nevetett- Elmaradt az utolsó órám. Még hamar kezdjük a lyukas órákat.
- Az biztos. Nekem holnap lyukas tesim lesz hál' istennek- dőltem hátra az ülésen.
És hazafelé végig dumáltunk. Valóban jó barátra tettem szert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése