2011. december 12., hétfő

24. fejezet -Erik

A lányok annyira kiszámíthatatlanok.
Egyik pillanatban minden a legnagyobb rendben van, és 1 tized másodperc múlva már tűzet tudnának vetni a szemükkel.
Biztos vagyok benne, hogy Melissa magában már minimum háromszor kinyírt.
Ritkán találkozni, olyan lánnyal, mint Ő. És most sikeresen elveszítettem.
Gratulálok Erik!
Péntek reggel
Végigsétáltam a visszataszító mandularózsaszín folyosón és a 314-es ajtó előtt megálltam, amin hatalmas nyomtatott aranyló betűkkel díszelgett, hogy John Smith, alatta pedig zárójelben a foglalkozásának a neve.
Kopogtam kettőt, majd meg se várva a választ, benyitottam.
John középkoraiban járó férfi volt, ősz hajszálait festéssel leplezte, ám kopaszodásán nem tudott segíteni- a felette lévő villany csillogott kopaszodó fejcsúcsán.
Állandóan Armani öltönyt viselt, melegítőben el se bírtam volna képzelni.
Éppen az előtte lévő vékonyított LCD monitoron figyelt valamit, amikor felpillantott rám.
- Á, Erik!- mosolyodott el és felállt, hogy kezet tudjon rázni velem- Örülök, hogy látlak!- mondta.
- Úgyszint- hazudtam.
Nem szokásom hazudni, de most nem volt kedvem jó pofizni a szemébe, miközben tudtam az igazi okot, amiért idehívott. Máskülönben biztos örültem volna, mindig kecsegtető ajánlatokat kínált számomra: szereplést a helyi reggeli tévéknél, fellépést érdekes hangzású városokban és interjúvolást a legmenőbb magazinoknál.
De most... Elmondtam neki, hogy iskolába szeretnék járni, mint mindenki más. Reméltem, hogy sima nagyképű sztárhisztinek fogja vélni... És tessék, bejött.
De aggódtam a mostani helyzet miatt. Megegyeztünk az idei éven stabilitásáról. Nem akartam sehova se menni.
- Foglalj helyet!- mutatott a puha, kecsegtető kanapé felé.
Követtem az utasítását.
- Bizonyára szeretnéd tudni, hogy miért is hívattalak be az átmeneti irodámba- tárta szét a karját, így szemléltetve a szobát, melyben voltunk.
Bólintottam.
Odament a számítógépéhez, nyomkodott valamit, majd a mögötte lévő hatalmas ablakot egy, a mennyezetből előtűnő vászon takart el, így sötétségbe borítva a helyiséget.
-Nos- kezdte és kattintott egyet, majd a vászonra nézett, melyen két kördiagram volt különböző színekkel szemléltetve a dolgokat- Amint azt jómagad is láthatod, a tavalyi évhez képest idén kevesebb meghívást kapunk...- kis szünetet tartott, ezzel is drámaibbá varázsolva a pillanatot- Természetesen a lázadó fejed miatt, miszerint te iskolába szeretnél járni. Ezt mindenki tekintetbe tartja, és nem akarnak zavarni...
Kihúztam magam a mostanra kényelmetlenné váló kanapén.
Bólintottam.
- Tudod mit jelent ez? El fogsz tűnni a süllyesztőben, és mind a ketten valószínűleg feleslegessé válunk- láttam ahogy a hirtelen rátörő dühtől minden egyes szó után elég nagy mennyiségű nyál hagyta el a száját.
Magamban eleresztettem egy mosolyt, és próbáltam komoly maradni.
Olyan jó, hogy Melissával így egymásra találtunk, vele minden olyan könnyebb. És remélem ennek a kapcsolatnak nem kellene hamar megszakadnia.
- Fiacskám, van egy megoldás arra, hogy hű maradj az Erik Logan névhez!- csapta össze a tenyerét és az arca immár örömöt és megoldást sugárzott.
Mielőtt kimondhatta volna az ítéletszavakat, kitárult az ajtó kopogás nélkül és a szüleim nagy sóhajtozások és gyors lélegzetvételek közepette betorpantak.
- Térjünk a lényegre!- mondta apa és leült mellém, miközben le se vette szemét az iPhonejáról.
- Elmondtad a statisztikákat a telefonba, te is tudod, hogy minket ez hidegen hagy!- mutatott anya a John mögött lévő vászonra, majd leült a bal oldalamra, apa mintáját követve- A megoldást!- sürgette.
- Nyugalom, Deborah, előbb az ifjoncot szerettem volna felkészíteni- magyarázta John.
- Gyorsabban!- szólt apa, erősen koncentrálva továbbra is a kezében tartott készülékére.
John vett egy levegőt, megint megnyomott valami gombot a számítógépén, melynek hatására kikapcsolódott a diavetítő és felhúzódott a vászon, így erős fényt árasztva a helyiség minden egyes négyzetcentiméterére. Szinte éreztem, ahogy az íróasztalon lévő növény megkönnyebbül, az őt éltető fénysugaraktól.
- Világ körüli turné- bökte ki és leült fekete bőr gurulós székére, feltéve mind a két könyökét az asztalra, és a mellkasa előtt ujjai hegyét összeérintette, ezzel jelezve, hogy várja a válaszunkat.
Mind a hárman egyszerre mondtuk ki a válaszunkat.
- IGEN!- anya és apa erős és kiegyensúlyozott hangja messze elnyomta az én egérszerű cincogásomat.
Apa levette a tekintetét az iPhonjáról és döbbenten meredt rám.
- Hogy te mit mondtál?- nézett rám értetlenül.
Felálltam és szembe fordultam velük.
- Azt, hogy nem! Én nem akarom! Iskolába akarok járni!- szögeztem le, segítségkérő pillantással meredve Johnra, miközben tudtam, hogy ő fog a legkevésbé segíteni.
Anya felállt és ijedten tekintett végig rajtam.
- Megőrültél?- kérdezte halkan- Amit eddig felépítettünk...Az a sok munka... Te most veszni hagynád?- sziszegte a fogaim között.
- Ha most szeretnek, akkor később is fognak- vontam meg a vállam.
Apa anyára pillantott és elmosolyodott:- Mennyire fiatal és mennyire ostoba- mondta neki és elnevették magukat mind a ketten.
Egyszerűen nem bírtam nézni ezt az idillinek nem nevezhető családi gyülekezetet.
Kinevetnek.
Azt hiszik, hogy ők a bölcsek, az idősebbek, mindent tudnak.
Világ életükben irányítottak és én ezt nem bírtam.
Képtelen voltam visszaszólni, kiállni magamért, hagytam, hogy tegyék, ami nekik jók, hisz ők az én szüleim.
- Szerinted- nézett rám anya, szinte már a kacagástól könnyezve- Ha te iskolába jársz, abból meg fogunk élni? Az fog majd a konyhára pénzt hozni?
Elszörnyedve néztem rá. Szóval engem egy pénzautomatának, vagy esetleg egy banknak lát. Szép.
- Van elég félrerakott pénzem, a 2 év alatt elég keményen megdolgoztam értük- próbáltam kifogásokat találni.
- A pénz állandóan fogy. Nincs olyan, hogy abból meg lehessen élni, hisz neked mindenből a luxus kell. Nem válhatsz átlagossá. Ehhez pedig állandó keresetre szorulunk.
- Hallod, hogy mit beszélsz?- meredtem anyára. Megráztam a fejem és elviharoztam.
Tudtam, hogy csak egy ember mellett érezném fesztelennek magam. Csak mellette tudnék most lenyugodni.
Mert ha vele vagyok összeolvad a csend, a zaj, mert a csókjától megszűnik majd minden baj.
Melissa.
Bevillant a mosolygós arca, láttam ahogy zavarában elmosolyodik, és az édes csókja. Senki nem tud ennyi szeretettel csókolni, mint Ő.
Pontosan tudtam, hogy otthon van, hisz amikor megtudta, hogy mi történt Matt-tel, a szülei megengedték, hogy egy napot hiányozzon az iskolából.
Beültem a fekete csillogó kocsimba és beletapostam a gázba, majd eszembe jutott a Mattel elszenvedett szerencsétlenkedés és lelassítottam.
Bármennyire is feszült és ideges vagyok, a szabályokat azért be kell tartanom- futott át az agyamon, és hangosabbra vettem a rádiót, örülve, hogy nem az én dalom szól.
Bekanyarodtam a már ismert térkövekkel díszített kocsibejáróra és kiszálltam a kocsiból.
Az itteni kis udvar különbözött a szomszédokétól: mindenfele sárga és barna levelek hevertek felváltva, a fűből kevés látszott ki, és az is inkább elszáradt volt, illetve dudva. A verenda mentén rózsa futott: szanaszét áradó, beteg halvány rózsaszín rózsa, melyre meglehetősen ráfért volna a permetezés.  Lerítt a házról, hogy nincs férfi a láthatáron.
Felmentem a három lépcsőn, kicsit jobbra kellet kitérni a bejárati ajtóhoz, majd csengettem. Fél perc múlva valaki kikiabált egy mindjártot, és egy újabb fél perc múlva már ki is tárult előttem a melegség otthona.
Először közönyös arccal meredt rám Melissa, mint aki a postást várta, majd amikor ráeszmélt, hogy nem az vagyok, ijedt és rémült lett a tekintete.
Végig néztem rajta: egy fekete I <3 NY feliratú elnyűtt pólót viselt egy rövid lila virágos sorttal. A haja meglehetősen kócos volt- gondolom a csengő ébresztette fel.
- Mit keresel itt?- kérdezte és próbált igazgatni rendetlen külsején, ami engem cseppet sem zavart. Még így is áradt belőle a báj.
- Gondoltam beugrok- vontam meg a vállam.
- Baj van?- nézett a szemeimbe aggódó pillantással.
Kislányos arcát a kezeim közé fogtam és gyengéden megcsókoltam.
- Az ég világon semmi- hazudtam a mai nap már másodjára.
Melissa idegesen nézett körbe és töprengett, hogy invitáljon e be, vagy inkább ne. Végül behívott.
- Megtennéd, hogy vársz egy picit a nappaliban, míg rendbe szedem magam, illetve a szobámat?- kérdezte lesütött szemmel tetőtől talpig elpirulva.
Ez annyira jellemző rá. Hibásnak érezte magát a rendezetlen külsejét illetően, mintha nekem az nem lenne épp jó.
Eszembe jutottak anya luxusról hozzám diktált szavai... Hirtelen elöntött a düh és az indulat, de egy pislogással hamar el is feledtettem magammal- Csak nyugodtan- mosolyogtam rá és leültem a piros és fehér színekben játszó nappaliban a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.
- Most kaptuk a hírt, miszerint  a tinibálvány Erik Logan meggondolta magát és ott hagyta az iskolapadot, hogy rajongótábora kedvére tegyen. Erik egy világ körüli turnénak adta a nevét és...- hirtelen megnyomtam egy gombot a távirányítón.
Ez meg mi?
Én határozottan nemet mondtam!
Bár tudhattam volna, hogy mit ér az én szavam a szüleimével szemben? Egy fikarcnyit sem.
- Gyere fel!- mondta és a következő órákban hosszan beszélgettünk, majd elkezdtünk valami hülye vígjátékot nézni.
Ott feküdt a karjaim között és éreztem a melegséget, amely belőle árad.
Csak bámultam a tévét, de egyszerűen képtelen voltam a film történetére koncentrálni, miközben tudtam, hogy még ma elutazok a családommal és itt kell hagynom Mel-t.
Melissa egyszercsak adott egy puszit az arcomra.
- Ezt most miért kaptam?- lepődtem meg és próbáltam leleplezni zavarodottságomat, hisz attól féltem, hogy felfedezte, amint üresen tekintek ki a fejemből.
- Hát... Csak úgy. Nem szabad?- mosolygott rám, majd pajkosan lehunyta a bal szemét. Rám kacsintott.
Annyira szeretem. Egyszerűen nem bírnám ki nélküle!
Erőt vettem magamon, és gurultunk párat az ágyon, majd törekedtem arra, hogy én maradjak felül és kicsit a kedvére akartam tenni: puszilgattam, csókolgattam, cirógattam.
Tudnia kell, hogy milyen fontos nekem, hogy mennyire vonzódok hozzá- futott át az agyamon, miközben gyengéden a mellét simogattam a pólója alatt, majd szép lassan végighúzva a mutatóujjamat a hasán a farmeréhez értem.
Most vagy soha.
Elkezdtem kigombolni a nadrágját.
Természetesen eltolt magától, ellenkezett.
- Mi a baj?- néztem rá fájdalmasan. Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni őt védtelenül... Annyira különleges, annyira bájos... 5 perc alatt becsávózik és engem teljesen elfelejt...
- Semmi, csak...- kezdte bele halkan- Szerintem ma ne- vett egy nagy levegőt- Matt- bökte ki.
Pontosan tudtam, hogy ez egy üres kifogás, és hogy fél. De ez a természetes!
Én csak nem bírnám elviselni, hogy nem én lennék neki az első. És ez nyilvánvalóan így is lesz.
Lemásztam róla, hagytam, hogy visszagombolja a nadrágját.
Pont időben, hisz egyszer csak Jessica, Melissa szeleburdi nővére rontott be.
Melissa ráordított, én pedig tehetetlenségemben felültem és picit hátrébb araszoltam ülőhelyzetbe.
-Bocsmár. Erik, nem adnál pár autogramot az osztálytársaimnak?- kérdezte és az intim szférámba behatolva oda adott körülbelül 20 színes és félelmetesen illatos üdvözlőkártyát. 
- De, persze- mondtam és elvettem, majd leültem az ágyra.
- Ugyan Erik, hagyjad- mondta nekem Mel, éreztem rajta a feszültséget, és azt a dühöt, melyet perpillanat a nővére iránt táplált.
- Nem Melissa, nem lehet- mondtam és a kezemben tartott papírocskákra néztem. Jessica úgy döntött, hogy nem hallgatja végig a vitánkat, ezért felemelt fővel távozott.
- Nem kell teljesítened az ostoba nővérem minden óhaját!- éreztem ahogy kezd nála eltörni a mécses.
- De- feleltem röviden és az elsőre oda is írtam, hogy Erik Logan, majd rajzoltam mellé egy eléggé béna szívecskét. 
- Most fejezd be- kérte tőlem.
- Nem- elővettem a másodikat.
- Erik, mi van veled?- kérdezte. 
- Hogy velem? Veled mi van?- húztam fel a szemöldököm. Nem értettem, hogy miért csinálja most ezt. Nekem ez az életem része, és ezt pontosan tudja...
- Én... Én csak egyszerűen nem értelek. Együtt vagyunk, és a hülye rajongók miatt meg simán félrehajítasz- bökte ki és közbe lassan megrázta a fejét. 
Ez rendesen szíven talált.
- Ostoba rajongók?  Ők adják a hitet, hogy jó vagyok abban, amit csinálok- felálltam az ágyról- Ez az életem Melissa. Úgy látom, még mindig nem fogadtad el.
- Én...- kezdett bele, de a reggeltől felgyülemlett düh és elfojtott ideg, a félelem, hogy itt ekll hagynom ezt a várost, egyszerre tört ki belőlem:. Ezek szerint nem voltunk egymással elég világosak. Abban egyeztünk meg, hogy nincs több titkolózás, ugye? Pipa. Most jöhetnek a rajongók. Ők az életem. Ha nem fogadod el, felesleges az életem részét képezned..- tudtam, hogy ez nagyon durván hangozhatott és éreztem, hogy megsértettem.
De nekem nem ez volt a szándékom! Ó, Melissa egyszerűen ha tudnád, hogy mi folyik a háttérben! Hogy köteleznek, hogy hagyjalak itt... 
Egy könnycsepp gördült le kislányos arcán.
Nem bírtam látni.
Nem akartam fájdalmat okozni.
Odaléptem hozzá megöleltem hátulról, és halkan a fülébe súgtam, hogy sajnálom. 
Megfordult, mire én a 2 kezem közé vettem szív alakú arcát ,melyet a hullámos haja keretezett és belenéztem a szemébe. 
- Bocsáss meg, kicsit feszült vagyok- mondtam.
Melissa bólintott egyet, kiszabadult kezeim közül és elindult az ajtója irányába.
- Hozok egy kis teát, oké?- magyarázta és el is viharzott.
Szomorúan leültem az ágya végébe és folytattam az autogram osztogatást.
Eszembe jutott, hogy kedveskedhetnék eggyel Melissának. 


Erik Logantől Melnek, a legbájosabb teremtésnek! 
Remélem egy nap, majd megfogsz tudni bocsátani nekem... A szüleimet nem bírtam megrendíteni és kivettek az iskolából, hogy egy világ körüli turnéra cipeljenek. Senkinek nem mondtam még, de szerintem őket már a pénzen kívül semmi nem érdekli. Mel, esküszöm, hogy egy nap újra fogunk találkozni és mindent ott folytatunk, ahol abba hagytuk!
Szeretlek.


Elég kacifántosnak találtam az írásomat, és szívből reméltem, hogy Melissának nem fog gondot okoznia az, hogy elolvassa ezt a förmedvényt. 
Körbe néztem, hogy hova is dughatnám el, mikor megállt a tekintetem egy elég idősnek tűnő medvén az ágyon. Felemeltem. Ez a medve egy piros ördög ruhába volt öltöztetve, a fejére kapucniszerűen lehetett feltenni az ördögszarvat és a piros sisakot. A bal mancsában egy fekete vasvillát tartott, melynek a végén 1-1 piros szívecske volt, a jobb mancsában pedig egy boríték vászonból. Ki lehetett nyitni. Semmi nem volt benne, így összehajtogattam a citromsárga illatos kártyát és belehelyeztem, majd gondosan rázártam a tetejét és visszahelyeztem az eredeti helyére.
 Kis idő múlva hangos lábcsapkodással kísérve felszaladt a lépcsőn Melissa és berontott a szobába. Épp végeztem a többi üdvözlőkártyával. 
- Mikor akartad velem közölni?!- ordította.
- Mit?- mosolygtam rá, bár tartottam tőle, hogy rájött az igazságra. 
- Elmész 1 évre! 1 teljes évre!
- Melissa, én...- próbáltam megmagyarázni.
- Hogy lehettem ennyire ostoba?- kérdezte magától és idegesen elkezdte szemlélni a padlót.- Menj el- tárta ki az ajtót.
- Melissa, kérlek hadd magyarázzam meg- kérleltem.
- Felesleges- mondta.
Egy gondolatsor futott át az agyamon: Így jobb lesz neki. Tudja az igazságot, mégha azt nem is, hogy nem én akartam így, de ha megsértődik rám könnyebben túl fogja magát tenni rajtam. Bár én nem ezt szeretném. De nem várhatom, hogy várjon rám 1 évet! Annyira fiatal... És élnie kell. Jobb így neki. 
Kimentem az ajtón, leviharoztam a lépcsőn, udvariasan elköszöntem Jessicától és bevágódtam az autómba.


És most itt ülök a repülőgépen várva a parancsra, hogy felszállhassunk. Első osztályon repülni igazán szórakoztató. Anya magánrepülőt akart, de mondtam, hogy nem akarok felhajtást. 
A következő úti célunk Afrika. 
Az egyik részem már várta, hogy élőben lásson oroszlánokat, hiúzokat, struccokat és ki tudja még milyen csodálatos állatokat.
A másik részem halott volt. 
Senki nem mondta nekem, hogy könnyű a búcsúzás, de a vitával való válás rosszabb mindennél. Ha elmondhatnám neki, hogy mennyit jelent nekem, ha tudathatnám vele, hogy én nem csak játszadoztam vele.
Lehunytam a szemem és hátradőltem a fejtámlára.
Késő.
Elszúrtam.
Keserűen tekintettem ki az ablakon a kivilágított területre, amikor egy ismerős barna hajú lány szaladt a repülő felé nyomában körülbelül 5 biztonsági őrrel.
Pislogtam kettőt, majd felálltam a helyemről és a kijárat felé rohantam.
Nem, ez nem lehet! 
- Hova mész?- nézett rám ingerülten anya.
- Van egy kis dolgom, mindjárt jövök- hadartam és már az arcomon éreztem a hűvös éjszakai levegő hideg csípését. 
- Engedjenek már el!- kiáltotta Melissa és próbált kiverekedni a rá nehezedő kezek sokasága alól. 
- Engedjék el, velem van!- szaladtam oda gyorsan a védelmére kelve.
- Nincs beszálló kártyája- nézett rám a nagy tohonya agyú melák, a fekete szemüvege mögül.
- Nem jön velem- mondtam szomorúan- Adjanak öt percet- kértem. 
- Ha bármit észreveszünk...- kezdett bele a mondandójába a másik.
- Nyugalom, biztosítom nem elsz semmiféle rendbontás- feleltem.
Az őrök egymásra néztek, bólintottak, majd elmentek. 
- Melissa én annyira sajnálom, elakartam mondani, de nem bírtam- mondtam neki.
Melissa megrázta a fejét, hullámos haja csak úgy csillogott a mesterséges fényben és olyan tartása volt, melyet a sztárok is megirigyeltek volna...
A mutatóujját a számra tette és utána magához húzott majd megcsókolt. 
Benne volt minden: a szeretet, a fájdalom, a hiány, a remény, a szomorúság, a keserűség és a vigasztalás.
Tudtam, hogy nincs sok időnk és én még egy magyarázatot bele akartam sűríteni a pillanatba.
- Figyelj...- próbálkoztam ismét de elhallgattatott egy újabb csókkal.
- Tudom- mondta- És várni fogok rád. És mindent ugyanott folytatunk, ahol abbahagytuk!
Most én csókoltam meg.
- Pedig Jessica mindig azt mondta, hogy busz és fiú után sose fussak- nevetett Melissa és egy csillogó könnycsepp gördült le gyönyörű arcán. 
Óvatosan letöröltem, míg ő lehunyva tartotta a szemét.
- Ígérd meg, hogy visszajössz!- mondta halkan.
- Ígérem. Minél hamarabb.
- Szeretlek- mondta. 
- Én is szeretlek.
- ERIIK! GYERE, INDUL A GÉP!- ordította anya.
Természetesen sikerült tönkretennie a pillanatot.
Intettem anyának, hogy vettem és, hogy azonnal megyek.
- Hamarosan találkozunk- mondtam és adtam egy puszit a homlokára, majd megfordultam. 
Ő ott állt és várt.
- Itt fogok rád várni, Erik- mondta.
Egészen addig a percig rajta tartottam a pillantásom, amíg el nem tűnt a látóhatáromból.
Egy nap vissza fogok térni. Ezt megígérem, Melissa Morgan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése