2011. december 3., szombat

22. fejezet -Melissa

A buli iránti izgatottságom teljesen eltűnt.
Amikor megtudtam, hogy mi történt Mattel, nagyon elszomorodtam.
Ha nem lett volna ott Erik, valószínűleg sírtam is volna.
Biztonságba éreztem magam a karjai között.
Sose gondoltam bele, hogy mennyi mindent képes megváltoztatni egy pillanat.
Vegyük például Eriket... Mindig úton van, megy a fellépésekre és ki gondolná, hogy bármi baj érheti?
Tuti nem bírnám elviselni azt a fájdalmat.
Zoey mesélt a Matt és Laura közötti erős szálakról. Annyira el voltam foglalva önmagammal, hogy észre se vettem, hogy Ők így összemelegedtek...
Felpillantottam Erik arcára. Úgy látszott, mintha a TV-t nézné, de biztos voltam benne, hogy a gondolatai teljesen máshol járnak.
Picit megerőltettem magam, nyújtózkodtam és adtam egy puszit az arcára.
Elmosolyodott.
- Ezt most miért is kaptam?- mosolygott rám.
Nem. Valami nem stimmel vele. Érzem.
- Hát... Csak úgy. Nem szabad?- kacsintottam rá.
Vett egy nagy lendületet és már csak azt vettem észre, hogy az ágyamon gurultunk egy kicsit és én alul voltam, ő pedig felül.
Elkezdett csókolgatni, simogatni, cirógatni, felhúzta a pólómat, kigombolta  a nadrágomat.
- Hé!- toltam el magamtól.
Most Ő kérdezte meg, hogy mi a baj.
- Semmi. Csak... Szerintem ma ne... Matt- nyögtem ki, de nyilvánvalóan nem ez volt a fő indokom. Magamnak is hazudtam.
Minden bizonnyal jól tettem, mert a következő pillanatban a drágalátos nővérkém viharzott be kopogás nélkül a szobámba.
- Jessica!- néztem rá ingerülten. Erik leugrott rólam, és felhúzott az ágyról ülőhelyzetbe.
- Bocsmár. Erik, nem adnál pár autogramot az osztálytársaimnak?- nyomott Erik orra alá vagy 20 színes és illatos üdvözlőkártyát.
- De, persze...- válaszolta udvariasan Erik, és elvette a tollat, illetve a lapokat a kezéből.
- Ugyan Erik, hagyjad...- néztem dühösen Jessicára.
- Nem Melissa, nem lehet.
Jessica valószínűleg megérezte, hogy sikeresen egy háborút indított el kettőnk között, és úgy döntött, hogy felszívódik és fél óra múlva majd visszajön.
- Nem kell teljesítened az ostoba nővérem minden óhaját!- keltem ki magamból.
- De- és alá is firkantotta az elsőt, még szívecskét is rajzolt oda. Elszörnyedve kikaptam a kezéből és ketté téptem.
- Most fejezd be- kértem.
- Nem- és már írta is a következőt.
- Erik, mi van veled?- néztem rá furcsán.
- Hogy velem? Veled mi van?- húzta fel a szemöldökét.
- Én... Én csak egyszerűen nem értelek. Együtt vagyunk, és a hülye rajongók miatt meg simán félrehajítasz- ráztam meg a fejem. Igazából én se hittem el, amit mondtam.
- Ostoba rajongók? Ők adják a hitet, hogy jó vagyok abban, amit csinálok- felállt az ágyról- Ez az életem Melissa. Úgy látom, még mindig nem fogadtad el.
- Én...- kezdtem bele a védelmi beszédembe, de Erik elcsitított.
- Ezek szerint nem voltunk egymással elég világosak. Abban egyeztünk meg, hogy nincs több titkolózás, ugye? Pipa. Most jöhetnek a rajongók. Ők az életem. Ha nem fogadod el, felesleges az életem részét képezned..
Lecsordult egy könnycsepp az arcomon.
Gyorsan elfordultam, nehogy észrevegye, de késő.
Odalépett hozzám ,megölelt és a fülembe súgta, hogy sajnálom.
A 2 keze közé vette az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.
A hüvelykujjával letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Bocsáss meg, kicsit feszült vagyok.
Bólintottam egyet és elindultam az ajtóm irányába.
- Hozok egy kis teát, oké?- mondtam és kimentem.
Lementem a földszintre, a konyhába. Jessica megint bekapcsolva hagyta a tévét. Épp a távirányítóért nyúltam, amikor felfigyeltem Erik Logan nevére.
A kikapcsolás helyett feljebb vettem a hangerőt.
- Már várom, hogy a világgal találkozzak!- mondta Erik és integetett. Egy női hang elkezdte magyarázni és taglalni, hogy mit is takar ez a mondat: Erik Logan világ körüli turnéra vállalkozott. 1 év.
A kezemben lévő távirányítót elejtettem, és gyorsan a pultba kapaszkodtam.
Ezért volt olyan feszült, és ezért viselkedik furcsán.
Elmegy.
1 évre.
Idegesen felszaladtam az emeletre, berontottam a szobámba.
- Mikor akartad velem közölni?!- ordítottam.
- Mit?- mosolygott rám.
- Elmész 1 évre! 1 teljes évre!
- Melissa, én...
- Hogy lehettem ennyire ostoba?- meredtem a padlómra- Menj el- tártam ki az ajtót.
- Melissa, kérlek hadd magyarázzam meg.
- Felesleges.
Erik jobbnak látta nem vitatkozni velem, és elment.
Lefeküdtem az ágyra és magamhoz öleltem Brumi macit, aki kiskorom óta minden könnyemet felszívta.
Ez a baj velem. Mindig megjárom. Túl hamar szeretek meg embereket.
De hisz éppen ezért vagyok olyan távolságtartó és barátságtalan.
De Erik minden próbát kiállt és közel engedtem. Pedig csak 1 hete ismerem.
Felkaptam magamra pár göncöt és elhatároztam, hogy átmegyek Laurához, hisz biztosan szüksége van egy kis támogatásra.
Igazából nem tudtam, hogy mennyire haragudhat rám, de most nem is ez számított. Bajban volt, és segítenem kell neki. Nem adhatja fel.
- Jessica!- kiáltottam az előszobából.
- Mi van?- jött a felelet valahonnan a fürdőszobából.
- Elmegyek Laurához.
- Ok- jött a bő szavú felelet.
Kimentem, felpattantam a cengámra és már úton is voltam.
Ahogy elsuhantam a sárguló fák között egyre gyengébbnek éreztem magam, a kezem a kormányhoz fagyott, a szememet csípte a hideg. Útközben pár könnycsepp is kicsöppent. Természetesen csak és kizárólag a hideg miatt. Köze nincs Erikhez...
Amikor bekanyarodtam az ismerős utcába, az meglehetősen csendes volt. Először Matték háza előtt haladtam el, mely kísértetiesen üresnek tűnt, a postaládában tornyosultak a hírlapok.
Letámasztottam a biciklimet a kapuhoz és becsengettem.
- Jó napot, Melissa vagyok, Laurához jöttem!- mondtam a kaputelefonba, mire kitárult előttem a kapu.
Hátulról mentem be, a konyhánál. A fogasra rátettem a kabátom, a sálat a nyakamon hagytam.
- Szia!- köszönt Chad. Meglehetősen maga alatt volt. A pultnál ült és épp egy narancslevet iszogatott miközben valami PC újságot olvasott.
- Hello! Laura?- kérdeztem tőle.
- Az emeleten- válaszolta.
Bólintottam és elindultam a lépcső felé, nem nagyon beszélgettem sokat Chaddel az évek folyamán, de most úgy éreztem, hogy rá is ráférne egy kis lelki támasz.
- Minden rendben?- fordultam vissza.
Chad érdeklődő arckifejezéssel rámnézett, bólintott ,kortyolt egyet az italából, majd azt mondta: -Nem.
Visszamentem hozzá, és leültem a mellette lévő székre, és felé fordultam, majd a kezem a vállára tettem.
- Nyugi, minden rendben lesz- igazándiból világ életemben nem voltam az a vigasztalós típusú lány, soha nem találtam az éppen oda illő szavakat.
Csak bámult maga elé, és a gondolatai mögé temetkezett.
Felálltam és elindultam a lépcsőhöz, az eredeti ittlétem tárgya felé.
- Melissa- kapta fel a fejét. Az utolsó pillanatban megfordultam- Köszönöm.
Megvontam a vállam és eleresztettem egy mosolyt.
- Igazán nincs mit- és már mentem is fel a lépcsőn.
Bekopogtam illedelmesen az ajtón, egy picit vártam, majd benyitottam.
Laura a szőke hajzuhatagával ott feküdt az ágyában, és a rózsaszín hercegnős párnáját ölelte, körülötte szanaszét millió fehér gyűrődött zsebkendő hevert.
- Ó, Laura!- szaladtam oda hozzá és átkaroltam.
A lány egyre csak zokogott, próbáltam megnyugtatni, és mondogattam neki, hogy minden rendben lesz, de mintha a szavaimat meg se hallotta volna.
Nagy erővel húzott magához, pár perc elteltével próbált lenyugodni.
- Köszönöm- súgta és kifújta az orrát.
- Ugyan- legyintettem.
Fél óra múlva már sikerült mosolyt csalnom az arcára, bár nem volt 100%-os. Bekapcsoltam youtube-on a kedvenc szerelmes számát- Adeletől a Someone like you-t- és meghallgattam a kórházi incidenst Laura előadásában.
- Nekem valami nem stimmel itt- mondtam a végén.
- Mi?- nézett rám.
- Például... Miért haragszik Matt ennyire Chloéra? És miért tettek úgy, mintha minden rendben lenne?- néztem rá tágra nyílt szemekkel, majd felálltam az ágyról, és elkezdtem sétálni.
- Hát... Igazából sejtelmem sincs- nézett maga elé Laura, és hátradobta hosszú reklámokba illő haját- Sose gondolkoztam ezen.
- Fogadni mernék, hogy Ő tette a lisztet a szekrényedbe!- mutattam rá és elhúztam egy picit a függönyt, hogy kinézzek az utcára. Tökéletes rálátás nyílt a Bender ház elöl lévő teraszára.
- Ugyan, Melissa!- háborodott fel- Lehet, hogy nem egy szent, de miért ártott volna nekem? Egyszerűen nincs oka...
- Sose lehet tudni... Lehet félt, hogy elveszíti Mattet, vagy nem fog tudni olyan sok időt vele tölteni- vontam meg a vállam, és leültem az íróasztalnál lévő sárga gurulós székre.
- Melissa, te egyáltalán hallod, hogy mit beszélsz?- vonta fel a szemöldökét- Vádolod Chloét. És mivel magyarázod azt, hogy ma Matt Vanessával vacsizott a Beth'-ben? Vagy miért dobáltak meg a focicsapat tagjai vízibombával?
Felemeltem egy piros körömlakkot az asztalról- Ezt kölcsön adod?- néztem rá felmutatva az apró tárgyat.
- Persze- bólintott.
- Szóval... Még nincs magyarázatom. De majd lesz. Megoldom ezt a rejtélyt- mosolyogtam rá és lecsavartam a kupakot a körömlakkoról.
- Felejtsd el, Mel. Nincs itt semmi rejtély.
- Te is tudod, hogy nem stimmel valami az ikrekkel!- mondtam, miközben a lakkot egyengettem a hüvelykujjamon lévő körmömön- Azt ne mond, hogy te nem érzed különösnek ezt az egészet!
Laura lehunyta a szemét és pár másodpercig némán gondolkozott.
- Talán- állt fel az ágyról- Lehet- ment oda a polchoz- Nem tudom.
Leemelt egy dossziét a polcról és átnyújtotta nekem.
- Hé, vigyázz a körmömre, frissen festettem!- rántottam el riadtan a kezem, hisz utáltam, ha tönkre megy festés közben a körmöm.
- Nos... Csak, hogy tisztázzuk. Igazad volt, nem is érzek semmit Erik iránt. És összegyűjtöttem az összes poszteremet neked.
Ez nagyon aranyos gesztus volt tőle, be kell valljam.
Hirtelen könnyek szöktek a szemembe. Eddig próbáltam nem gondolni az előbbi vitánkra Erikkel, de most, hogy ott volt előttem a mosolygós feje egy papíron, minden újra lejátszódott bennem.
- Mi a baj?- nézett rám Laura.
- Ó, semmi, semmi.- csavartam rá óvatosan a kupakot a körömlakkra.
Laura közelebb jött hozzám, arrébb tolta a posztereket és felugrott az íróasztalára, majd lazán lelógatta a lábát elől.
- Látom, hogy van valami. Mondd!
Megráztam a fejem, mire Laura hozzá tette, hogy kérlek.
Valóban jól esne kiönteni a szívem. De nem merem. Mi van, ha csak én reagáltam túl?
- Erik el felejtette közölni, hogy 1 évig világ körüli turnéra utazik, és picit megharagudtam rá.
Laura rezzenéstelen arccal figyelt.
- Tudtad, hogy előbb-utóbb úgyis elment volna.
Gyűlöltem, hogy ennyire őszinte tud lenni.
Bólintottam.
- De ne ennyire hamar! Alig ismerem...- nyögtem ki.
- Annál könnyebb elengedned- tette a vállamra a kezeit- Mielőtt még nagyobbat kellene csalódnod.
Egy rakoncátlan könnycsepp kibuggyant a szememnél és lefolyt az arcomon. Gyorsan letöröltem, ügyelve, hogy véletlenül se nyúljak bele a száradó körmömbe.
- Ha szereted engedd el. Ha szeret, visszarepül- zárta le a témát Laura- Ezt pedig vidd el, egy nap jól fog jönni- emelte fel az Erik dossziét.
Erik elmegy. De ez nem jelenti azt, hogy nekünk végünk. Én bízok benne, és Ő is bízik bennem. Az 100%, hogy én nem lépek félre, és Erik... Remélem, hogy nem csábítja el valami Primadonna rajongó.
Mert én hűséges vagyok. És egy percig nem fog meginogni ez az érzés, míg világ a világ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése